Bezár

ISLP Statisztikai Poszterverseny

International Statistical Literacy Project Statisztikai Poszter készítő Verseny 2012-2013

International Statistical Literacy Project Statisztikai Poszter készítő Verseny 2012-2013

2014. november 20.
2 perc

ISI LogóIASE Logó

A 2012-2013-as évben is megrendezésre kerül az ISI (International Statistical Institute) ISLP projektjének statisztikai poszter készítő versenye, melyet immáron második alkalommal szervezünk meg Magyarországon is. A verseny hazai fordulóját a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szervezi.

A verseny célja

A diákok azon készségeinek fejlesztése, melyekkel képesek leírni, jellemezni a környezetüket és a statisztika segítségével vizsgálni a mindennapi életüket.

Kik vehetnek részt a versenyben?

A versenyre 2-3 fős csapatok jelentkezhetnek két korcsoportban:

  • 1997-ben és 1997 után születettek
  • 1994 és 1996 között születettek

A versenyben minden csapat egyetlen poszterrel pályázhat.

A versenyen való részvétel díjtalan.

Időbeosztás, határidők

Hazai forduló

Csapatok nevezése
2013. március 20.
A poszter fényképének beküldése elektronikus úton a pepe@eco.u-szeged.hu címre
2013. március 20.
A hazai forduló győzteseinek kihirdetése
2013. március április vége

Nemzetközi Forduló: Magyarországot a hazai forduló győztesei képviselik

Nemzetközi forduló győzteseinek kiválasztása, értesítése
2013. március április vége
Díjak átadása az 59. ISI Statisztikai Világkongresszuson Hong Kongban
2013. augusztus 25-30

Szabályok

  • A poszter bármilyen témában készülhet a verseny általános témakörén belül, mely a jelenlegi kiírásban a mezőgazdaság.
  • A felhasznált adatok származhatnak saját adatgyűjtésből, illetve máshonnan átvett forrásokból is, ez utóbbi esetben az adatok forrását kötelező feltüntetni a plakáton.
  • A poszter bármilyen nyelven elkészíthető.
  • A poszter nem tartalmazhat információkat a résztvevő diákokról és iskolájukról.
  • Korábbi versenyeken indult poszterrel nem lehet nevezni.
  • A poszter a diákok eredeti alkotása kell, hogy legyen.
  • Méretek: a poszter kétdimenziós (egyetlen lap) és egy oldalas. A maximális méret: A1 (841 mm x 594 mm vagy 33,1 inch x 23,4 inch). A maximális fájl méret: 2 MB.
  • Minden beérkezett pályázat az ISI tulajdonát képezi és nem adható vissza.
  • A poszter benevezésével a diákok hozzájárulnak ahhoz, hogy munkájukat felhasználhatják az ISI különböző konferenciáin, eseményein, publikációkban, promóciós anyagokban és az interneten elektronikus formában.

Kapcsolat

Dr. Kovács Péter, az ISLP honi koordinátora, egyetemi docens, SZTE GTK,
E-mail: pepe@eco.u-szeged.hu
Telefon: 0662-544523

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek