Az Ökonómia Alapítvány a GTK Kiemelkedő Partnere

Az alapítvány elnöke a diplomaosztó ünnepségen vette át a GTK Kiemelkedő Partnere Díjat.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara 2017-ben alapította a GTK Kiemelkedő Partnere Díjat a kar céljainak megvalósítását, a szegedi gazdasági felsőoktatás fejlődésének előmozdítását támogató partnerei elismerésére különös tekintettel az oktatásra, kutatásra, tehetséggondozásra, a kar polgáraival való kapcsolattartásra, további együttműködésekre. A díjat a kar kari tanácsa első alkalommal az Ökonómia Közhasznú Alapítványnak ítélte.

Az Ökonómia Közhasznú Alapítvány 1992 óta támogatja a szegedi közgazdászképzést. Többek között segíti és támogatja az oktatást, a képességfejlesztést, az ismeretterjesztés feltételeinek megteremtését, tudományos konferenciák szervezését, tudományos diákköri konferenciák szervezését, megvalósítását, ösztöndíj pályázatok és szakmai kiadványok megjelentetését.

A GTK hallgatókat támogató ösztöndíj programjában a 2012-es indulástól kezdve rendszeresen köszönthetjük az Alapítványt az ösztöndíj alapítók között. Támogatásukkal közvetlenül eddig összesen 31 hallgatót támogattak ösztöndíjjal, míg közvetve a kar egész közösségét.

A Gazdaságtudományi Kar közössége az diplomaosztó ünnepségen kifejezte ki köszönetét Sebőkné Dr. Paragi Ilonának és Dr. Schneider Klárának is.

Sebőkné Dr. Paragi Ilona 2007-ig a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei Szervezetének elnökségi tagja, különböző tisztségei kapcsán járult hozzá a kar alapításához. Az Ökonómia Közhasznú Alapítvány alapító tagja, 2017. december 31-ig titkári feladatkörben. Az alapítvány szakszerű működésben, ellenőrzésben, 2012-től az ösztöndíj támogatások odaítélésében jelentős szerepet vállalt. A kar meghívott előadója, záróvizsga bizottságok külső szakértője.

Dr. Schneider Klára a kar címzetes egyetemi docense, a Magyar Közgazdasági Társaság tagja. A kar alapításának egyik segítője, konferenciák, országos közgazdász vándorgyűlések szervezője. Az Ökonómia Közhasznú Alapítvány alapító tagja. A 2012-ben indult kari ösztöndíjprogram szervezője, a kari tehetséggondozás fontos szereplője.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

A Proko Travel ösztöndíj kapcsán kérdeztük Prónay Szabolcsot, a Proko Travel Kft. munkatársát, karunk oktatóját.

Események

Rendezvénynaptár *