Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

nyílt nap weboldal 2024 jan

TELTHÁZ - SZTE GTK Nyílt Nap - Legyél Te a jövő közgazdásza

TELTHÁZ - SZTE GTK Nyílt Nap - Legyél Te a jövő közgazdásza

2024. január 11.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szeretettel meghívja az érdeklődő diákokat és szüleiket a kari Nyílt Napra 2024. január 29-én, amelyen megismerkedhetnek a 2024/2025-ös tanévben induló gazdasági képzéseinkkel.

A Nyílt Napon való részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ kötött, amelyet belépéskor ellenőrizni fogunk!

Az esemény teltházas, az összes hely betelt.


Kedves Érdeklődő Diákok! :)

Szeretettel várunk Benneteket 2024. január 29-én Nyílt napunkon, ahol nemcsak arra kaphattok választ, hogy mely szakra érdemes jelentkezni és az adott szakon belül milyen képzési program vár Benneteket, hanem „minikurzusok” keretében megismerkedhettek a Kar oktatóival és interaktív előadáson vehettek részt. Továbbá kötetlen programokkal várnak Titeket a Karunkon működő hallgatói szervezetek és egyetemi egységek. Amennyiben szüleitekkel érkeztek, vegyetek részt fogadóóránkon is, ahol feltehetitek a továbbtanulással, felvételivel kapcsolatos kérdéseiteket.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Nyílt Napon való részvétel regisztrációhoz kötött az épület befogadókapacitása miatt, így érdemes minél hamarabb regisztrálni. A regisztráció ellenőrzésekor a visszaigazoló emailt fogjuk ellenőrizni.

A résztvevők a Nyílt Nap végén igazolást kapnak.


A Nyílt Nap helyszíne:
Szegedi Tudományegyetem
Gazdaságtudományi Kar
6722 Szeged, Kálvária sgt. 1.

Kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken tudjátok felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel:
Marketing Iroda, Berki Bianka – berki.bianka@szte.hu

Marketing Iroda, marketing@eco.u-szeged.hu


Program (nagyobb méretért kattints):

(a kezdési időpontok megváltoztak a Szakos tájékoztatóknál)


nyilt nap 2024jan program1 nyilt nap 2024jan program2


TOVÁBBI PROGRAMOK

FOGADÓÓRA SZÜLŐKNEK + FELVÉTELI KÉRDÉSEK

Időpont: 10:00-13:00

Helyszín: KO 005 (Földszint)

 

SZERVEZETEK BEMUTATKOZÁSA

Időpont: 10:00-13:00

Helyszín: Aula (Földszint)

 

GTK HÖK, SZTE Marketing Klub, GM Club, Pacioli Accounting Club SZTE, GTK TV Club, Tourism Club of Szeged, MKT, Diákhitel, GTK Karrier Iroda, SZTE Eötvös Loránd Kollégium

 

TANULJ EGY FÉLÉVET KÜLFÖLDÖN – ERASMUS BESZÉLGETŐ SAROK

Időpont: 10:00-12:00

Helyszín: 2. emeleti társalgó (2. emelet)

 

Igazolásosztás: 11:30-tól az Aulában.


Promramváltozás jogát fenntartjuk.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek