MTA-SZTE Olvasás és Motiváció Kutatócsoport



Kutatásvezető: Fejes József Balázs egyetemi docens


Kutatási téma:

Motivációalapú szövegértés-fejlesztés. A megfelelő szövegértés elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanulók sikereket érjenek el az iskolában, valamint iskolán kívüli életükben. Annak ellenére, hogy az optimális szövegértés elérése megközelítőleg egy évtizedet vesz igénybe, a magyar tanulók olvasásának direkt fejlesztése általában a negyedik évfolyam végén lezárul. A projekt egy olyan fejlesztőprogram kidolgozását és megvalósítását célozza, amelynek középpontjában felső tagozatos tanulókat oktató pedagógusok felkészítése áll arra, hogy tanulóik olvasási teljesítményét és olvasási motivációját saját tantárgyukba ágyazva képesek legyen hatékonyan fejleszteni és nyomon követni. A projekt további célja a szövegformák és olvasási műveletek közötti interakció vizsgálata, továbbá a különböző formátumú szövegek tartalmának és a szöveg megértését mérő feladattípusok ismertségének, kedveltségének, a tanulók által vélt nehézségeknek feltárása, többek között a fejlesztőprogram által érintett korosztály körében.


Mikor alakult: 2021.


Pályázati támogatás: Magyar Tudományos Akadémia Közoktatás-fejlesztési Kutatási Program (2021-2025)


Ideiglenes honlap: https://mta.hu/kozoktatas-fejlesztesi-kutatasi-program/mta-szte-olvasas-es-motivacio-kutatocsoport-111624


Friss Hírek

Friss Hírek RSS
Boritokep_29

Az SZTE BTK Amerikanisztika Tanszéke május 24-25-én rendezte meg az Amerikanisták Magyarországi Társaságának (angol rövidítéssel HAAS) kétévente megrendezésre kerülő vándorkonferenciáját. A nemzetközi eseményen tíz országból csaknem száz egyetemi oktató és doktorandusz hallgató vett részt. Az esemény jelentőségét mutatja még, hogy a kar több tanszékéről is adtak elő oktatók. A konferencia előadásai az amerikai kultúra válságán való túllépés különböző módjairól és narratíváiról szóltak.