Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Szabadkai Kirandulas

Újrainduló Szeged-Szabadka vasútvonal járatával látogattak el hallgatóink Szabadkára

Újrainduló Szeged-Szabadka vasútvonal járatával látogattak el hallgatóink Szabadkára

2023. december 12.
3 perc

November 26-án Karunk meghívott előadója Somlósi-Kovács Adrián, „Az üzleti kultúra sajátosságai a Kárpát-medence egyes régióiban” című kurzus keretében Szabadkára vitte el kirándulni hallgatóit. Különlegessége volt a programnak, hogy az elsők között voltak, akik utazhattak az újrainduló Szeged-Szabadka vasútvonal járatával.

A hallgatóink nagyon lelkesek voltak, izgatottan várták a kirándulást még a rossz idő ellenére is. „A kedvezőtlen, esős időjárási helyzet ellenére is tele izgalommal, kíváncsisággal indultunk útnak a szegedi vasútállomásról. A 8:58-kor induló vonattal tartottunk Szerbia felé, ezáltal egy történelmi pillanat részesei is lehettünk.”– mesélte Réka.

Egy kényelmes vonatút, és gyors határellenőrzés után már Szabadkán is voltak, ahol szeretettel fogadták őket. Gyulai Zsolt várta őket, a Klein House Wine Bar & Shop tulajdonosa, aki emellett borszakértő és műemlékvédelmi aktivista.

Az útjuk először Zsolt bárjába vezetett, ahol idegenvezetőjük megvendégelte őket egy-egy itallal, valamint ismertették velük a programot. Ezután városnézésre indultak, hogy megismerkedhessenek a várossal. Meglátogatták a városházát, a zsinagógát, és számos más jellegzetes épületet is megtekinthettek. Valamint felfigyelhettek olyan jellegzetességekre, melyek jellemzőek a szerbiai városra. „Útközben láthattunk egy-egy magyar vonatkozású szobrot/emlékművet, valamint az utcaneveket, amelyek háromféleképpen voltak feltüntetve: szerbül cirill és latin írásmóddal, valamint magyar nyelven.” – számolt be élményeiről Nóra.


Egy rövid ebéd után a Stara Pizzériában, - mely az egykori Jugoszlávia első pizzériája volt - elindultak a délután legizgalmasabb programjára, egy vetélkedőre. Különböző feladatokat kellett megoldaniuk, melyek során jobban megismerkedhettek a város múltjával, az ott élő emberekkel és a mindennapi élettel. Feladataik között volt egy dinár szerzése, megtudni a helyi kólához hasonlító ital nevét, vagy éppen egy közös fotó készítése Mátyás király szobrával.

A program végéhez közeledve, még visszatértek a bárba, ahol következett az eredményhirdetés, majd még halhattak egy kicsit Zsolt jóvoltából Szabadka történelméről, egyes törvényekről, az üzleti világról, azon belül is arról, hogy milyen vállalkozónak lenni ott.


Végül pedig fáradtan, de csupa élményekkel telve indultak vissza Szegedre. „Számos új élményben lehetett részünk és a hangulat is nagyon szórakoztató volt.” – Rebeka.

„A túra megerősített abban, hogy a Vajdaság igazi erényét a sokszínű kulturális és gasztronómiai élmények adják, és hogy a térség egyre inkább felkészült a vendégek szívélyes fogadására.” – Réka.

Hallgatóink nagyon jól érezték magukat, olyan tudásra tettek szert, ami egy óra keretében nehezen megvalósítható lett volna. „Összességében úgy gondolom, hogy igazán megérte részt venni ezen a kiránduláson. Nem elég otthon informálódni egy régóról és a kultúrájáról - sokkal jobb elutazni és ott helyben átélni, megtapasztalni, ez az igazi élmény!” – emelte ki Dzsenifer.

 

Köszönjük szépen Somlósi-Kovács Adriánnak, hogy megszervezte és lehetővé tette hallgatóink számára ezt a különleges utazást!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek