Bezár

ISLP Statisztikai Poszterverseny

International Statistical Literacy Project Statisztikai Poszter készítő Verseny 2019

International Statistical Literacy Project Statisztikai Poszter készítő Verseny 2019

2018. november 13.
2 perc

ISLP Statisztikai PoszterversenyISI Logó IASE Logó

A 2019-es évben is megrendezésre kerül az ISI (International Statistical Institute) ISLP projektjének statisztikai poszter készítő versenye, melynek hazai fordulóját a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szervezi.

A verseny célja

A diákok azon készségeinek fejlesztése, melyekkel képesek leírni, jellemezni a környezetüket és a statisztika segítségével vizsgálni a mindennapi életüket.

A verseny arra buzdít, hogy:

  • csapatban dolgozzatok,
  • valós problémákat oldjatok meg adatok segítségével,
  • használjátok a számítási és grafikai képességeiteket,
  • statisztikai eredményeket értelmezzetek, és
  • fejlesszétek az írásbeli kommunikációs képességeiteket.

Résztvevők

A versenyre 2-5 fős csapatok jelentkezhetnek három korcsoportban:

  • 2003-ban és 2003 után születettek (általános iskola, középiskola 1–2. évfolyam)
  • 2000-ben és 2000 után születettek (középiskola 3–4. évfolyam)
  • alapképzésben vagy ennek megfelelő szintű képzésben részt vevő, felsőoktatásban tanuló hallgatók, korhatár nélkül.

Csak csapatok nevezhetnek, egyénileg készült poszter nem nevezhető. A versenyben minden csapat egyetlen poszterrel pályázhat.

A versenyen való részvétel díjmentes.

Időbeosztás, határidők

A résztvevő országokban megrendezésre kerül egy országos forduló, majd ezt követően a nemzetközi döntő. Az országos nyertes poszterek az ISI 62. Statisztikai Világkongresszusán kerülnek bemutatásra Kuala Lumpurban, 2019. augusztusában.

Hazai forduló

Csapatok nevezése
2019. február 1-től
A poszter fényképének beküldése és regisztráció
2019. március 22-ig
A hazai forduló győzteseinek kihirdetése
2019. március 30.

Nemzetközi Forduló: Magyarországot a hazai forduló győztesei képviselik

Poszterek bemutatása, a nemzetközi forduló díjazottjainak kiválasztása 62. ISI Statisztikai Világkongresszus, Kuala Lumpur
2019. augusztus 18-23.

Díjak

A nemzetközi versenyen az első két korcsoportban induló csapatok az alábbi díjazásban részesülnek:

1. díj
450 euro
2. díj
350 euro
3. díj
200 euro
Egyetemista csapatok: a nyertes csapatnak
2000 euro

Ezen kívül a munkájukban a JMP-t legjobban alkalmazó egyetemista csapat dícséretben részesül.

Kapcsolat

Dr. Kovács Péter, az ISLP honi koordinátora, egyetemi docens, SZTE GTK
E-mail: kovacs.peter@eco.u-szeged.hu

További információk: https://iase-web.org/islp/Poster_Competition_2018-2019.php

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek