Ösztöndíjak a GTK-n
Ösztöndíjak alapítása a költségtérítéses gazdaságtudományi képzésekben résztvevők támogatására a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán.
Egyetemi Tavasz: változatos évszak, színes programok
Az SZTE-n kilencedik éve rendezik meg az Egyetemi Tavaszt. Április és május között megnyílnak az SZTE kapui: konferenciák, koncertek, filmvetítések, színházi előadások, hangversenyek és kari napok várják az érdeklődőket. Az Egyetemi Tavasz híreit, tudósításait itt kötjük csokorba.
Crossroads of Economics and Psychology
A Közgazdaságtani Doktori Iskola által szervezett nemzetközi kutatási fórum.
Pénzügyekről középiskolásoknak a GTK-n
Öt középiskola 75 diákja vett részt az Econventio Pénzügyi Kerekasztal és a Gazdaságtudományi Kar pénzügyi szakmai napján.
Bringázz az egyetemre!
A Magyar Kerékpárosklub idén tavasszal is meghirdette a „Bringázz a munkába!” kampányt. Vállalatok és iskolák is csatlakozhatnak az évek óta működő biciklis-mozgalomhoz. Május közepén derül ki, melyik cég vagy iskola bizonyul a leginkább környezettudatosnak, ami a közlekedést illeti.
Doktori Felvételi Tájékoztató
A Közgazdaságtani Doktori Iskoláról az érdeklődők számára 2012. május 3-án 16 órától tájékoztatót tartunk.
PhD szeminárium - Gazdasági kormányzás az Európai Unióban
2012. március 7-én a Gazdaságtudományi Kar adott otthont a hazai közgazdasági doktori iskolák hallgatói számára rendezett szemináriumnak.
Pályázati felhívás 3 éves doktori (Ph.D.) képzésre - 2012
A Szegedi Tudományegyetem felvételt hirdet a 2012-2013-as tanévre a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság határozataival jóváhagyott Doktori Iskoláiban, a doktori (Ph.D.) tudományos fokozat megszerzésére felkészítő 3 éves posztgraduális képzésre.
Diákmenedzsment bajnokság 2012
Kipróbálnád magad vezetőként? Akkor itt a helyed!
A Diák Menedzsment Bajnokság üzleti szimulációs játékra épülő országos verseny, ahol idén a játékosok az autókereskedelem világába tekinthetnek be!






