Az utolsó :)  - Good Bye India & Welcome Hungary

Halihó! Elérkezett az idő, és vele együtt az utolsó blog bejegyzésem is. Igaz, hogy utazás előtt akartam megírni, és megosztani, de aztán annyi mindent csináltam az utolsó napokban, hogy erre nem volt időm. Meg így jobb is, hiszen így az utazásról is tudok írni. Egyébként igen, szerencsésen haza értem 2 héttel ezelőtt. Minden rendben, és nagyon jó itthon lenni. No, de nézzük, hogy mi minden történt az utolsó két hétben.

Szóval lement az utolsó két nap a suliból, illetve lejátszottuk az utolsó nemzetközi foci rangadót. Egész félév alatt azt hiszem 4x játszottunk (nem annyira sokszor). Mindig a cserediákok az indiai diákok ellen. Egyszer az egyik, egyszer a másik csapat nyert, viszont mi jobban játszottunk mindig, csak állandóan potyagólókat kaptunk. Így volt ez az utolsó meccsen is, ahol 3-2re kaptunk ki. Mind a három potyagól volt. Persze nem nagy meglepetésre én voltam egyedül lány. :D

December 1-jén volt az utolsó órám, és utána jöttem rá, hogy ez tényleg az utolsó volt. Itthon már nincsenek óráim, csak egy szakdoga megírása és egy államvizsga, utána végeztem. Hamarosan Mester Lipták Lilla leszek. xD

Ezen a napon egyébként még leforgattunk délután Sunnyval (egy indiai sráccal, aki jó barátom lett) egy focis videót, ahol dekázok, meg csinálok 1-2 trükköt. Erről láthattatok is egy videót a facebook és az instagram oldalamon. Eléggé kíváncsi voltam, hogy hogy fog menni, mert nagyon régen csináltam már ilyeneket, de szerencsére minden megmaradt. Semmit nem felejtettem, ami nagyon jó érzés, így több mint 1 év kihagyás után. Meg is jött a kedvem a focihoz. Remélem, lesz lehetőségem elmenni valahova játszani, bár ez attól is függ, hogy hol fogok lakni a következő időszakban.

https://www.facebook.com/liptak.lilla/videos/10155904852877365/ 

Ezen a linken tudjátok megnézni a videót, ha még nem láttátok. :)

Este pedig Sunny elvitt vezetni, mert van kocsija a campuson belül. Elvitt egy kihalt utcára, ahol kipróbálhattam, hogy milyen egy jobb kormányos kocsit vezetni. Hát elég furcsa volt, egyszerre nagyon sok mindenre kellett koncentrálni. A váltó a másik oldalon volt, illetve az volt a furcsa, hogy bal oldalon volt a kocsi nagy része, jobb oldalon pedig semmi. Volt is egy kis baki, de egyébként jó élmény volt, de az biztos, hogy Indiában nem vezetnék normális utakon, mert őrült a közlekedés.

Vasárnap kezdődtek a vizsgáim. 5 vizsgám volt 4 nap alatt. Hát vicces, mert sosem vettem még ennyire lazán egy vizsgaidőszakot sem, de a mid-term vizsgák után tudtam, hogy mire számíthatok. Szinte semmit nem tanultam, csak az esettanulmányokat olvastam el a következő napi vizsgákra, és ennyi. Csak egy plusz tehernek éreztem ezeket a vizsgákat, annyira nem láttam lényegüket. Csak túl akartam lenni rajtuk. Ekkor kezdtem igazán azt érezni, hogy már nagyon-nagyon mennék haza. Csak vártam, hogy teljen az idő és vége legyen a vizsgáknak.

Rendeltem egy ilyen nagyon menő pólót magamnak:

December 6-án, szerdán volt az utolsó vizsgám. Mivel mikulás volt megleptem magamat egy kis csokival is, mivel itt Indiában alig ettem csokit 3 hónap alatt. Nagyon sokan másnap, 7-én már mentek is el a suliból. Volt, aki haza, volt, aki pedig még ment tovább utazni. Ezért volt egy kis búcsú buli a közös szobában, ahol az IRC team-től kaptunk egy tortát.

 Ezután a többség elment valami buliba, de én nagyon fáradt voltam, mert nagyon rosszul aludtam azokban a napokban, ezért inkább maradtam, és hasznosan töltöttem az időmet, plusz elköszöntem Madstől. Ő volt a dániai srác, aki először lelépett. Már 6-án este mennie kellett a reptérre. Nagyon megszerettem őt is a végére, szóval még azt a pár utolsó órát vele töltöttem.

A többiek kb. 1-2 között értek vissza. Hát fenomenális volt. Páran elég jó állapotban tértek vissza, mivel a buliban, ahol voltak ingyen volt a sör, és a srácok nem fogták vissza magukat. Pont azok az emberek voltak teljesen készen, akik másnap mentek tovább Nepalba (Chris, Arthur) vagy haza (Edo). Iliasék valahonnan szereztek egy kiskutyát, akinek ráadásul nyakörve is volt, ami elég ritka Indiában. A kutya ott volt a koliban. Eléggé sajnáltuk szegényt, mert nem tudtuk, hogy ki a gazdája, de kitenni meg nem lehetett a suliban, mert az ottani kutyák megölték volna, mert nem ismerték. 2 nappal később egy menhelyre sikerült elvinni. :/

Amúgy én nagyon jót szórakoztam mindenkin, és a végén megint megvalósult a múltkori szappanos, padlón csúszkálós móka, csak most nem egy szobában, hanem kint a teljes folyosón. Nagyon vicces volt, megint nagyon jó videók készültek.

Készül a terep:

A vizes srácok ölelésében :D

5 után mentünk aludni, és én megígértettem a srácokkal, hogy másnap felébresztenek mielőtt mennek, hogy el tudjunk búcsúzni, de persze egyik sem jött, mert azt mondták, hogy nem szeretnek búcsúzkodni. Főleg Chris miatt voltam szomorú, mert őt nagyon szerettem, de sem Arthur, sem Edoardo nem jöttek…. :D A férfiakban nem lehet megbízni.

Másnap mire felébredtünk már csak a cserediákoknak csak a fele volt ott a suliban. Mivel mindenki elég offos volt, ezért felmentünk a rooftopra lazulni. Előző este eset pár csepp eső, és ez elég volt ahhoz, hogy ne legyen akkora szmog. Ráadásul nagyon jó idő volt, hét ágra sütött a nap, végre először tényleg kék volt az ég Gurgaon felett. Mi pedig fent zenét hallgattunk, olvastunk, beszélgettünk és persze közben napoztunk.

A kutyus is velünk napozott

Aznap este még elmentünk Dhwanival, Hendrikkel és Steffel Delhibe egy piacra, mert Hendrik másnap este indult haza, és akart még venni az anyukájának ilyen tipikus indiai ruhát. Én meg csak elkísértem őket, mert én is meg akartam nézni a helyet. Hát megint amilyen forgalom volt Delhiben… kb. 1,5 óra alatt sikerült odaérni a piacra, viszont megérte, mert nagyon kis hangulatos piac volt. Volt minden, de nem volt olyan zsúfolt, mint az összes többi, ahol eddig jártam.

Street food:

Minden csillog, minden színes:

Ettem egy ilyen jégkrém csodát is (sajnos nem volt olyan finom, mint amilyen jól kinéz).

Úgy volt, hogy ezen az estén még elmegyek Sunnyval egy étterembe, ahova volt valami voucherja, vagyis ezt mondta, és ingyen ehettünk volna ott, de olyan fáradt voltam, hogy elnapoltuk a dolgot. Helyette este elégettük a jegyzeteinket, és az esettanulmányokat, amiket kaptunk az egyik kapunál, ahol az őrök minden este tüzet gyújtottak. :D A félévet elégettük, aztán pedig ittunk még egy Chai-t Gaji-nál, aki minden este érkezett a campusra és éjféltől kb. hajnal 3-ig parathat és chai-t készített és árult.

Ennyi maradt:

Másnap megint a rooftopon töltöttük a nap nagy részét Hendrikkel, Stef pedig elindult Agrába, szóval kb. csak ketten voltunk egész nap. Elég jó színünk lett, mert nagyon sütött a nap. A nap nagy részét együtt töltöttük el, este pedig elbúcsúztam Hendriktől, ami elég rossz volt, mert kb. ő volt az, akivel a legtöbb időt töltöttem, főleg az utolsó hetekben. Szomorú voltam, hogy elment. Amúgy rájöttem ez alatt a pár nap alatt, hogy utálok búcsúzkodni. Késő este pedig még nyomtan egy ping-pong csatát Rohannal. Nagyon jól játszik. Tanított is nekem 1-2 trükköt.

Másnapra már csak hárman maradtunk. Omar, aki kitalálta, hogy azután, hogy semmit nem csinált egész félévben csak füvezett meg ivott, elkezdett könyvtárba járni (ahelyett, hogy valami közös programot csináltunk volna), Ilias, aki állandóan Delhiben volt a brazil vagy belga barátaival/nál és én. Szóval igazból egyedül voltam, ezért az indiaiakkal töltöttem egy csomó időt az utolsó napokban. Ezen a napon is napoztam egyet. Csatlakozott hozzám Nirosha és két barátja. Azután 4 körül elmentem Sunnyval Delhibe. Elvitt kocsival a város központjába, a leghíresebb térre, ahol a leghíresebb piac van, illetve ott van a Central Park is a hatalmas indiai zászlóval. Plusz volt egy hatalmas zenélős, világítós szökőkút, ahol a víz és a fények a ritmusra mozogtak. Nagyon tetszett nekem ez a hely.

Itt ettünk valami indiai édességet, ami fogalmam sincs, hogy mi volt, de minden féle fűszeres, mentolos édesség, körbe tekerve pálmalevéllel, és a miénk még csokival is be volt vonva. Állítólag jó a gyomornak. Nagyon sokáig kell rágni, de van olyan fajtája is (az eredeti), amiben dohánylevél van, és azt ki kell köpni miután megrágta az ember.

Körbe mentünk a piacon, utána pedig beültünk egy helyre kajálni. Nagyon finom volt a kaja, de nagyon kevés és én alapból nagyon éhes voltam. Amúgy ilyen csirkés tortillát ettünk. Utána haza mentük, de útközben vettünk 2-2 sört, amit a koliban ittunk meg.

Másnap megint a rooftopon napozással kezdtem a napot, ahova csatlakozott hozzám Rohan. Ez volt az utolsó előtti napom. Délután elmentünk Rohannal a Sector14-ba, mert még venni akartam fűszereket, meg csináltatni magamnak Hennát a kezemre. Tök szép lett szerintem (400 Ft volt amúgy), de amikor megszáradt és 2 óra múlva leszedtem a masszát, akkor nem volt elég sötét a minta a kezemen. Később mondták az indiai lányok, hogy a kezem belső felére kellett volna csináltatnom, mert ott jobban befogja a bőrt, de én ezt nem tudtam.

Este még utoljára elmentem vacsizni a Sharma-ba (ami a sulis büfé). Ettem egy Chicken momo-t, és ittam egy chai-t.

Utána úgy volt, hogy megnézem a Manchester meccset a srácokkal, de helyette inkább Subbuval gitároztam még egy utolsót. Feldolgoztuk a Margaret Island-től a Nem voltál jó című számot. Szerintem nagyon jó sikerült, és Subbu is nagyon ügyesen énekelte a magyar szöveget. Persze előtte meg kellett tanítanom a kiejtésre, és azt mondta, hogy eddig ez a legnehezebb nyelv, amivel találkozott.

 A videót itt tudjátok megnézni:

Plusz pár kép:

Nagyon álmos voltam :D

Ezután még éjfélkor elmentem az egyik indai barátom, Baxi szobájába, ahol éppen ittak pár barátjával. Én nem ittam, de nagyon jókat nevettem rajtuk, és kb. ott voltam 2-ig. Aztán még visszamentem a közös szobába, ahol ott volt Abishek, Dhwani, és Stef (a szobatársam), aki éjfél után ért vissza Agrából és még egy estét ott töltött a koliban. Egyébként Omarral nem is találkoztam az utolsó pár napban, kíváncsi voltam, hogy odajön-e elbúcsúzni másnap. Nem tudom, hogy mi baja lehetett amúgy.

Baxival:

Abishekkel [hajnal 3 után]:

Vikasszal:

Reggel elbúcsúztam Steftől, aki már 9-kor indult. Az utolsó napon is terveztem még egy napozást, viszont aznap elég felhős, hűvös időre ébredtünk. Helyette találkoztam Sumita Rai-el, azzal a tanárral, aki tavaly Szegeden volt, akinek a hatására Indiában kötöttem ki, illetve elköszöntem Namratától is, aki a nemzetközi diákokkal foglalkozó tanát volt. Bepakoltam a cuccaim nagy részét, kinyomtattam a jegyemet, utána pedig mentem egy kört a suliban, csináltam pár utolsó képet és videót.

Elmentem Rahulhoz (egy másik barát) a szobájába egy kávéra és elköszönni. Még utoljára ebédeltem egyet a menzán, hajat mostam, és utána kész voltam, hogy befejezzem a pakolást. Igen ám, de elég sok cuccot vettem, szóval nagyon neccesen fértem bele a táskámba. Sőt nem is nagyon fértem bele. Sem hely, sem súly szempontjából. Szerencsére Nirosha és pár másik indiai lány ott voltak velem délután. Nirosha segített újra bepakolni. Az összes cuccomat felgöngyöltük egyesével, hogy kevesebb helyet foglaljanak, és így pont be tudtuk csukni a bőröndöt a végén. Szerencsére Abishek nekem adta ajándékba a túrahátizsákot, amit még félév elején adott nekem kölcsön (amúgy meg akartam venni tőle, de nem engedte), így ebbe sokkal több cucc fért, mint a sima hátizsákomba. Ezután jött a súlymérés. A bőröndöm az 30 kg körül volt, ami pont jó, mert 30 kg lehetett max., a hátizsák viszont 14 kg volt, ami csak 7 kg lehetett volna max. szóval azon izgultam, hogy azt ne mérjék le a repülőtéren. (Mondjuk bele tettem a tankönyveimet, amik elég súlyosak voltak, szóval vész esetén azokat ott tudtam volna hagyni a reptéren.) Este még elbúcsúztam Jimmytől és Illiastól, mert mind a ketten 7 körül hagyták el a sulit.

Ekkor találkoztam Sunnyval is, aki elvitt vacsizni (amit már napok óta terveztünk), de csak utolsó este jött össze. Kiderült, hogy nem is voucherja volt, hanem az egyik rokona vezet egy menő szállodát nem messze a sulitól, és annak az éttermébe bármikor mehet ingyen kajálni, és akár vihet magával barátokat is. Hát esküszöm… ez volt a legjobb kaja, amit Indiában ettem. Grill húsok (csirke, bárány), nagyon finom húsos ételek, isteni indiai desszertek. Nagyon tele ettünk magunkat, ráadásul egy nagyon finom vörösbort ittunk a vacsora mellé. Szuper volt a kaja is, és a hely is nagyon szép volt. Mintha nem is Indiában lettünk volna.

Ez nagyon finom bor volt! (Száraz vörös - a kedvencem)

Egész soká, 10 körül értünk vissza a koliba, és ekkor szóltam mindenkinek, hogy éjfélig a szobámban vagyok, aki szeretne elköszönni, addig ott megtalál.

Indulásra készen:

Arra viszont nem számítottam, hogy egy csomóan jönnek majd és nem csak elköszönni. Hoztak piát, rágcsát, zenét… nagyon jó hangulatban és gyorsan telt el az utolsó 2 óra. Mindenki ott volt, aki számít. Kaptam csokit és kis ajándékokat is tőlük, ráadásul a vége fele még Omar is megjelent. Ott volt Baxi, Vikas, Dhwani, Subbu, Shivam, Abishek, Nirosha és a lányok, Sunny és Rohan (remélem, nem hagytam ki senkit). Pont mondani akartam, hogy csináljunk egy közös képet, de történt egy kis baleset, mert Abishek elcsúszott és beverte a fejét a fal szélébe. Fel is nyílt a feje, és vérzett. Mindenki őt kezdte ápolni. (Szerencsére nem lett nagyobb baja.) Viszont nekem mennem kellett, így végül mégsem tudtam teljesen normálisan elbúcsúzni mindenkitől, de lehet, hogy jobb is ez így.

Omar csak eljött elköszönni:

A büfés csávó :) “kicsit” alacsony, de nagyon aranyos:

Sunnyval fél 1 körül indultunk. Kivitt a reptérre kocsival, így nem kellett a taxival sem bajlódnom. Még jó, hogy időben érkeztünk, mert nem számítottam ekkora ellenőrzésre. Kicsit komolyabb, mint itthon. Alapból a terminálhoz, ahol fel tudod adni a csomagjaid (tehát az épületbe) csak az léphet be, akinek van jegye. Azaz a kísérők oda sem mehetnek már be. Itt is sorba kellett állni.

Itt már nagyon paráztam, hogy minden rendbe legyen a csomagjaim súlyával, főleg mikor a sorban az előtte álló srác egyik kézipoggyászát nem engedték fel mert túl súlyos volt a kettő együtt. Szerencsére mivel nekem csak egy hátizsákom volt, ezért nem mérték le, plusz a nagy bőröndöm is 30,5 kg volt, ami még nem számított problémának. Ezután jött még egy ellenőrzés, ahol a bőröndöt világították át. Mindenen átjutottam, azt hittem, hogy végre megvan minden. Megtaláltam a kaput is, ahonnan indult a gép, de ahhoz, hogy a várakozó részre bemenjek, ott is sorba kellett állni egy ellenőrzés miatt, utána a kapunk való belépésnél is csekkolták még egyszer a jegyet és az útlevelet, és a repülőre fellépéskor is. Szóval jó alaposak voltak. Ami nem baj, inkább legyen így, minthogy valami baj legyen később, csak így hajnali 1-4 között kicsit megviselt ez a procedúra, főleg úgy, hogy 14 kilós volt a hátizsákom és előző este is csak 4 órát aludtam.

Delhi repülőtér (pár kép):

Imádkozó szoba és dohányzó szoba:

Még egy biztonsági ellenőrzés

Várakozás....

Legjobb dolog, ami velem történt akkor :D

A repülőút jó volt, nem volt semmi probléma, max annyi, hogy nem nagyon tudtam aludni, mert mindig leesett a fejem, meg mellettem egy család volt, ahol a kb. 2 éves kislány az út feléig torka szakadtából ordított, és senki sem tudta, hogy miért. Dubaiban nem volt valami sok időm az átszállásra. Mire beértem a terminálra eléggé szednem kellett a lábaim, mert a beszállókapum nagyon messze volt. Ezen a gépen már nem voltak olyan sokan, és a többség magyar volt. Nem is ült mellettem senki a gépen, szóval nagyon kényelmesen utaztam. Próbáltam itt is aludni több-kevesebb sikerrel, ilyen 10-20 perces mikro alvásaim voltak csak. Viszont összeismerkedtem a staffal, akik nem voltak szolgálatban, csak épp utaztak vissza Pestre, velük boroztunk egy jót a fedélzeten. Sikerült elcsípnem Békéscsabát is felülről. Viszonylag hamar eltelt az út, és nem volt semmi probléma. A kaja is finom volt a repcsin. 3 kaját is kaptam a 2 repülőn, szóval nem voltam éhes.

Jó reggelt Dubai!

Kuvait felülről:

És Békéscsaba felülről:

Nagyon jó volt hazaérni. Apa és Zalán jöttek ki elém a reptérre. Egyből Szeged felé vettük az irányt, mert Villőt fel kellett venni. Megálltunk Inárcson, hogy igyak végre egy igazi kávét.

Zalán kicsit megfáradt az utazásban:

Eddig írtam meg anno a blogot, amikor haza értem. Azóta eltelt 2 hét, és karácsony van. Nagyon jó itthon végre a szeretteimmel. Miután haza értem megjártam Szegedet és Budapestet is, találkoztam a barátaimmal, plusz felkészültem karácsonyra. Nagyon jó az a sok szeretet, amim körbevesz. India még nem hiányzik, de pár ember azért igen.

A barátokkal Szegeden <3

Claukámmal <3

Pesten egy kis forraltbor a karácsonyi vásárban :)

Balázs is haza ért Hollandiából:

Charliekával:

Szofikával melegszünk a hősugárzó alatt :)

Karácsony otthon:

Imádom :)

Tesóimmal <3

Zalus :)

Összességében nagyon jó volt ez a 3,5 hónap, örülök, hogy elmentem és ilyen élményekben volt részem. Úgy érzem, hogy sokat tanultam, és sokat hozzám tett ez az utazás. Köszönöm mindenkinek, aki követett és olvasott itt, remélem, nem bántátok meg . Ha bárkinek bármilyen kérdése van még Indiával kapcsolatban, nyugodtan keressen!  Nagyon jól estek a pozitív visszajelzések. De ide már nem írok többet. Viszont az biztos, hogy még hallotok rólam. Ezt megígérem. ;)

Búcsúzom, és nagyon boldog karácsonyt és előre is boldog új évet kívánok mindannyiótoknak!

Összesítő:

EGY BIZTOS, HOGY HÁLÁS VAGYOK, HOGY ELJUTHATTAM IDE. TÖBB, JOBB ÉS ERŐSEBB LETTEM, MINT AMILYEN VALAHA VOLTAM.

NAMASTE

November is Over

Sziasztok! Már egy jó ideje nem írtam, mert egyrészt nem volt időm, másrészt pedig be akartam várni az eseményeket, hogy legyen miről írni. Ez megtörtént, szóval most is egy viszonylag hosszabb bejegyzés következik. (Megint.) Már csak 1 nap van hátra ebből a hónapból, tehát ez most az egész novemberi hónapom összefoglalója.

Amúgy már 2 hét sincs hátra, és megyek haza. Nagyon durva. Olyan volt ez, mint egy nagy nyaralás. Hazamegyek, megkérem anyát, hogy mossa ki a ruháimat legalább kétszer :D aztán pedig megy minden tovább ott, ahol abba hagytam. Na jó… lehet, hogy kicsit hidegebb lesz, mint amikor elmentem. Igazából nem bánom, hogy most már mindjárt megyek haza. Jól éreztem itt magam, jól telt az idő, de mégiscsak teljesen más világ, más kultúra. Bele lehet fáradni, és kb. 1-1,5 hete kezdtem el azt érezni, hogy jó, jó, de most már jobb lenne otthon. 3 hónap elég egyszerre Indiából, legalábbis Nekem.

Tehát folytassuk is onnan, ahol abba hagytuk. Ugye mondtam, hogy még legalább 2 utazást tervezek. Ez összejött, viszont az egyik út úticélját megváltoztattam, és nagyon örülök neki, mert egy csodálatos helyre jutottam így el. De először nézzük, hogy mi történt Agrában.

Agra – Taj Mahal

Az utazókeret: Lobna, Hendrik, Max, Mads, Edoardo, Dan és Én

Délután indultunk, elég soká… nagyon necces volt, hogy elérjük-e a vonatot. Kb. rohantunk, hogy ne késsük le, de persze utána fél óra késéssel indultunk, hiszen ez India. Azért mentünk délután, mert ott aludtunk Agrában, hogy másnap korán reggel menjünk a Taj Mahal-hoz. Természetesen ebből az utazásból sem maradt el a kaland, ugyanis eléggé utolsó pillanatban akartunk vonatjegyet foglalni, és már nem volt normális (európai embernek való) vagonban hely, így a „fapados” indiai osztályra vettünk jegyet. A pozitívum az volt, hogy nagyon olcsó volt, de… soha többet, inkább kifizetem a drágább jegyet. xD Sikerült megtapasztalni az indai vonatozás életérzését a buszok után.

Először is, amikor megláttam a vonatot már akkor sokkot kaptam, hogy hogy néz ki kívülről. Régi, lerobbant kocsik, rácsos ablakok, amiken az emberek kukucskálnak ki, és mi is egy ilyenben utaztuk. Ahogy felléptünk egyből megcsapott a húgy-szag, aztán egy pillanatra láttam, hogy hogyan néz ki a WC és megértettem, hogy miért van ilyen szag. Akkor tudtam, hogy bármi történik és nem megyek el WC-re, inkább bepisilek. Bár csak 4,5 óra volt a út, ami itt nagyon rövid, és nem okozhatott problémát pisi szempontból a 9-10 órás buszon eltöltött, megállók nélküli utak után. Miután végig vonultunk a vonaton, és mindenki megbámult minket, sikeresen megtaláltuk a helyünket, ahol ültek. Fel kellett állítani az embereket, hogy leülhessünk, ráadásul 3-unknak szólt volna oda a jegye, plusz egy teljesen másik kocsiba, de nyilván nem akartuk, hogy valaki egyedül üljön ilyen körülmények között. Szóval 4-en ültünk 3 helyen. Megmozdulni sem tudtam. Meleg volt, büdös volt, tömeg volt. Mindenhol álltak, ültek feküdtek az emberek. Ja igen… azt nem mondtam, hogy ez egy „sleeper” (alvó) kocsiosztály volt, ami azt jelentette, hogy még a fejünk fölött is ültek, feküdtek az emberek. Nem tudtam annyira jó képet csinálni, és nem adja vissza annyira a körülményeket, de azért felteszek párat.

Szerencsére az út végére már a többség leszállt, és csak az első 2 óra volt katasztrófa. Utána elfértünk, és kényelmesen utaztunk. Miután megérkeztünk, becsekkoltunk a Moustache Hostelbe, és elmentünk vacsorázni, mert mindenki nagyon éhes volt.

A hostel kívülről:

És belülről:

Egy rózsaszín tuk-tuk :)

A szállással szemben volt is egy étterem, amit lecsekkelotunk TripAdvisor-ön, és nagyon jó volt az értékelése. Csak nyugati emberek voltak bent, ami olyan szempontból jó jel volt, hogy valószínűleg találok olyan kaját, amit meg tudok enni, mert nem égeti szét a szám. Először nem volt hely, várni kellett, utána nem volt elég hely 7 embernek egymás mellett, mindig azt mondták, hogy 5 perc és jönnek. Eltelt kb. fél óra, de még a rendelést sem vették fel. Itt kezdtem érezni, hogy baj lesz. Nagy nehezen megoldották, hogy együtt üljünk, és sikerült felvenni a rendelést is. Innen még kb. 1,5 óra telt el mire megkaptuk a vacsorát, ami azért volt idegesítő, mert én pl. direkt tésztát kértem, amit maximum 15-20 perc alatt el lehet készíteni. De senki sem kért nehezen elkészíthető ételt. Közben UNO-ztunk, és próbáltunk nem éhen halni. Maga a kaja amúgy nagyon finom volt, de a kiszolgálás az nem volt valami jó. A tulaj is érezte, hogy bajban van, ezért fizetésnél bocsánatot kért, és a fiúknak nagy kedvezményt adott az árból, nekem meg Lobnának pedig nem is kellett fizetni a vacsiért. Azt mondta, hogy csak fél éve nyitott, és még tanulja a dolgokat, de ha lepontozzuk az interneten, akkor be is zárhat, mert nem fognak menni az emberek hozzá…. igen, ilyen ereje van a szájmarketingnek és TripAdvisor-nek.

Vacsorám - paradicsomos, fokhagymás gombás spagetti, érdekes tálalásban:

Vacsi után még felmentünk a hotel tetőteraszára. A fiúk söröztek, de én csak beszélgetni mentem fel. Mads-szel ketten elég sokáig maradtunk és beszélgettünk. Nagyon jó fej srác amúgy. Utána nagyon rosszul aludtam és keveset, mert fél6-kor keltünk, hogy lássuk a Taj Mahalt napfelkeltekor, mert akkor a nap rózsaszínre festi. A taxival mentünk, ugyanis előző nap lebeszéltük, hogy kifizetünk egy taxit, ami firukáz minket Agrában, utána pedig hazahoz minket az egyenesen az egyetemre a hotel elé. Ez fejenként 3600 Ft-ba került, és sokkal gyorsabb, kényelmesebb volt, mint egész nap tuk-tukkal utazni, utána pedig haza vonatozni vagy buszozni, amire nem is volt meg még a jegyünk.

Tehát megérkeztünk a Taj Mahal kapujához. Rengeteg ember volt. Nagyon-nagyon sok. A pénztárnál is, utána pedig a kapunál is kígyózó sorok, ráadásul nem is haladtak. Itt már tudtunk, hogy a napfelkeltét le fogjuk késni annak ellenére, hogy időben keltünk fel és indultunk oda, bár engem az vígasztalt, hogy akkora szmog volt, hogy nem is lehetett látni a felkelő napot és napsugarakat. Fél óra és 20 méter megtétele után úgy döntöttem, hogy most már csinálok valamit. Kiderítettem, hogy van egy másik bejárat a keleti kapunál (mi a nyugatinál voltunk) kb. 800 méterrel, ahol sokkal kisebb a sor, illetve azt is mondták, hogy 10-kor zárnak a kapuk, mert jön az indai elnök. Itt kicsit mindenki bestresszelt, de fogtuk magunkat és átmentünk a másik kapuhoz, ahol tényleg negyed annyian voltak, de még itt is nagyon lassan haladt a sor, és így is 1-1,5 órába telt mire végre bejutottunk a kapun. Közben összeismerkedtünk egy tök kedves francia nővel, meg harcoltam az indaiakkal, mert előzni akartak. Amúgy külön volt férfi és női sor, és persze a nők 10x annyian voltak, mint a férfiak ezen az oldalon. De bejutottunk, és csodálatos volt.

Én sok képet láttam mára Taj Mahalról, de élőben egészen más. Elképesztő. Hatalmas és gyönyörű. Nem is lehet leírni szavakkal. Mindenkinek mondom, hogy ha tehetitek nézzétek meg élőben egyszer. Nem véletlen, hogy a világ 7 csodájában benne van. Nem is nagyon tudok mit írni róla, azon kívül, hogy lélegzetelállítóan szép, és nagyobb, mint valaha gondoltam. Inkább mutatok sok-sok képet, mert rengeteget készítettünk. :)

Sajnos itt is nagy volt a szmog, amit a képeken is lehet látni. Ezért van, hogy sokszor alig látható a Taj Mahal, pedig nem volt olyan nagyon távol.

Lobna, Hendrik, Mads & Én

Taj Mahal után meg reggeli-ebédeltünk. Gombás-zöldséges omlett és mangó lassi:

Utána pedig elmentünk az Agra Fortba (erőd), viszont itt akkora tömeg volt, hogy amikor megláttuk, akkor páran úgy döntöttünk, hogy inkább kihagyjuk ezt az indai hering partit, és kint várunk. Nem tudom, hogy mi lehetett aznap… lehet valami ünnep, de elvileg általában nincs ennyi ember sem a Taj Mahalnal, sem az Agra Fortnál. Jól kifogtuk… azért csináltam pár képet kintről, és az udvarról.

A tömeg, ami miatt nem volt kedvünk bemenni.

A Fort után úgy döntöttünk, hogy elindulunk vissza. Én nem bántam, mert nagyon fáradt voltam, illetve nem volt kedvem egy újabb épületet megnézni. Annyit láttam már, hogy nem érzem azt, hogy sok újat adna egy-egy épület körbe járása. Sokkal inkább a természetet szeretem felfedezni, nem az épületeket. És ez kiskorom óta így van. Sosem kedveltem a várakat, kastélyokat, mert mindenhol ugyan az van, nekem unalmas. Kívülről szép, az építészetet szeretem, de inkább mindig a tájra, a kertre koncentrálok ezeken a helyeken. Szóval taxival jöttünk haza a szobaajtóig, ami nagyon kényelmes volt. Nagyon jó élmény volt, és lehet, hogy egy klisé a Taj Mahal, de nem szabad kihagyni, mert tényleg elképesztő.

A srácok nem bírták az utat:

Imperium

Ezután volt egy hét unalmas suli. A szmog helyzet továbbra sem lett jobb, viszont az időjárás elkezdett hűlni, és a napi maximum lement 30 fok alá. Már napközben is elviselhető idő lett, este viszont még mindig csak a takaró huzattal takaróztam. Persze az indiaiak és a marokkóiak egyből pulcsira meg dzsekire váltottak, amikor nekünk még pólóban is bőven jó idő volt.

Kb. így nézett ki a szmoghelyzet. Szerencsére november 2. felére sokat javult a helyzet.

Ez egy ablak:

Ezen (a következő) hétvégén volt egy újabb fesztivál a suliban, az Imperium, amit mindenképp meg akartam nézni, mert azt mondták, hogy ez a legszuperebb esemény az évben, plusz ekkor volt a marketing verseny döntője is, így ezen a hétvégén nem utaztam sehova. Maga a fesztivál tényleg nagy volt. Voltak koncertek, fellépések, versenyek, kaja standok meg egy csomó program, de ezek inkább nyilván az indiaiaknak szóltak, számunkra kevés program volt élvezetes meg érthető, mert sok minden kapcsolatos volt az indiai kultúrával, a hindi nyelvvel, meg olyan dolgokkal, amikről nekünk fogalmunk sem volt. Azért persze részt vettem páron, de számomra nem volt akkora durranás, mit ahogy beállították. Viszont a kaja jó volt, az énekverseny jó volt, illetve volt egy szépségverseny is, ami nagyon vicces volt, nagyon tetszett nekünk. A marketing versenyről annyit, hogy nekem előző este (11 után) szóltak a csapattagjaim, hogy másnap délelőtt lesz, szóval nem igazán tudtam normálisan felkészülni, ami miatt mérges is voltam, mert azért angolul egy komoly témában improvizálni elég nehéz, ráadásul pont nálam elment az áram a prezentáció közben, szóval nem is láttam a diákat. Tényleg improvizálás volt részemről. Viszont annyira nem volt rossz, szerintem ügyesek voltunk, a kérdésekre is jól válaszoltunk, de nem mi nyertünk a 10 csapat közül. De tapasztalatnak jó volt. :) A konklúzió, hogy soha többé nem akarok indiaiakkal indulni semmilyen versenyen….. xD

Pár kép a fesztiválról:

A fesztivál után megint eltelt egy unalmas sulis hét, mármint az órák szempontjából. Egyre nehezebb bemenni az órákra. Nem szeretem az itteni tanítási módszert és az órákat. Nagyon unalmas, és a legtöbb tárgynak nincs így értelme. Az elgondolás jó, de a módszer nem. Nem érzem, hogy sokat tanulnék, viszont kötelező bejárni, mert mindenhol van katalógus....

Hét közben elkezdtünk tervezni a hétvégi utazást, viszont nem Varanassziba, hanem Rishikeshbe. Ez Delhitől kicsit észak-nyugatra van, körülbelül 230 km-re, de még így is 8 órás az út busszal (közvetlen vonat nem jár ide). Ez egy kisebb település, amin keresztül folyik a Gangesz. Relatíve nem messze van onnan, ahol ered a Gangesz, szóval itt a víz gyönyörű, kristálytiszta kék.

Rishikesh

Csütörtök este indultunk Chrisszel és Steffel, viszont kiderült, hogy két francia cserediák Emilie és Jimmy is épp Rishikeshbe utaztak, és pont ugyan arra a buszra foglaltak, mint mi, szóval együtt mentünk a „buszmegállóba”, ami kiderült, hogy nem létezik. Igen…. a kaland ezúttal sem maradt el, sőt. Megérkeztünk a hotel elé. Elvileg azt írta a jegy, hogy a hotellal szemben áll meg a busz az út túloldalán. 20 perc keresgélés után kiderítettük, hogy kb. hol lehet a megálló, de ekkor már csak 10 perc volt a busz indulásig. És igen, az út túl oldalán volt, ahol a kamionokat vámolják, viszont ez azt jelentette, hogy egy 3x4 sávos autópályán kellett átvágnunk, mivel már nem volt időnk körbe menni. Nagyon durva volt, mivel nagyon gyorsan mentek a kocsik és sötét is volt. Emilie a telefonja vakujával világított miközben átrohantunk az úton, hogy lássák, hogy ott vagyunk. Egyszer egy szalagkorlátot kellett átugranunk, utána pedig egy nagy kerítésen kellett hátizsákkal mindennel átmásznunk és újra megtenni 4-4 sávot. Elég halálközeli élmény volt. Az adrenalinszintem az egekbe szökött, a szívem majdnem kiugrott a helyéről, de megcsináltuk. Elég hülyeség volt, nem is csinálnám újra, de muszáj volt. Ott, akkor nem éreztük, hogy ennyire necces ez a dolog, és később egy jó sztori lesz ez. Jimmy még egy videót is csinált rólunk közben. Nagy nehezen megtaláltuk, hogy honnan indul a busz, amikor is közölték velünk, hogy 1 órát késik. Megérte átrohanni az autópályán….

Reggelre oda is értünk Rishikeshbe, és igaz, hogy fel voltam készülve, hogy hűvös lesz, mert mégiscsak a hegyekben voltunk már, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Igazából nem lett volna vészes, ha nem fújt volna nagyon hideg szél. Napközben, mikor kisütött a nap egyébként teljesen jó idő volt, de reggel és este fáztunk, pedig én vittem egy pulcsit meg egy vékony dzsekit is. Miután megérkeztünk és bejelentkeztünk a Shiv Shakti nevű hostelbe, elmentünk valami reggeliző helyet keresni. Amúgy a szállásunk jó volt, a tulajok is kedvesek voltak, és nagyon jó helyen volt, közel mindenhez.

Pár kép a hotelről:

A recepción kényelembe helyezte magát:

Ez tök normális itt:

Rooftop este:

Kilátás a rooftopról:

A Ganga View Café-ban reggeliztünk. Nagyon kellemes hely volt csodás kilátással. Nekem ez volt a reggelim:

Utána körbe néztünk a városban, lementünk a partra, össze-vissza bolyongtunk és később pihentünk egyet a rooftopon, ahonnan szintén szép volt a kilátás.

Délután 4-kor részt vettünk a jóga órán, ami a hostelben volt. Itt megismertünk egy Johnatan nevű izraeli srácot, aki csatlakozott hozzánk a későbbiekben. Jóga után immár 4-en elmentünk körbe nézni a vásárba, vacsoráztunk a Ganga Beach Café nevű helyen, amit Johnatan ajánlott. Szuper kis hely, nagyon szép kilátással, jó kajával, kedves személyzettel, okés árakkal. Egy baj volt, a hideg szél, de szerencsére kaptunk takarókat.

Ezután elmentünk még egy kávézóba, az Anna Caféba, ahol megittunk egy teát és beszélgettünk. Ez volt az első nap.

Második napunkat reggel 8-kor jógával kezdtük szintén a hotelben, utána elmentünk reggelizni, megint a Ganga Beach Café-ba, ahol én izraeli reggelit ettem humusszal és guacamoléval. Nagyon finom volt.

Pár kép a kávézóról:

Reggeli után pedig elindultunk raftingolni, ahova random csatlakozott hozzánk Didi, egy másik izraeli srác. Életem első raftingja, ráadásul a Gangeszen. Nagyon jó élmény volt. Voltak lightosabb szakaszok, de volt, ahol hatalmas hullámokon kellett átszelni, és ott rendesen meg is emelkedett az adrenalin szint. Az egyetlen gond az volt, hogy nem kaptunk speckó ruhát, szóval pólóban és ebben az indiai nadrágban voltam. Persze már az első hullámoknál csupa vizesek lettünk. Ráadásul a csávó, aki velünk jött egyszer csak így mondta, hogy most beugorhatunk a vízbe és úszhatunk egyet a Gangeszban. Nyilván nem akarta senki sem kihagyni ezt a lehetőséget, szóval megfürödtünk. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem 1,5 óra múlva végeztünk volna és nem fújt volna a hideg szél. Útközben megálltunk egy sziklás részen, ahol teát és snacket árultak, illetve volt egy nagy szikla, amiről l lehetett ugrani. Én ezt nem vállaltam be, mert azt végképp nem akartam, hogy a hajam is csupa vizes legyen, plusz a fülem nem annyira bírja ezeket a magasról vízbe ugrálós dolgokat. De még így is jól megfáztam. Nekem a torkom a gyenge pontom. Tavasszal vagy ősszel is ha kicsit hidegebb van, és nincs rajtam sál, akkor pár napig fáj utána a torkom. Szóval ettől rendesen megfáztam, de tökre megérte az élmény miatt. :D

Egy kis vízesés

Rafting után a többiek olvastak, pihentek, én viszont a nyakamba vettem a várost, körbe néztem és bevásároltam. Magamnak is vettem dolgokat, de főleg ajándékokat vásároltam a családnak, barátoknak. Persze mindenhol alkudtam, már nagyon jó vagyok alkudozásban, pedig eddig mindig is utáltam, de most már élvezem a dolgot. :)  Ha mást nem, akkor ezt megtanultam itt Indiában. Ki is hagytam inkább a délutáni jógát a vásárlás miatt.

Pár kép a városról, illetve az állatokról:

Gangesz

Hungary is there!

Kézzel, természetes anyogokból festett képek:

Tehenek a parton:

Piros-Fehér-Zöld “magyar” híd

Ebédel az út közepén:

Este elmentünk az Anna Caféba, ahol ezúttal vacsoráztunk is indiai Thalit. Ez egy olyan étel. ahol több fajta étel van egy tálcán, kis adagokban rizzsel és chapatival. Nekünk 3 fajta étel volt: egy zöldséges paradicsommal, karfiollal, szósszal, akkor egy paradicsomszószos, aminek lecsó beütése volt, illetve egy paneer (indiai sajt) édeskés szószban (ez nekem annyira nem jött be, az édes íz miatt), illetve kaptunk még egy kis salátát is a kaja mellé. Én nagyon jól laktam. Innen skypeoltam egyet anyáékkal, akik másnap indultak New Yorkba. Ez volt a második nap.

Thali:

Harmadik nap nem keltem fel reggel jógázni, mert előző reggel a jóga oktató annyira lenyomott, hogy meghúzódtam. Amúgy utána még 5 napig fájt mindkét lábam hátul. Veszélyes sport ez a jóga.... :D Miután felkeltem és összepakoltam a cuccaim, elmentünk Chrisszel a Tree House Café nevű helyre reggelezni, ahol bruschettát ettünk, és itt még eltöltöttünk szerintem egy 1,5-2 órát. Olyan nyugis volt a hely, és igazából relaxálni mentünk Rishikeshbe, szóval soha nem siettünk sehova.

A hangulatos Tree House Café & a reggelim:

Utána még kicsit vásároltunk, elkísértem Chist, mert ő is akart venni 1-2 dolgot, illetve elmentünk egy német pékségbe, ahol nagyon finom tortákat és sütiket lehetett kapni. Én ettem egy banános csokis pite szeletet, ami nagyon finom volt.

 Innen is gyönyörű volt a kilátás a folyóra. Egy ausztrál nő mellé ültünk le, mert csak ott volt hely. Nagyon jót beszélgettünk vele. Kiderült, hogy ő már 6 hete ott van Rishikeshben. Jógázik, gyógyító masszázsra és kezelésekre jár. Közben persze a majmok ott ugráltak mellettünk a fán.

Ezután visszamentünk a hostelbe, de én megint nem jógáztam, hanem megkerestem Stefet, mert le akartunk foglalni a buszt aznap estére hazafele. De valamiért sehogy sem sikerült. Nem fogadta el a nemzetközi bankkártyát, ráadásul az indiaiak sem tudták megvenni nekünk valamiért. Elég idegesek voltunk főleg, mert már 2 órája nem sikerült lefoglalni a jegyeket. Próbáltam valamit szervezni, hogy az itthoniak segítsenek. Közben elmentünk az „utolsó vacsorára” a Ganga Beach Caféba. Én egy ilyen Izraeli tekercset (tortillát) ettem, ami humusszal, sült krumplival és salátával volt megtöltve. Isteni volt.

Nagyon hangulatos kis kávézó, remek tulajjal. Imádtam. :) 

Nem néz ki olyan jól a képen, de annál finomabb volt:

Egy utolsó kép a kivilágított templomról:

 De sietnünk kellett, mert időközben sikerült lefoglalni a buszt szerencsére, és már nem volt sok időnk, mert az út oda fél óra volt. Megint egy izgalmas indiai közlekedési élménnyel gazdagodtunk. Átrohantunk a hídon a túl oldalra, de nem találtunk sehol egy szabad tuk-tukot, bezzeg máskor mindenhol ott vannak. Elkezdtünk felfele rohanni az úton a főútra. Szerintem kb. egy kilométert biztos futnunk kellett, mire találtunk egyet végre, de ekkor már csak 20 perc volt a busz indulásig. A gond az volt, hogy nem tudtuk, hogy Rishikeshből indul-e a busz vagy ez csak egy megálló, mert ha csak egy megálló, akkor jó eséllyel késik a busz. Próbáltuk felhívni a busztársaságot, de nem tudtak angolul. Nagy nehezen leszerveztem, hogy mások felhívják nekünk, mindeközben száguldott a sofőrünk, normál kocsikat hagytunk ott, olyan gyorsan mentünk. Sikerült beszélni a busztársasággal. Azt mondták, hogy siessünk, megvárnak, de ne késsünk 10-15 percnél többet. Végre megérkeztünk a helyre (semmi közepére). A busz sehol. Volt egy kisbolt nem messze. Odamentünk megkérdezni. Hát kiderül, hogy a busz 45 percet késik. Ezért rohantunk….. India… elképesztő. De a lényeg, hogy volt jegyünk, elértük a buszt, és hajnal 4-kor már újra a suliban voltunk. Összefoglalva imádtam Rishikesht. A legjobb hely, ahol eddig voltam itt indában. Csendes, nyugodt, barátságos. Tökéletes arra, hogy az ember elmeneküljön a zaj és a rohanás elől.

Másnap és kedden nem mentem suliba, mert annyira megfáztam, hogy egész nap csak feküdtem. Szereztem orvosi igazolást is. Nem is bántam, így eggyel kevesebb hetet kellett suliba mennem.

Ebéd az igazgatóval

Ezen a kedden hivatalosak voltunk egy ebédre az igazgatóval, aki megvendégelt minket az iskola éttermében. Pazar ebéd volt, nagyon finom ételekkel. Nagyon jól lakott mindenki. Közben beszélgettünk az igazgatóval az élményeinkről, az utazásokról és az MDI-beli tapasztalatainkról is. Itt még hezitáltam egy utolsó utazással kapcsolatban Varanssziba, de később elöntöttem, hogy nem utazok el a hétvégén. Elég volt az utazásokból, kicsit besokalltam a közlekedéstől, és azt hallottam, hogy azok után, amiket eddig láttam Varanasszi nem sok újdonságot tartogat. Majd visszajövök valamikor, ha már jók lesznek itt is az utak, és megnézem ezt is, illetve Dél-Indiát is, de nagyon fárasztó az indiai utazás, és úgy érzem, hogy elég volt. Vizsgák után amúgy sem lesz elég időm messzebbre utazni, szóval a terv az, hogy jobban felfedezem Delhit abban a pár napban, hiszen mindig valahova elutaztunk, így nem volt sok lehetőségem Delhit megnézni.

Egyébként ezen a napon tudtam meg, hogy megkaptam a Szeged Városi Ösztöndíjat (végre, először), szóval ez egy jó nap volt.

Ebéd után megnéztük az MDI kiskutyáit, mert azok is vannak itt, ha még nem mondtam volna eddig. Nagyon édesek. Itt van pár kép róluk:

Mohan Family

Persze az, hogy nem utaztam el nem azt jelentette, hogy tétlenül töltöttem a hétvégét. Pénteken délután Dhwani, a buddym (diák mentorom) hívott el engem és Omart a családjához vacsorára Delhibe. Ez volt az első olyan élményem, hogy tényleg láthattam egy igazi indiai család lakását és életét. Nagyon jó volt. Azért látszódik, hogy Dhwaniék a tehetősebb rétegből vannak, mert Delhi legjobb környékén laknak, és a lakásuk is nagyon szép (belülről), ráadásul van saját inasuk is, aki segít a háztartásban, főz, takarít stb. Kaptunk egy kis rágcsálni valót, amikor megérkeztünk. Én már azzal jól laktam. A szülei és a 14 éves öccse is nagy kedvesek voltak. Jót beszélgettünk. A tesója zongorázik, nagyon ügyes. Egy kicsit én is tudtam zongorázni, aminek örültem. Lementünk az esti piacra, ami nem messze volt tőlük. Körbe néztem, vettem 1-2 szuvenírt. Imádom ezeknek a piacoknak a hangulatát. Mikor visszaértünk, akkor még beszélgettünk egyet, mert az apukája csak akkor ért haza, utána pedig vacsoráztunk. Nagyon finom volt. Nem csípős. Nem hasonlítható a menza kajához. Tényleg isteni indiai kaja volt, és desszertnek a kedvencem az indiai tejberizs mindenféle magvakkal (mandula, pisztácia). Telezabáltam magam rendesen. Nagyon jól éreztem magam. Ez volt szerintem az egyik legjobb élményem eddig. Nagyon kedves volt a család, sajnáltam, hogy jönnünk kellett vissza.

Indiai vacsora:

És a desszertek Kheer (tejberizs magvakkal) és gyümölcsjoghurt:

Ennyire boldog vagyok a tejberizs miatt:

Egy kis zongorázás:

Trió (Dhwani & Omar)

Mohan family:

A szülők (azért nézek ki ilyen rosszul, mert beteg voltam):

Egy nap Delhiben

Szombaton pihentem, tanultam és intéztem a dolgaim, viszont vasárnap kitaláltuk, hogy elmegyünk Delhibe, és elkezdjük jobban felfedezni. Lobnával és Amannal (egy nagyon jó fej indiai srác) mentünk. Persze 10 helyett fél 11-kor indultunk, mert vártunk még egy indiai lányra (Nihrosa), aki azt mondta végül, hogy majd utánunk jön. Persze nem jött. Az első megállónk a Lotus Temple (Lótusz Templom) volt, amit azért építettek, hogy egyesítse a különböző nemzeteket, embereket. Metróval kb. 1-1,5 óra volt az út. Farmer pólóban mentem, mert az elmúlt pár napban nem volt annyira meleg napközben, hát persze ezen a napon megint jó idő volt. Végig nagyon melegem volt, de megérte. A Lotus Temple nagyon szép és különleges volt. Végre valami, ami máshogy nézett ki, mint a többi épület. Sok képet csináltunk. Az épületben nem szabadott fényképezni, de azért itt is sikerült készítenem pár lesi fotót.

végre megérkeztünk:

Lesifotók:

Az kihagyhatatlan ananászlé

Ezután úgy volt, hogy elmegyünk egy Lodhi Garden nevű kertet megnézni és egy piacra, de Lobna kitalálta, hogy ő szeretne megállni egy Bangla Sahin nevű épületnél, ami egy szikh templom. Szóval először ezt néztük meg. Szép volt, nagy volt a tömeg. Engem már nem nagyon mozgatnak meg a templomok, nem is nagyon akartam oda elmenni.

A bejárat:

Egy kis bolondozás

Ezekben a templomokban nem lehet szabadon a feje az embereknek, ezért mindenkinek fel kell vennie ilyen kendőket:

A templom után a piacra mentünk. Már 3 óra volt, szóval nagyon éhesek voltunk. Elvileg az egyik legjobb és leghíresebb étterembe mentük el Old Delhiben, a Karim’s-ba. Nagyon érdekes volt. Ez volt az eredeti Karim’s, azaz több is van már Indiában azóta, de ez egy kis utcában volt, s ahelyett, hogy egy helyiség lett volna, az utcáról 4-5 kisebb hely nyílt, és mind a Karim’s-hoz tartozott. Nem tudtam eldönteni, hogy az utcán állok-e vagy már az étteremben. Annyira népszerű lett az étterem, és olyan sokan jöttek ide enni, hogy a tulaj felvásárolta az étterem melletti üzleteket, így az egész egy nagy étterem lett. Nagyon finom kajákat ettünk, én például csirke pörköltet. Persze nem olyan volt, mint a hazai, de azért finom volt ez is.

Az étterem:

Ebéd előtt:

Kajánk:

A legfurcsább WC, amit életemben láttam (az étteremben volt):

Utazunk:

Így nézett ki a járművünk

Tekeri a srác... :) ugyan olyanban ülünk, mint ami előttünk van az úton:

Néhány kép az utcáról:

Takaró árus...elég higiénikus a porban:

Kaja után mentünk a piacra. Először elég csalódottak voltunk, mert a piac nagy része zárva volt, mert vasárnap volt (elég fura). Utána viszont megtaláltuk a piacnak azt a részét, ami nyitva volt, és ahol volt élet. Hihetetlen, hogy mennyien voltak, és mekkora tömeg volt. Szerencsére sikerült találni még 1-2 ajándékot haza, így már majdnem mindenkinek vásároltam valamit. Persze csak apróságokat, mert nem nagyon tudok annyi mindent elvinni a bőrönd súlya miatt.

Kihalt sikátor:

Ő kérte, hogy fotózzuk le.

Itt minden csillog:

Ez tömeg!

A piac utána már nem mentünk el a Lodhi Gardenbe, mert nagyon fáradtak voltunk. Így is este 8 óra után értünk vissza a suliba.

Forgatás & buli

Másnap (hétfőn) elkezdődött a suli utolsó hete. Végre :D Illetve az IRC team, akik a velünk foglalkozó diákok kitalálták, hogy egy kampányfilmet forgatnak velünk, ahol felvették, hogy mit csinálunk a hétköznapokban, illetve mindenkit egyesével kikérdeztek az indiai és a sulis tapasztalatairól. A végén pedig csináltak rólunk pár, közös csoportképet. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a videó. Ezen a napon végre eljutottunk teniszezni is Mads-szel, és rájöttem, hogy már nagyon rég volt, amikor utoljára teniszeztem. Van mit gyakorolni. A tenyeresem meglepően jó amúgy, de a fonákkal vannak problémáim.

Este pedig az egész csapat kollektíve elment bulizni. Hivatalosan nem záró/búcsúbuli volt ez, de gyakorlatilag ez az utolsó bulink, mert hétvégén kezdődnek a vizsgák, és ahogy azoknak vége van, sokan mennek is haza, illetve utazni tovább. 1000 rúpiát (4000Ft) kellett befizetnünk, viszont ezért az árért kaptunk vacsorát, és korlátlan italfogyasztás volt, szóval simán megérte

Néhány kép a buliról:

Abishekkel:

A csapat:

Egy elég ijesztő mosdókagyló :D

Az egy baj az volt, hogy éjfélkor zárt a hely, szóval viszonylag hamar vissza kellett jönnünk a suliba. Persze itt folytattuk a dolgokat. A fiúk elég jó állapotban voltak már, és tovább ittak. Én csak követtem az eseményeket és nevettem. Az egyik szobában aftereztünk, és ezt az estét tuti nem felejtjük el. Volt ott minden… ventilátorra akasztott wc papír, lámpa törés, mobiltöltő gyilkosság. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Jimmy egy vödörből elkezd vizet locsolni a padlóra, utána a többi francia jött, hoztak tusfürdőt és azt is a padlóra locsolták. A fiúk kisgatyára vetkőztek és ott elszabadult a pokol. Össze-visszacsúszkáltak a padlón, lökdösték egymást. Elég veszélyes volt, de nagyon vicces. Megint sajnálom, hogy nem tudok videót beszúrni ide. Komolyan azt hittem, hogy valaki ott fog maradni, de legalábbis nagyon komolyan megsérül, de szerencsére nem történt ilyen. 4 körül feküdtünk le aludni. Másnap nem voltam a toppon, szóval ki is hagytam egy órát, és végre kicsit sikerült pihenni is napközben.

Szerencsére ez nem az enyém volt :D Ez a kép jól összegzi az estét....ferde

Már csak 2 nap van a suliból és 5 vizsga. Egy hét múlva mindennek vége. Utána még lesz 5 napon, hogy felkészüljek a hazaútra, illetve elmenjek Delhibe még 1-2x. Még jelentkezem majd egy utolsó, rövidebb bejegyzéssel a hazaút előtt, ami valószínűleg egyben az utolsó is lesz.

Köszi, hogy elolvastad ezt (is), remélem, hogy tetszett!

Puszi!

Lilla

Goodbye October!

Sziasztok! Továbbra is köszönöm a nagyon pozitív visszajelzéseket a bloggal kapcsolatban. Nagyon jól esik, de tényleg, és arra motivál, hogy írjak még, még akkor is, ha nem igazán van időm rá. Megint eltelt 3 hét mióta nem posztoltam, és a durva az, hogy már csak 6 hetem van itt hátra. Tényleg rohan itt az idő. Most leírom, hogy mi történt az elmúlt hetekben, plusz megint készültem érdekességekkel és tényekkel, hogy nehogy véletlenül rövid legyen ez a bejegyzés :)

Aki eljut a végéig, az pedig hallhat egy kis személyes sztorit és megvilágosodást is az életemről. Olyan tudathasadásom volt az elmúlt pár napban, hogy muszáj megosztanom. Remélem, hogy az ott leírtak motivációt is adhatnak egyeseknek, mert bárkiben ott lehet a felismerés.

Kezdjük most először ezekkel az érdekességekkel, aminek egy részét a rajastani túra alatt tapasztaltam.

Emberek

Sokszor szoktam vizsgálni az embereket, és arra a következtetésre jutottam, hogy az indiaiak tökre hasonlítanak az európaiakhoz kinézetre. Nincsen semmilyen jellegzetes arcvonásuk, amit be tudnék azonosítani. Nagyon kevertek, változóak, minden féle arcvonást fel lehet itt fedezni, úgy mint otthon. Nyilván itt a szem, haj és bőrszínt nem kell belevenni a dolgokba, mert arról be lehet azonosítani az indiaiakat. Összességében pedig szerintem nagyon kedvesek itt az emberek. Legalábbis a sulin belül biztos. Segítőkészek (néha már túlságosan is).

Testalkatok

Megfigyeltem, hogy itt Indiában nem nagyon találni igazán elhízott emberek. Persze vannak, de nagyon kevesen. Inkább sovány emberekből van sok. Érdekes, hogy milyen az emberek testfelépítése. Általánosságban (legalábbis a suliban) igaz, hogy a fiúk vékonyabbak, illetve jobb formában vannak, mint a lányok. A lányok sem kövérek, de nagy a hasuk. A fiúknak is, ha valami nem jó, akkor az tuti, hogy a hasuk. Az egyik srác azt mondta, hogy ez azért van, mert itt mindig meleg van, ezért oda rakódik le a zsír, és mivel nincs hideg időjárás, ezért a test nem emészti fel a lerakódott zsírokat. Érdekes szerintem, hogy alapjában vékony embereknek nagy a hasuk.

Víz

Nem tudom, hogy említettem-e már – lehet sokan tudjátok is alapból – de itt a csapból nem folyik ivóvíz sehol. Ez azért megnehezíti a mindennapjaim, főleg, hogy fogmosáshoz sem igazán ajánlott a csapvíz. Néha elfelejtem és bedugom a csap alá a fogkefét, de utána megyek is lemosni szűrt vízzel. Nagyon rossz. Otthon eszünkbe sem jut, hogy mekkora kincs, hogy iható víz folyik mindenhonnan. Szerencsére a suliban, meg nyilvános helyeken rengeteg vízszűrő van, ahonnan bárki vihet el vizet kulacsban vagy palackban. Például a koliban pont a szobánk mellett van egy, nem kell messze menni, azért mégis rossz. Mindenki becsülje meg a vizet otthon!

Innen jön az ivóvíz:

Csapok

A vízről jutott eszembe, hogy itt milyen érdekes/vicces módon vannak megoldva a csapok. Vannak itt is hagyományos csavarós csaptelepek, illetve vannak ezek az újabb fajták, amit otthon felfelé kell húzni és oldalra mozgatással tudjuk a hőfokot állítani (nyilván mindenki tudja mire gondolok). Na itt is vannak ilyenek. Ugyan úgy néznek ki, mint az otthoniak, de ezeket nem felfel, hanem oldalra kell húzni, hogy jöjjön belőlük a víz. Természetesen én mindig megszívom, mert felfele akarom húzni.

Cipő levétel

Érdekes, hogy a vallásos helyekre, a templomokba nem szabad cipőben bemenni. A bejárat előtt le kell venni, és egy cipőtartóra rátenni. Mezítláb lehet csak bemenni ezekre a helyekre, tök mindegy, hogy mennyire koszos a padló. Vannak helyek, ahol a cipőtartókat őrzik is, és fizetni kell 10 rúpiát, amikor elveszed a saját cipődet.

Indiai 5 perc

Erről már volt szó, ezért annyira nem is részletezem, de az indiai 5 perc az jó, hogyha 30 perc…. Mindig késnek, a hivatalos események sem kezdődnek el időben. Nekik ez természetes, nekünk nagyon rossz.

Baloldali közlekedés

Nem tudom, hogy említettem-e már, de itt baloldali közlekedés van (mint Angliában). Először nagyon furcsa volt, hogy fordítva mennek az autók, és hogy amikor benéztem bal oldalon a kocsiba, ahol nálunk van a kormány, akkor nem láttam senkit, és hirtelen azt hittem, hogy nincs sofőr a kocsiban. Persze ezt már megszoktam azóta, viszont azt nem tudom megszokni, hogy ne jobb oldalon menjek az úton vagy a folyosón. Mindig mindenki szembe jön, és mindig mindenkibe bele akarok ütközni…

TripAdvisor

A rajastani úton elég sok turistahelyen megfordultunk, és sok piacon is jártunk, ahogy már olvashattatok róla. Akkor elfelejtettem erről írni, de képzeljétek el itt mindenre lehet véleményt adni TripAdvisor-ön. A legkisebb bolttól kezdve a piaci árusig. Emlékeztek még az omlettes bácsira az előző postból? Na őt is lehetett véleményezni TripAdvisor-ön. Aki esetleg nem tudná, hogy mi a TripAdvisor: ez egy online oldal, ahol a vevők 1-10ig pontozhatnak boltokat, éttermeket, hoteleket és véleményeket írhatnak róla. Nagyon jó dolog, érdemes utazások előtt utána járni a hoteleknek és a helyi éttermeknek, boltoknak.

Szögesdrót 2.0

Szintén a rajastani út során lettem figyelmes egy nagyon érdekes dologra. Először nem is értettem, hogy mi az. Az egyik szállásunk kerítésének a teteje tele volt üvegdarabokkal. Úgy kell elképzelni, mintha sörösüvegeket összetörnénk viszonylag nagyobb darabokra, és ezeket a darabokat belenyomnánk az akkor még képlékeny betonba, ami a kerítés tetején van, így a helyes részek kiállnak, és illetéktelenek nem tudnak bemászni a kerítésen. Olyan ez, mint egy szögesdrót, legalábbis ugyan azt a funkciót szolgálja.

WC & WC papír

Az egy dolog, hogy a WC papírt arany árba mérik (6 guriga több mint 800 forint), de az érdekes, hogy sok helyen nem dobhatod a WC papírt a WC-be. Elég undorító. Ennek az oka az, hogy sok helyen a csövek nagyon vékonyak, és a papír eldugítaná a lefolyót. Ezért kitesznek egy kukát, ahova a használt WC papírt bele kell dobni. Nagyon jók az illatok ezekben a WC-kben. Én eddig sosem használtam a kukát, és mindig lement a papír…. *thuglife*

Konnektorok & kapcsoló

Az egyik dolog az, hogy itt minden tele van konnektorokkal. És ezt értsétek úgy, hogy tényleg minden, A templomban, a buszon, az utcán… mindenhol találni konnektorokat. És ez jó, mert ha turista vagy, akkor bárhol tudod tölteni a telefonod. Ráadásul a magyar dugattyúk belemennek az itteni konnektorba, szóval átalakítóval sem kell küszködni. Én ezt nem tudtam, és hoztam átalakítót, ami elvileg Indiába kéne, hogy jó legyen, de az nem megy bele a konnektorba. A másik érdekesség a konnektorokkal kapcsolatban, hogy szinte az összes konnektornak van saját kapcsolója. Tehát egyetlen gombnyomással áramtalanítani lehet a konnektorokat.

Köpködés

Megint egy undorító téma. A köpködés. Azt kell tudni, hogy itt a férfiak imádnak köpködni, és nem érdekli őket, hogy hány ember szeme láttára és füle hallatára túrháznak meg köpködnek az utcán. Ez egyrészt undorító, másrészt ha sokan csinálják kis helyen, akkor kb. lehetetlen kerülgetni a köpeteket. Éppen ezért Delhiben a metróállomásokon tilos köpködni, és ha valakit rajta kapnak, akkor 200 rúpiányi (800ft) büntetést kell fizetnie az illetőnek.

Tények

Ahol mi vagyunk (Gurgaon) ilyen a szmog-helyzet:

Ez nem naplemente, hanem a szmog miatt ilyen a nap.

Chicken momos (45 rúpia) - 180 Ft

Vegburger (20 rúpia) & coffee (10 rúpia) - 120 Ft összesen

Az elmúlt 3 hét és tanulságai

Na de most lássuk csak mi minden történt miután haza értünk a rajastani körtúránkról. Egyrészt nagyon fáradtak voltunk, másrészt Nekem elegem lett egy időre az utazgatásból és a sok emberből. Egy idő után be lehet ám sokallani a tömegtől. De erről majd később írok részletesen…. Tehát visszaértünk, és másnap már suli volt. Éles váltás, de hát menni kellett. Azon a héten két fesztivál is volt a suliban, mivel a következő héten volt a Diwali, amit én csak az „indiai karácsonynak” hívok. Ez talán a legnagyobb vallási ünnepük. A családdal és barátokkal töltik, ajándékokat adnak egymásnak (főleg édességeket, de bármi belefér), feldíszítik a házakat kívül-belül mindenféle égősorral. Nyilván nekik másról szól, és karácsonyfa sincs, de szerintem hasonlít valamennyire a karácsonyhoz.

Az első fesztivál egyből kedden volt, egy táncos est étellel itallal, indiai zenével és rengeteg indiai tánccal, ami számomra nagyon nevetséges még mindig. Az esemény neve: Dandiya Night. Elvileg fél8-tól kezdődött volna az esemény. Steffel felöltöztünk, és oda is értünk fél8-ra, de nem találtunk senki. „Indian timing”… megint. Mondták, hogy elég, ha visszajövünk 9-re, addigra már lesznek más emberek is.

A kihalt táncparkett

Addig visszamentünk a közös szobába, ahol a cserediákokkal szoktuk tölteni a szabadidőt, ha épp nem magányra vágyunk a saját szobánkban (amiből nincs valami sok amúgy). A többség vett magának tradicionális indiai ruhát erre az alkalomra. Őszintén én teljesen elfelejtettem. Vagyis tudtam, hogy 12-én van ez a táncos est, de nem tudtam, hogy akkor van 12-e. Teljesen elvesztettem az időérzékem az utazás miatt. Azért sikerült alkalomhoz illően felöltöznöm, de nagyon melegem volt hosszú farmerban.

A tánc nagyon vicces volt amúgy. Egyrészt nem tudtam különbséget tenni 2 zene között, másrészt pedig kaptunk ilyen fadarabokat, amik olyanok, mint egy dobverő, csak vastagabbak és színesek. Ezzel kellett táncolni úgy, hogy vagy a 2 fát, amit kaptál összeütötted ritmusra vagy valakivel „kardoztál”. Nagyon vicces volt. Egy ideig, aztán meguntuk, mert nem ismertünk egy zenét sem. Kb. 1 órát voltunk ott, aztán visszamentünk a közös szobába (common room). Itt Gabriellel beszélgettem sokat. Róla még nem meséltem, de amúgy előző időszakban tanult itt (ami nyáron volt….igen itt nincs nyári szünet), ahol mi, de tovább maradt, mert interjúkat kellett csinálnia a szakdogájához. Nem a suliban lakott, de elég sokszor visszajött, mert nyilván nem volt jobb dolga. Nagyon jókat beszélgettem vele, nagyon okos és hasonló témában írja a szakdogáját, mint én. Amúgy Bécsben él, ami jó, mert könnyen tudok majd vele találkozni, és senkit ne tévesszen meg a neve (Gabriel). Fiú és nem lány. :D

Dhwanival a buddymmal :)

Tehát ez volt az első említésre méltó dolog a héten, a másik pedig az, hogy kitalálták, hogy lépjek fel, gitározzak valamit vasárnap este a következő fesztiválon, a Diwalin. Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek a felkérésnek, de mondtam, hogy oké, de adjanak valakit, aki énekel, mert azt nem vállalok nagyközönség előtt. Így ismertem meg Subbut, egy indiai srácot, akit nagyon bírok azóta, nagyon jófej, és hihetetlenül tehetséges zenész. Olyan hangja van, hogy simán megnyerné az X-faktort, jól gitározik és dobolni is tud valamennyire. Másnap el is vitt a zeneszobába, kiderült, hogy a menza alatt még ilyen is van. Van pár gitár, egy dob, két szintetizátor, erősítők és egy cajon (olyan dob, amire rá kell ülni, és a két lábad között dobolsz). Végül aznap nem ott gyakoroltunk, mert jöttek mások is zenélni, és nem érdekelte őket, hogy mi is ott vagyunk, ezért feljöttünk az én szobámba, és kiválasztottuk azt az indiai dalt, amit meg fog nekem tanítani. Egyébként egész jó kis zene, tetszett, simán el is tudtam egyből játszani. Másnap is gyakoroltunk, és akkor itt volt Gabriel is, akiről kiderült, hogy az anyukája zongoratanár, szóval szuperül zongorázik. Aznap este lent voltunk a zeneszobában, és körülbelül hajnal 3-ig hülyéskedtünk. Gitároztunk, doboltunk, és a szintetizátort átállítottuk elektronikus hangokra, és csináltunk egy nagyon vicces videót. (Kár, hogy nem tudom ideposztolni, de akit érdekel az írjon, és elküldöm neki.) Bár élőben ott sokkal viccesebb volt, mint ahogy a videón átjön.

A gitár kicsinálja az ujjakat:

Szombaton még gyakoroltunk egyet, igazából ekkor tanultam meg a számot véglegesen, mert előtte csak részleteket néztünk meg, úgy pedig nehéz, ha nincs az embernél gitár. Ekkor derült ki, hogy Subbunak másnap menni kell Delhibe, a város másik végére valamilyen versenyt vagy tesztet megírni. Az út az legalább 2,5 óra vissza suliba, és kapott este egy emailt, hogy délután 3 helyett 5-kor kezdődik. Nyilván az utolsó pillanatban kell megváltoztatni mindent (India….). A gond csak az volt, hogy 7.45-kor kellett volna fellépnünk, szóval kb. esélytelen volt, hogy odaér, mert a tesztet is meg kellett írnia. Na ekkor kezdődött el a szervezkedés, és én pedig eljutottam egy elég komolya kulturális sokkhoz, illetve belső idegállapothoz. Kitalálták, hogy tanuljak meg valami más számot, amit majd valaki elénekel (nem tudták még, hogy ki) vagy ami még jobb, játsszak valami magyar számot és énekeljek. Hát egyik opció sem tetszett. Nem akartam úgy kiállni egy nagy színpadra, hogy kb. 2x hallottam a számot, amit játszok. Az pedig, hogy mindenki előtt énekeljek, az esélytelen volt. :D Szeretek énekelni, de inkább meg szoktam kímélni a nagyközönséget. Szóval eléggé frusztrált voltam, mert úgy éreztem, hogy valami olyanba akarnak belekényszeríteni, amit nem akarok. Erre még rátett egy lapáttal az, hogy minden szervező elkezdett nekem írogatni a fellépéssel kapcsolatban, hogy akkor fellépünk-e, hogy lesz, mi lesz stb..? Nyilván semmire nem tudtam válaszolni, mert nem tudtam, hogy Subbu visszaér-e. Utána pedig mindenki egyesével kérdezgette tőlem (az indiai diákok is és a külföldiek is), hogy mikor lépek fel. És mondtam, hogy nem tudom, illetve, lehet fel sem lépünk. Jöttek a kérdések…. és ez nem egyszer, nem kétszer történt meg, hanem folyamatosan. Nagyon besokalltam, főleg, mert én sem tudtam semmit, az eseményeket sem tudtam irányítani, elegem volt a sok kérdésből és a sok emberből, és azt éreztem, hogy már nincs is kedvem az egész fellépéshez. Szóval tényleg utolért a kulturális sokk, és csak azt éreztem, hogy nem akarok embereket magam körül, csak be akarok menekülni a szobámba és bezárkózni. Subbu majdnem odaért időben amúgy, kb. 10 percen múlt, hogy fel tudunk lépni, de aztán mégsem tudtunk, mert egy banda lépett fel, és azt az infót kaptuk, hogy a színpadot már beállították a bandának, és nem mehetünk fel. Nyilván amúgy 2 szék és 2 mikrofon nagy átalakítást igényelt volna, de mindegy. Nem is lepődtem meg…. korábban már meséltem, hogy szerintem mennyire „hatékonytalanok” az indiaiak. Bár azon a ponton már annyira elegem volt, hogy tényleg nem annyira bántam, hogy nem kell kiállnom arra a hatalmas színpadra. A pozitívum a dologban az volt, hogy megismertem Subbut. :)

Amúgy maga a Diwali ünnep az iskolában is nagyon szép volt. Fel volt minden díszítve égőkkel, a golf pálya be volt rendezve, és fel volt díszítve. Itt voltak a programok megtartva, illetve standok, ahol kaját lehetett kapni, illetve ékszereket, a fesztiválhoz illő díszítőelemeket, vagy lehetett játszani valamit. Ettem egy Chicken Roll-t, ami nagyon finom volt. Mostanában egész jó kajákat találok amúgy. Csináltunk képeket is, mert volt ilyen fotós sarok, illetve volt egy trónók harcás molinó, ami mögé be lehetett állni. Na az nagyon tetszett mindenkinek, mert itt kb. mindenki ismeri és szereti a trónok harcát.

Este pedig, amikor mindennek vége volt, akkor következett a „suli diszkó” :D amit a menza helyiségben rendeztek meg. Hát nem mondom, hogy a zene jó volt, mert kb. a számok 95%-a indiai volt, és persze ott volt az indiai tánc, amit próbáltunk utánozni. Igazából, ami helyre hozta a dolgokat az az ingyen alkohol volt. kancsókból öntötték ki a vodka kólát, vodka spriteot, whisky kólát stb. Voltak, akik körbe jártak és random emberek szájába öntötték a piát a kancsóból. Nagyon komoly volt. Ez volt az első estém, amit nem teljesen józanon fejeztem be itt Indiában, bár erre sem mondanám, hogy nagyon berúgtam, de azért másnap kihagytam a sulit. Szerencsére 3-ból 2 órám alapból elmaradt, szóval csak egyről hiányoztam, de erről is szereztem orvosi igazolást. *highfive* :D

A következő héten csak hétfő-kedd-szerda volt iskola (és az órák nagy része elmaradt), mert csütörtök péntek és a hétvége volt az igazi ünnep, a Diwali. Nagyon sokan hazautaztak, kihalt a suli, ami az én lelkiállapotomnak pont kapóra jött. Egy kis nyugalom (végre). Nem is nagyon mentem ki a suliból, csak néha a sector 14-be, ahol a piac van. Egyébként az a hetem nem telt valami jól, mert nagyon rosszul aludtam. Hiába feküdtem le éjfél-1 körül…. hajnal 3-4 előtt nem tudtam elaludni. Sokáig aludtam, mindig fáradtan keltem, fáradt voltam egész nap, de következő este mégsem tudtam aludni. Kicsit sikerült is megfáznom egyik este a ventilátor miatt (30 fokban…gratulálok Lilla). Egy estét kivéve nem mentem sehova, mert gyenge voltam az alváshiány és a megfázás miatt, plusz tanulni is akartam, mert következő héten kezdődött a mid-term exam hét (azaz a szemeszter félidejében írt vizsgák hete), amik 30%-ot számítanak a végső jegybe. Bár utólag kiderült, hogy felesleges volt tanulni, de erről később.

Csak pár kép a suli kertjéről... mert imádom :)

És ami a legrosszabb volt ezen a hétvégén, hogy akkor éreztem először, hogy honvágyam van, ugyanis ekkor volt a Kolbászfesztivál otthon, amit születésem óta, még egyszer sem hagytam ki. Bár azért skypeon keresztül idén is bejelentkeztem. Ott volt az összes barátom, ismerősöm, akikkel minden évben együtt bulizunk ebben a 4 napban. Sokakat csak ekkor látok az évben, mert másik országban laknak, vagy alig járnak haza Pestről (és nyilván én is alig vagyok otthon). De erre az eseményre mindig mindenki eljön. Láttam a sok snapchat és insta story-t, és rossz volt, hogy nem lehetek ott. Sokan írtak is, hogy milyen kár, hogy nem vagyok ott velük. Ezt csak tetézte, hogy idén szó szerint az összes kedvenc magyar zenekarom fellépett. Szóval ez kicsit lehúzott, de hát ez legyen a legnagyobb bajom, azért én sem panaszkodhatok itt Indiában, mert elég sok élményem van, amit a nyugati emberek nagy része soha az életben nem tapasztal meg.

Hét közben még egy marketing versenyen is dolgoznom kellett, mert beneveztem 2 indiaival egy marketing esettanulmány versenyre, ahol tovább jutottunk a 2. fordulóba, meg kellett oldanunk egy marketing problémát, és készíteni róla egy 10 diás összefoglaló tervet. Azóta kiderült, hogy tovább jutottunk a 3. fordulóba, a legjobb 3 csapat közé, ahol prezentálnunk kell majd az ötleteinket. Ez november 10-12-ei hétvégén lesz valamikor. Az első kettő helyezett pénzdíjazásban részesül, szóval oda kell tennünk magunkat.

Néha elszórakoztatom magam:

Egyik este (talán szombaton) elmentünk mi is egy buliba, ahova nem volt kedvem menni, de a többiek elrángattak. Amúgy tényleg nem tudom, hogy mi van velem, mert otthon rendszeresen járok bulizni, plusz kb. minden második este elmegyek barátokkal valamerre, de itt Indiában nem érzem azt, hogy szeretnék ilyen dolgokat csinálni. Lehet a tudatalattim nem tartja biztonságosnak az indiai bulikat, vagy nem tudom, de semmi motivációm elmenni ezekbe a bulikba, inkább alszok vagy hasznosan töltöm az estém. Inni sincs kedvem, ami mondjuk jó dolog. :D Szóval elrángattak (sajnos), mert nagyon rossz volt. Először egy tetőteraszra mentünk, ahol grill party volt, de az emberek többsége brazil volt, szóval lötyögős, lightos, számunkra élvezhetetlen brazil zene szólt végig. Mondjuk a kaja jó volt legalább. Ezután elmentünk egy diszkóba, ott pedig nagyon dörömbölős elektronikus zene ment, semmi éneklés, csak a tuc-tuc. Hát itt sem töltöttünk el sok időt, mert egyikünk sem élvezte. 3 óra volt, szóval úgy döntöttünk, hogy inkább haza jövünk (ez egy órás út volt). Az viszont új élmény volt, hogy úgy tudtunk utazni Delhiben, hogy nem volt forgalom, hanem teljesen kihaltak voltak az utak. Nagyon más érdekes nem történt ezen a hetén, legalábbis nem emlékszem.

Hétfőn folytatódott a besokallásom, ami már elég hosszú ideje érett. De ez most nem az indiaiak miatt, vagy csak részben. A nagyobb problémát számomra az jelenti, hogy nagyon sok dolog történik itt kint körülöttem. Rengeteg információ kering, közös chat beszélgetések, folyamatosan van mit csinálni, valamin dolgozni vagy valami programon részt venni. Erre még rájön egy lapáttal, hogy az otthoni dolgaimmal is foglalkoznom kell (a táplálkozásos kutatás, a szakdolgozat, esetleg valami jó melót keresni tavaszra, megírni ehhez egy pöpec CV-t), plusz elszánt szándékom az is, hogy képezzem magam, tehát, hogy netről olyan hasznos dolgokat tanuljak, amik érdekelnek és a munkaerő-piacon is megállják a helyüket (ahelyett, hogy lazítanék, meg sorozatokat néznék, mint a többiek). Ráadásul mióta visszaértünk elkezdtem rendesen kondizni is meg odafigyelni jobban arra, hogy mit kajálok itt és mennyit. Ja és jógázni is elkezdtem, bár most az egy kicsit abba maradt, de folytatni szeretném. Sokkal nehezebb, mint gondoltam. Tehát ezeregy dolgom van, egész nap pörgök, produktív vagyok. Komolyan nem akarom elhanyagolni az otthoni barátaimat, de nagyon sok az, hogy még velük is napi szinten tartanom kell (kéne) a kapcsolatot. És a legfárasztóbb az, hogy sokan itteni idő szerint este 11-12 körül ennyit írnak, hogy „szia mizu?”. Erre mit írjak? Vagy félórát beszélek, és tényleg mesélek az illetővel vagy letudom annyival, hogy semmi extra. Egyik sem jó. Ráadásul nekem az már nagyon soká van. Szóval belefáradtam, elegem lett a facebookból, messengerből, ezért úgy döntöttem, hogy letörlöm őket a telefonomról, és minimum egy hétig be sem lépek (bocsi azoknak, akik kerestek azon a héten). És nagyon jó volt. Annyival nyugodtabb és produktívabb voltam egész héten, mivel nem kellett semmit mondó üzenetekre és kérdésekre válaszolnom. Szóval mindenkit nyomatékosan megérek most (akármennyire jóban vagyunk… igen Anya Téged is), hogy csak akkor írjanak Nekem, hogy ha tényleg szeretnének valamit. Nincs szükségem „szia mizu” üzenetekre, és semmit mondó hülyeségekre. Nyilván nem azt kérem, hogy sose írjatok, mert mindig boldoggá tesz, ha beszélünk. Nem erről van szó, hanem az időről, amit nem a telefonom nyomkodásával szeretnék tölteni. Ha nem beszéltünk 1-2 hete, akkor persze írjatok, beszélgessünk egy kicsit, de ne várjátok el tőlem, hogy napi szinten el fogom mesélni részletesen, hogy mi történt velem (mert nincs rá időm) vagy hogy minden hülyeségre reagálok. Most lehet, hogy ez gonosznak tűnik, de annyira jól telt a facebook nélküli hetem, hogy egyszer sem hiányzott az, hogy megnézzem az értesítéseim vagy üzeneteim. Sokkal szabadabb és produktívabb voltam. Szóval el is döntöttem, hogy ezentúl nem is nagyon fogom használni. Max. reggel és este belépek, és ha van valami fontos, amit meg kell válaszolnom, akkor arra reagálok. Ezt szerettem volna megosztani, hogy ne haragudjanak rám azok, akiknek nem írok vissza (egyből) ezentúl. Nem haragszom rátok, csak fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom.

Ez a hetem (a facebook nélküli) nagyon jól telt. Ez volt a vizsgahét, szóval suliba nem kellett menni, sokkal több időm volt magamra és minden másra is.

Egy hét után ez fogadott:

És a snapchatnek köszönhetően 24 év után rájöttem, hogy más színűek a szemeim...durva

Egyébként nem értem még mindig az iskolai rendszert, és most már a vizsgáztatást sem. 5-ből 4 vizsgán előre megkaptunk egy esettanulmányt, ami alapján válaszolni kellett kérdésekre. Nem is kellett volna tanulni semmit, mert semmi haszna nem volt. Nem tudom, hogy a diákok itt milyen tudást szereznek 2 év alatt, mert soha senki nem tanul. Amúgy azt az infót mondták Nekem, hogy az MDI azért nagyon híres és népszerű, mert vannak ezek a „replacement” programok (elhelyezés), amikor nagy cégek jönnek, meginterjúvolják a diákokat, és mindenki elkerül fizetett gyakorlatra, ezekhez a menő cégekhez tavasszal, és ha jók, akkor felajánlanak nekik melót. De tanulni a suliban nem nagyon tanulnak. Ezért nem értem a koncepcióját ennek a tanítási módszernek. Meg sem próbálják rávenni a diákokat, hogy kicsit leüljenek a könyv mellé. Más kultúra. Én ezen a héten eldöntöttem, hogy változtatok, sokkal tudatosabban osztom be az időm, és rákényszerítem magam arra, hogy időben lefeküdjek. Ezért minden reggel 8-kor keltem, és a kondiban kezdtem. 45 perc futással vagy súlyzós edzéssel.

Csak az enyém a kondi

Futás közben megnéztem 2-3 TED talk videót. Aki nem ismeri ezeket, annak ajánlom, hogy írja be Youtube-ra, hogy TED talk vagy TEDx, és rengeteg videót fog találni. Itt hétköznapi emberek tartanak 10-20 percest előadást egy számukra testhez álló témában. Vannak, akik az életük nehézségeiről beszélnek, és hogyan jutottak túl rajta, illetve mit tanultak ebből, de vannak professzorok, kutatók, akik a saját tudományterületükről beszélnek, pszichológusok, akik emberi érzésekről tartanak előadást. Mindent lehet találni, mindenki megtalálhatja azt a témát, ami érdekéli. Angolul vannak, de a legtöbbhöz van magyar felirat is. A közös bennünk, hogy mindegyik inspiráló és elgondolkodtató. Számomra nagy motivációt adnak ezek a videók, és sokat tanulok belőlük. Nagyon sok ilyen videót néztem meg az elmúlt héten, plusz elkezdtem olvasni egy könyvet az érzelmi intelligenciáról is, ami még hozzáadott egy pluszt a gondolkodásomhoz. Igazából mindig is bennem volt az az érzés, amit most le fogok írni, de sosem fogalmaztam meg így magamnak, vagy csak nem mertem, mert azt hittem, hogy az emberek nagyképűnek fognak tartani. (Lehet annak fogtok, pedig semmi ilyen nincs a mondanivalómban. Komolyan őszintén hiszek abban, amit most le fogok írni.) Plusz egy érzelmi szempontból nagyon nehéz évet tudok magam mögött, ami tele volt negatív gondolatokkal, szóval ezeknek a dolgoknak esélyek sem volt arra, hogy felfedezzem őket. Ez nem kapcsolódik szorosan a blogom fő témájához, de kikívánkozik belőlem, és úgy gondolom, hogy Indiának nagy szerepe volt abban, hogy lelkileg megnyugodjak, helyre tegyem magam, az életem, pozitívan álljak a dolgokhoz, és felfedezzem magamban azokat az értékeket, amik mindig is ott voltak, de nem foglalkoztam velük, vagy elnyomtam őket a szociális bírálatok miatt. De most már nem érdekel többé, hogy ki mit gondol. Az vagyok, aki vagyok… és imádom! És hihetetlen jó érzés az is, hogy eljutottam erre a pontra. Sosem éreztem még így, és szerintem sokaknak nem is adatik meg ez az elmeállapot.

Szóval mindig is éreztem, hogy más vagyok mint a többiek. Mindig sokkal öntudatosabb és sikeresebb voltam másoknál. Nem tudtam, hogy miért. Nem éreztem azt, hogy többet dolgoznék azért, hogy elérjem ezeket a sikereket. Mindig a legjobb voltam a suliban (kevés tanulással), bármilyen sportba kezdtem volt tehetségem hozzá, kiemelkedő eredményeket értem el, a zenéhez is van érzékem (pl.: a gitár tanárom 1,5 év után azt mondta, hogy nem hiszi el, de olyan technikával játszok, mint azok, akiket 10 éve tanít, vagy a zongora tanárom kb. az 5. órán eljátszatott velem 4 kis népdalt, és utána azt mondta, hogy nem hiszi el, mert a zeneiskolában egy havi tananyag, amit én most itt eljátszottam 45 perc alatt). Tudom, hogy szerencsés vagyok, hogy ilyen jól megy minden. Nem is tudom pontosan, hogy honnan jön ez, de kezdetben nem volt tudatos. Olyan mintha ez ilyen vele született adottság lenne, és nem is tulajdonítottam neki semmi különösebb szerepet, csak elfogadtam és örültem, hogy jól mennek a dolgok. Néha mondjuk nehéz is együtt élni ezzel. Általános iskolában sokszor strébereztek, mert jó voltam mindenből. De tényleg minden érdekelt (kivéve a törit, azt mindig is utáltam) :D. Már óvodás koromban is a Sprektumot és a National Geographicot néztem CartoonNetwork helyett.Nálam úgy van, hogy ami érdekel, azt imádom. Szívesen olvasok, tanulok vagy nézek róla videót a neten vagy a tévében. És valamiért bennem mindig meg volt belül az, hogy minél jobb és jobb legyek. Nyilván azért is, mert így neveltek, de mikor nagyobb lettem nem azért csináltam dolgokat, hogy büszkék legyenek rám, hanem azért, hogy én jobb legyek. Mert nagyon sok minden érdekel, sok mindent akarok még tanulni az életben, az életről, a természetről, a világegyetemről. És tényleg bármibe fogtak eddig, amit komolyan is gondoltam, abban sikereket értem el, sorba érem el a céljaimat, az álmaimat, amit nem sokan mondhatnak el magukról (ezért mindig is én voltam a „csodagyerek” meg a „zseni”, pedig nem éreztem annak magam.) Nyilván elég sokat teszek érte, de mindig ott volt bennem tudat alatt, hogy nem vagyok átlagos, és hogy többre vagyok hivatott, mint a legtöbb ember. Persze minden kisgyerek úgy kezdi, hogy ő űrhajós lesz meg hercegnő vagy szuperhős, de azért ez elmúlik a legtöbb emberben, amikor pofán vágja őket a valóvilág. Hát én 24 évesen még mindig azt érzem, hogy én többre vagyok hivatott, mint mások, és nem fogom alább adni ez biztos. Engem is volt, hogy pofán vágott a világ, de ez nem változtatott semmin. Ugyanúgy mentem tovább. Az, hogy átmentem nehézségeken úgy érzem, hogy még jobban megerősített, még jobb embert csinált belőlem, és sok mindenre tanított. Az elmúlt egy évem megtanított rá, hogy tényleg bármire képes vagyok, és bármit elérhetek, amit akarok. Nem számítanak a körülmények, ha elszánt vagy és tényleg akarsz valamit, akkor meg tudod valósítani. Mindegy, hogy milyen családból származol vagy hogy rossz dolgok történtek veled, ha nem hagyod, hogy elnyomjanak ezek a dolgok és az emberek, akkor nincs, ami megállítson. Csak hinned kell magadban. Én úgy írtam meg egy TDK dolgozatot és nyertem meg az OTDK-t, illetve értem el még elég sok mindent az elmúlt egy évben, hogy a legelején fel akartam adni, mert nem voltak jók a körülmények. 4 hetem volt megírni/átalakítani a dolgozatot. Az első 2 hétben nem jutottam semmire. Úgy mentem oda Prónay Szabolcs irodájába (aki a konzulensem volt, de mondjuk inkább mentornak, mert annyi mindenben segített és motivált, annyit köszönhetek Neki, hogy leírni sem tudom – Köszi Szabolcs J ), hogy megmondom neki, hogy ebből nem lesz TDK dolgozat. Eddigi életem legrosszabb napjait éltem ekkor. De Szabolcs hitt bennem, és azt mondta, hogy szedjem össze magam, és írjam meg, mert képes vagyok rá. Ez adott erőt. És megcsináltam. Megnyertem a TDK-t, megnyertem az OTDK-t, megjelent az első publikációm, az első cikkem, megvolt az első konferencia előadásom és sok-sok mást is elértem a legnehezebb időszakban. Kipréseltem magamból, mert tudtam, hogy nem szabad hagynom azt, hogy a külső körülmények befolyásolják azt, amire képes vagyok. Ezt felismerve úgy gondolom, hogy ha akkor képes voltam ilyenekre, akkor most, hogy rendbe vagyok bármit el tudok érni. Ezt nem csak hiszem, hanem tudom. Azt fogom csinálni, amit szeretek, és olyan emberekkel fogom csak körbe venni magamat, akik pozitívak, akik őszinte, igaz barátok. És nem adom ez alá a szint alá. Más és mások nem érdekelnek többé. Szóval nagy elvárásokkal és reményekkel vágok neki az ez után következő életemhez, mert tudom, hogy megállíthatatlan vagyok.

Köszönöm az igaz barátaimnak, akik mellettem voltak az utóbbi egy évben. Sosem felejtem el, hogy kikre számíthattam, és hogy kik fordítottak hátat nekem. Nem sorolok fel neveket, mert nem akarom kockáztatni, hogy kihagyok valakit, de pontosan tudják az illetők, hogy róluk van szó. Köszönöm! <3

A sors iróniája, hogy miután ezt leírtam kitaláltam, hogy meditálok egyet, mert fáradt vagyok, és ez jött szembe youtube-on. Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, hallgassa meg:

Ilyen  jól érzem magam amúgy!

Köszi, hogy elolvastad! :)

A következő megálló ezen a hétvégén Agra és a Taj Mahal, amiről majd az 5. blogbejegyzésben írok! :)

Trip to Rajasthan cities

Sziasztok! Ahogy ígértem, jelentkezem a következő bejegyzéssel, ami a Rajasthan államban történt kirándulásunkról szól. Ez Delhitől kicsit dél-nyugatra található, a pakisztáni határ mellett, és talán a legmelegebb állam Indiában. A Thar-sivatag egy része is átnyúlik ide, szóval tényleg meleg van. 9 napot töltöttünk el itt, és végig tűző napsütés volt, illetve 37-39 fok. Szerencsére jó géneket örököltem, szóval le is barnultam rendesen (köszi Anya és Apa), decemberben tuti ki fogok lógni a tömegből a színemmel.

Figyelem!!! Hosszú bejegyzés következik (megint)! 

Az utazás

Na szóval péntek este, suli után indultunk. A leghosszabb távval kezdtük az utat, hogy túl legyünk rajta (Gurgaonból Udaipurba). 3-an mentünk csak (Omar, Lobna és én), mert a többiek észak-nyugatra mentek Kalkuttába és a nyugat-bengáli részre. Szerencsére sikerült találnunk egy alvós buszt (légkondi nélkülit!), amiben konkrétan ágyak voltak, szóval elvileg akár végig is tudtunk volna aludni az utat.

Persze, ha nem lett volna hihetetlenül rossz és hepehupás az autópálya!!!, illetve már meséltam korábban itt a közlekedési és fékezési szokásokról, na meg a folytonos dudálásról. Ilyen körülmények között nem a legkönnyebb aludni, ráadásul az ablakunk is rossz volt, állandóan kinyílt, szóval, ha sikerült is elaludni, akkor is felébredtünk arra, hogy kiviszi a fejünket a huzat.

Itt, így utaztunk:

Egyébként az utazás nem indult valami fényesen. Alapból este 8 helyett 9-re ért a gurgaoni „buszmegállóba” a busz Delhiből, ami a közvetlen közelben van. Na és amit még el kell mondanom, hogy ezt a buszmegállót ne úgy képzeljétek el, mint egy rendes buszmegálló otthon. Tetővel, paddal, menetrenddel stb. Konkrétan azt sem tudtuk, hogy hol van a megálló, amíg nem kérdeztük meg az embereket. Az út mellett a porban álltunk 1,5 órát, találkoztunk pár patkánnyal is. Ráadásul a buszok itt nem állnak meg, hanem lassítanak és fel kell rá ugrani. Mi csak a busztársaság nevét tudtuk, szóval 2 rossz buszra is felugrottunk. Az egyiknél pedig azt mondták, hogy az tényleg a mi buszunk, el is foglaltuk a helyet, „befeküdtünk”, amikor jöttek azok, akik ténylegesen arra a buszra foglaltak alvóhelyet. Persze mindez úgy történt, hogy gurult a buszunk, szóval mire leszálltunk, egy csomót kellett visszafelé gyalogolnunk az út szélén a porban. Végre sikerült elcsípni a megfelelő buszt, kiértünk Delhiből, nagyon boldogok voltunk, melegünk sem volt annyira. Én Lobnával utaztam egy dupla ágyon, az emeleten. Olyan volt, mint egy kis kabin, teljesen zárható, biztonságos, még függönyünk is volt. Szóval szuper volt minden az autópálya kapujáig. Itt kaptunk egy rendőri ellenőrzést, és kiderült, hogy a busznak nincs meg egy fontos papírja, ezért nem engedtek tovább. 4, azaz NÉGY órát álltunk egyhelyben, ami azért is kellemetlen volt, mert nem volt menetszél, és így nagyon meleg volt. Nem tudtam felfogni, hogy egy hivatalos busznál, amiért nem kevés pénzt fizettünk ki, hogyan történhet meg ilyen. De úgy látszik, hogy Indiában tényleg bármi megtörténhet. Próbáltam nem figyelni az időre, és csak olvasni, higgadt maradni. De azért elég idegesítő volt a helyzet. Azért is, mert így alapból 5 óra csúszással vágtunk neki az útnak, plusz még összeszedtünk 1 órát útközben. Így reggel 8 helyett délután 2-re értünk a célállomásra Udaipurba, hulla fáradtan. És az Uber is rossz szállásra vitt minket.

Az utazás végén az állapotom:

Udaipur

Udaipur arról híres, hogy sok tó található itt. Egyébként nagyon szép a környezet. Kisebb-nagyon tavak körülvéve hegyekkel, köztük házak. Sokkal nyugodtabb terület, mint Delhi vagy Gurgaon. Nem véletlenül.

Életkép Udaipur:

Mi egy BackPacker Panda nevű hostelben szálltunk meg. Mivel csak utolsó pillanatban tudtunk foglalni, ezért vegyes (fiú-lány) szobában voltunk. De tök jó volt. Ezek a hostelek arra jók, hogy egy csomó embert megismerhetünk. Találkoztunk angol, ír srácokkal és indiaiakkal.

Kilátás a hotel tetejéről:

Bejelentkezés után megebédeltünk és pihentünk kicsit, utána pedig megnéztünk egy templomot, ami nagyon szép volt. Tele volt kívülről minden féle faragással, illetve kívülről láttuk a City Palace-t, ami gyönyörű volt, meg bementünk a piacra is. Pont egy ünnepnek/fesztiválnak az utolsó napja volt aznap, ezért nagyon sok ember volt az utcákon. Sokan ünnepeltek, voltak, akik csak nézték az eseményeket. Nagy bulit csaptak. Furgonok mentek át a városon, amiknek a tetején isten szobrok voltak, és hangosan szólt a zene. Közben tűzijátékokat és füstbombát dobáltak. Őrület volt. Kár, hogy nem tudok videót becsatolni ide, mert felvettem.

City Palace

A feldíszített piac

Vacsorázni egy Candle Light nevű étterembe mentünk, amit Lobna ismerősei ajánlottak. Ezt egy francia nő irányítja, aki hozzáment egy jóval fiatalabb indiai sráchoz (kb. annyi éves, mint én szerintem), és 3 éve itt lakik. Nem tudom felfogni, hogy ez hogy lehetséges… :D De az étterem nagyon hangulatos volt, a folyó parton, szép fényekkel, és a vacsi is finom volt. Utána még kétszer itt ettünk (másnap délben és este).

A vacsi és kilátás az étteremből

Udaipur esti fények

Vacsora után (közben) sikerült elcsípnem a naplementét a tó partján, ami nagyon szép volt. Lőttem is pár képet.

Az estét a rooftop-on (tetőterasz) töltöttük a srácokkal, akiket megismertünk, nagyon jót beszélgettem az egyik indiai csávóval. Csak egy éjszakát töltöttünk itt, mert másnap este indultunk megint éjszakai, alvós busszal tovább. De előtte még elmentünk a City Palacebe és bejártuk az egészet. Gyönyörű volt, talán az egyik legszebb palota, ahol jártunk az egész út során, szóval erről sok képet töltök fel most.

Jaisalmer – The Golden City

Szóval a következő utunk Jaisalmerbe vezetett. Ez a busz azért sokkal jobb volt már, mint az előző. Megint Lobnával dupla ágyon utaztunk, és nagyon jót beszélgettünk útközben. Sokat mesélt a családjáról, és hogy milyen nehéz volt a gyerekkora, de a családja sokat segített neki, ezért nagyon közel áll hozzájuk. Ami egyébként olyan szempontból negatív is, hogy körülbelül non-stop a telefonján lóg, épp valakinek ír vagy valakivel telefonál. Például az anyukájával minden nap legalább egy órát telefonál. Én nem tudom, hogy miről és mit lehet ennyit beszélni. Viszont azt tudom, hogy a túra végére már nagyon idegesítő volt, hogy sokszor amikor beszéltem hozzá elkezdte a telefonját nyomkodni, és nem is figyelt arra, amit mondok. Én egy ideig türelmes vagyok… de aztán…. :D

Reggel érkeztünk meg Jaisalmerbe, ahol gyors megreggeliztünk egy helyen. Nagyon rossz volt. Omlettet rendeltünk, de mire kihozták kihűlt, nem adtak mellé kenyeret és drága is volt. Szóval, ha véletlen Jaisalmerbe mennétek, akkor semmiképp se egyetek a Kebab étteremben. [negatív marketing 10/10]. Ezután megkerestük azt a srácot, akit a francia nő ajánlott nekünk előző nap Udaipurban, ugyanis szerettünk volna részt venni egy sivatagi szafarin, és azt mondta, hogy ha rá hivatkozunk, akkor tudunk kedvezményt kérni az útból. Azért először bementünk egy utazási irodába megkérdezni a normál árat. 2500 rúpiáért ajánlottak egy éjszakás szafarit (kb. 10.000 ft). Már ezt is nevetségesen kevésnek tartottuk, de amikor a srác a hotelben benyögte, hogy ugyan azt adja 1800 rúpiáért (7200 ft), akkor még alkudozni is elfelejtettünk. Ebben az árban benne volt az, hogy Jeeppel elvisznek minket a sivatagig, onnan tevegelés a táborig, vacsora, alvás a csillagok alatt, reggeli, tevegelés és Jeepes utazás vissza. Egy kicsit megpihentünk a rooftop-on.

A jaisalmeri erőd a hotel tetejéről

A hotel tetején egy teknős is él

Délután 3-kor indult a szafari, de addig még volt egy csomó időnk, ezért Lobnával elmentünk az egyik nevezetességhez, a jaisalmeri tóhoz (Omar nem akart jönni). Nagyon meleg volt, több mint 40 fok, de a tó partján leültünk egy nagyon szép árnyékos helyre, és kb. egy órát ott töltöttünk. Nagyon nyugodt volt. Igazából az egész kirándulásra érvényes volt, hogy nem siettünk soha sehova. Nem akartunk minden templomot és múzeumot megnézni, hanem inkább élvezni a látványt, pihenni, relaxálni. Örülök, hogy a többiek is az ilyen pihenést preferálják, mert én ezt szeretem. Az előző kirándulásnál nem tetszett, hogy állandóan rohantunk valahova, és nem élveztük ki a pillanatokat. Szóval ez sokkal jobb volt ilyen szempontból. 

Ja igen, amit még el akartam mesélni a tóval kapcsolatban… nagyon durva volt. Szerintem a tó vize is nagyon meleg volt, ezért a benne lévő méretes harcsák állandóan feljöttek a felszínre levegőzni. De nem 1-2, hanem nagyon sok. Próbáltam képet csinálni, de nem annyira sikerült. Viszont élőben tényleg nagyon komoly látvány volt az a sok, nagy harcsa.

A tó után visszamentünk a szállodába, megebédeltünk. Nagyon kedvesek voltak, megengedték, hogy használjuk az egyik szobát és letusoljunk, illetve, hogy ott hagyjuk a táskákat az éjszakára, és ne kelljen mindent elcipelni a sivatagba. Szerencsénk volt, mert csak 3-an mentünk aznap a szafarira, senki más nem jelentkezett aznap.

Sivatagi túra

Fél 4-kor sikerült elindulni (3 helyett…. ez az indiai idő, itt csak úgy mondjuk, hogy „indian timing”), kb. egy órát utaztunk a Jeepben, utána kezdődött a tevegelés. Nagyon jó élmény volt, főleg nekem, mert én még sosem tevegeltem. Viszont nem mondanám túl kényelmesnek a tevét. A végére szétnyomta a lábunkat a kengyel. Sokat mentünk, és a 3 csávó, akik vezették a tevéket végig gyalogoltak. Hihetetlen sokat gyalogolnak a forróságban minden nap. A vezetőnk egy Jack nevű csávó volt, aki állandóan kérdezgette, hogy minden oké-e, jól érezzük-e magunkat stb. A végén már nagyon sok volt, de az egyik szólása azóta szállóigévé vált köztünk: „You happy, I’m double happy.” ami azt jelenti, hogy ha te boldog vagy, akkor én duplán boldog vagyok.

Na szóval odaértünk a táborhoz. Igazából nem is volt semmi ott csak pár mozgatható ágy meg pokrócok. Senki nem volt körülöttünk, nagyon békés volt minden. Tökéletes. Nem tudtam elképzelni, hogy mit fogunk csinálni délután 5-től naplementéig, de mégis nagyon gyorsan eltelt az idő. A naplemente pedig pazar volt. Egyszerűen tökéletes, erre tényleg nincsenek szavak. Már mondtam, hogy mennyire imádom a naplementéket, de ilyen szépet még sosem láttam. Csináltam pár képet, de egyáltalán nem adják vissza azt, amit ott átéltem. Nagyon meghitt volt és nyugodt.

Napnyugta

Közben elkészült a vacsoránk is, amit kis tábortűz felett Jack készített el. Mondtuk neki, hogy ne legyen csípős, és végre tényleg nem volt csípős a kaja. Zöldséges krumplis szószt csinált mellé nagyon finom rizst, ja és chapatit is, ami ilyen tortilla szerű lepény. Jól bekajáltam végre. Ekkor már teljesen lement a nap, de nem volt sötét, mert majdnem telihold volt, szóval a Hold mindent bevilágított. Kicsit szomorúak is voltunk, mert a Hold miatt nem lehetett annyira látni a csillagokat. Omar és Jack eltevegeltek a legközelebbi településre, mert Omar pénzt akart kivenni az ATM-ből, hogy tudjon kecskehúst venni. Sokáig odavoltak, de nem sikerült nekik húst szerezni, viszont mi addig megint beszélgettünk egy jót Lobnával, és néztük a csillagokat.

Készül a vacsora:

Az eredmény

Később 3-an folytattuk a beszélgetést, és feljött szóba a vallás. Ők mind a ketten muszlimok, de nagyon sokat tudnak a többi vallásról is. Elkezdtek vitázni a vallásukkal kapcsolatban, mert nem értettek egyet egy témával kapcsolatban. Nagyon érdekes volt hallgatni. De tényleg, és kicsit el is szégyelltem magamat, hogy én nem hogy a többi, de még a saját vallásomról sem sokat tudok. Nyilván az alap dolgokat ismerem, de még sosem olvastam el a Bibliát. Akkor ott eldöntöttem, hogy amit haza érek el fogom olvasni. Nem vagyok vallásos, de mégis érdekel, hogy mit tanítanak benne. Eddig nem foglalkoztatott a téma, de mióta itt vagyok elkezdett érdekelni, hiszen itt majdnem mindenki vallásos, és nagyon érdekes sztorikat mesélnek a hindu vallásról állandóan.

Ezeken aludtunk:

Soká aludtunk el, de a Hold még mindig fent volt az égen, viszont fogalmam sincs, hogy miért vagy, hogy de az éjszaka közepén felébredtem (nagyon ritkán kelek fel alvás közben), és ekkor már a Hold teljesen eltűnt, csak a csillagok voltak az égen. Ha láttatok már gyönyörű égboltot, akkor szorozzátok meg 10-zel. Semmi fény, csak a csillagok. Tényleg soha nem láttam még ilyen szépet. Próbálhatnám körül írni a látványt, de úgysem tudnám.

Amúgy én nem fáztam az este során, még a kezem is kitettem a takaró alól, de Lobna itt fázott meg. Ezután kezdődtek a „gondok”. Reggel korán keltünk, hogy megnézzük a napfelkeltét. EZ is nagyon gyönyörű volt. Amikor érzed a nyugodtságot és az energiát. Vissza akartunk aludni, de már készítették is a chai teát és a reggelit. Hát a reggeli nem volt valami fejedelmi. Pirítós és dzsem. Aztán reklamáltunk, hogy ez nem valami sok. Utána még előkerült pár tojás és dinnye (amit én nem szeretek). Szóval meg tudtunk normálisan reggelizni a végére. Utána már csak egy tevegelés és egy jeep út várt ránk.

Napfelkelte

Chai + napfelkelte

Reggeli

Visszatevegelés

Már 10 körül visszaértünk a hotelbe, letusoltunk és elmentünk megnézni a jaisalmeri erődöt. Ez nem volt olyan nagy, és nem is mentünk be a templomba, csak körbejártuk a kis utcákat. Nekem tetszett, nagyon hangulatos volt, és végre nem volt nagy tömeg. Egyébként Jaisalmert „Golden city”-nek is hívják, mert itt minden épület egy különleges, helyi kőből készül, aminek sárga a színe.

Denevérek :O

Délután fél4-kor indult a buszunk Jodphurba, de előtte még elmentünk a Milan nevű étterembe, amit szintén a francia hölgy ajánlott. Azt mondta, hogy Indiában ott evett a legfinomabb chicken tandoor-t, és tényleg nem tévedett. Ez fűszeres csirke, ami fel van húzva egy nyársra és úgy sütik meg, de nem szárad ki a hús. Nagyon finom volt, és végre kaptunk salátát. Ez volt az első, hogy valamihez salátát kaptunk köretnek Indiában, és a hús sem volt csípős. Igaza volt a francia nőnek.

Jodphur – The Blue City

Az utazás hosszú volt kb. 5-6 óra, megint hosszabb, kicsit, mint amire számítottunk (nyilván...). Nem volt légkondi sem a buszban, és ülőhelyünk volt, mert nappal utaztunk. De legalább olcsó volt. Este 9 után érkeztünk meg. Elmentünk a hostelbe, de elég rossz állapotban volt. Poros volt, meg elég dohos szag volt. Én ellettem volna itt, nincsenek nagy igényem, és eredetileg 1 éjszakát akartunk maradni. De Lobna kiverte a balhét, hogy nem ő nem akar itt aludni, mert beteg. Szóval kerestünk egy másik helyet, de ki kellett fizetni a foglalót, amit Lobna magára vállalt. Booking.com-on találtunk egy BedPool nevű hostelt. Itt szálltunk meg. Ez nagyon szuper volt. Tök hangulatos volt, a tetőterasz a jodphuri erődre nézett, volt légkondi a szobában és még reggeli is volt az árban. 500 rúpiáért aludtunk itt (2000 Ft/éj). Egyébként mindenhol hostelekben szálltunk meg és 350-500 rúpiákat fizettünk, tehát 1200-2000 Ft-t, ami szerintem elég jó ár. Este már nem mentünk semerre, csak a tetőteraszon lazultunk, vacsiztunk, sakkoztunk és megismerkedtünk egy Diego nevű ausztrál sráccal.

Naplemente és este a rooftop-on:

Másnap Lobna nem jött velünk az erődbe, mert ő már volt Jodphurban és Jaipurban a többiekkel, amikor én beteg voltam, így úgy döntött, hogy inkább kipiheni a megfázást. Helyette csatlakozott hozzánk Diego, aki egy nagyon jófej srác. Először megnéztük az erődöt. Ez nagyon nagy volt szerintem 3 órát simán eltöltöttünk itt. De nagyon szép volt, és a kilátás is pazar. Jodphurt egyébként „a kék városnak” is hívják, mert rengeteg épület kékre van itt festve. Később megtudtuk, hogy a szúnyogok ellen próbálnak így védekezni. De képeken lehet látni, hogy tényleg nagyon kék.

A kék város :) tényleg kék!

A vastrón 2.0 :D

Ezután elsétáltunk Jaswant Thadahoz. Ez egy gyönyörű épület & kert, amit egy itt élő maharadzsa épített a szerelmének.

Mikor itt végeztünk visszamentünk tuk-tukkal a városközpontba, ahol a toronyóra és a piac volt. Ittunk egy lassit, ami ilyen sűrű édes tej és joghurt közötti ital. Nagyon szeretem, de ez volt eddig a legjobb, amit Indiában ittam. Kicsit körbe néztünk, és az utcán találtunk egy bácsit, aki nagyon guszta omletteket készített. Később kiderült, hogy ez a bácsi már évtizedek óta készít itt omletteket, és a város egyik híressége. Mindenki elmegy hozzá megkóstolni az omlettet. Én egy Ali Baba nevű omlettet ettem, amiben volt paradicsom, hagyma, sajt és valamilyen különleges szósz is. Nagyon guszta volt és hatalmas. Mindez 320 Ft-ba került nála.

City Tower

Lassi

Ali baba omlett

Selfie a híres omlett készítő bácsival

 Jól laktunk megint, és visszasétáltunk a hostelbe. Itt pihentünk kicsit, majd visszamentünk az óratoronyhoz (Lobna is csatlakozott), hiszen kiderült, hogy itt is éppen valamilyen fesztivál van. Itt találkoztunk fellépőkkel, akik nem rég Budapesten léptek fel. Amúgy tradicionális indiai táncokat is láttuk, meg nagyon elvont, alternatív stílust is. Számomra az indiai tánc nagyon nevetséges még mindig. Aki kíváncsi rá keressen rá youtube-on.

Ittunk még pár lassit, illetve körbe mentünk a piacon. Vettem magamnak egy kis bőrtáskát, mert nem akartam mindig a nagy hátizsákot cipelni. Nagyon megtetszett, és ezt otthon is tudom majd hordani.

Plusz egy estét maradtunk Jodphurban, úgy döntöttünk, hogy csak másnap reggel indulunk tovább Pushkarba. Egyébként tetszett nagyon Jodphur. Kellemes kis város, nem olyan zsúfolt, viszont itt is minden szemetes volt.

Pushkar

Ahhoz, hogy eljussunk Pushkarba, először Ajmerbe kellett utaznunk busszal. Ennek az útnak nem kellett volna olyan hosszúnak lennie, de az volt. Ezen a ponton már eléggé elegem volt az indiai közlekedésből és buszokból. Délután értünk Ajmerbe, ahol megebédeltünk, és megnéztük a főutcát, ami alapvetően egy piac és hotelsor volt. Viszont ez volt az első olyan hely, ahol nem volt szemét az utcán, legalábbis nem sok. Innen Pushkarba egy Uberrel mentünk el, kb. fél óra volt az út. Ez egyébként egy vallásos hely Indiában. A település közepén van egy tó, amit sok-sok kisebb-nagyobb templom vesz körül és hegyek. Nagyon szép. A Moustache (bajusz) Hostelben szálltunk meg, ami nem rég nyitott. Apám… tök szuper volt. Nagyon hangulatos, tiszta és volt egy kis kerthelyiség röpi pályával is, ahol én persze egyből elkezdtem röpizni random srácokkal. Volt ping-pong asztal is, szóval ping-pongoztam is, a szoba is szuper volt és a sajtos-zöldséges omlett is, amit vacsorára ettük. Kicsit este körbe néztünk a piacon, és beültünk egy kávézóba, ahonnan szép kilátásunk volt a tóra és a hegyekre.

Egy Indai távolsági busz. Azt azért nem kívánom senkinek, hogy megtapasztalja, hogy milyen az amikor nem tud aludni a buszon, mert arra kell figyelnie, hogy mikor húzz vissza az ablakot, hogy ne kapja fejbe a 2-vel előtte ülő nő hányása. (Igen, kihányt az ablakon... egész úton ezt ment)

A kávézóból

A hostel kívül-belül

Másnap napközben végig vásároltunk. Nagyon sok mindent vettünk (ajándékokat), és Omar tökélyre fejlesztette az alkudozást. Annyit alkudtunk mindenhol, amennyit csak tudtunk. Nagyon vicces volt. Ebédre falafelt ettünk, amit ott a piacon készítettek. Nagyon finom volt. Esküszöm ezen az úton ettem a legtöbb olyan kaját, ami nem volt csípős és nagyon ízlett. Megnéztünk 2 templomot is. Annyira tetszett nekünk a hely, és annyira nyugodt volt, hogy úgy döntöttünk, hogy még maradunk egy estét, és csak másnap korán reggel megyünk Jaipurba az utunk utolsó állomására.

Lobnával elmentünk megnézni a naplementét a tóhoz. Itt elkaptak minket emberek, akik mantrákat mondtak, amit el kellett ismételnünk és virágokat kellett a tóba tennünk. Megáldottak minket. Persze a végén kérték, hogy adjunk elég magas adományt a templomnak. Viszont az volt a szerencsénk, hogy nem vittünk magunkkal pénzt (és egyébként ezt mondtuk is nekik még a ceremónia előtt), szóval így nem tudtak lehúzni minket.

Másnap reggel később indultunk el, mint terveztünk Lobna miatt. Nem tudott időben felkelni, mert nem aludt jól. Persze az egészet a betegségre fogta. Ráadásul az este folyamán kikapcsolta a ventilátort a szobában, mert idegesítette a hangja. Én meg arra keltem, hogy megsülök… de azt hittem, áramszünet van és azért nem megy. Eléggé türelmes vagyok, és nagyon is toleráltuk betegségét, de ez azért felhúzott, mert én is aludtam volna tovább, de ezt akkor közölte, amikor már teljesen felébredtem. Na m1…Helyi busszal mentünk Ajmerig. Konkrétan az indiai buszok minden szintjét kipróbáltuk az utazás során. Onnan pedig megint busszal Jaipurba.

Jaipur – The Pink City

Dél körül értünk a városba, ami egyébként ennek az államnak a központja, „megyeszékhelye” és híres a piacáról. Itt is Moustache Hostelben szálltunk meg. Ez is nagyon szuperül volt kialakítva, főleg a tetőterasz. Nagyon chill volt. A szoba már kevésbé tetszett. Meleg volt és zsúfolt, de csak 1 estét töltöttünk itt szóval kibírható volt. Tehát miután megérkeztünk elmentünk ebédelni egy közeli kis étterembe, ami nem volt top kategóriás, de jó volt a kaja és nem is került sokba. Ezután, mikor végre elkészültünk, elmentünk először a híres piacra körbe nézni. Vettünk 1-2 dolgot, de itt már nem annyira sokat, mint Pushkarban. Viszont a fő dolog, amit látni akartunk az a Monkey Temple (Majom templom) és onnan a naplemente a város felett. A Monkey Templenek a nevéből is már lehet következtetni rá, hogy tele van majmokkal. Nagyon-nagyon sok majommal. Én nem gondoltam, hogy ennyi lesz. Eszméletlen. Lehet, hogy etetési idő felé jártunk este, de a majmok csak jöttek, jöttek és egyre több volt. Mikor megérkeztünk, egyébként nagyon vicces kép fogadott. Egy út, ami a templomhoz vezetett, de az elején tele volt minden féle állattal: kutya, tehén, disznó, majom, tehén, kecske. Minden volt ott, kész állatkert. Elég sokat kellett gyalogolni míg elértünk a templomhoz, de megérte. Szép volt, és különleges a sok majom miatt, de inkább beszéljenek a képek:

Ezután visszamásztunk a domb/hegy tetejére, hogy lássuk a naplementét. Nem volt rossz, de ahogy ment lefelé a nap, egyre kevésbé láttuk a szmog miatt. Még nem bukott le a földfelszín alá, szóval teljesen kellett volna látnunk, de a szmogtól egyáltalán nem lehetett látni már a végén. Durva, hogy mennyire szennyezett itt a levegő… bele sem merek gondolni, hogy Delhiben milyen, de az tuti, hogy hamarosan beszerzek egy maszkot.

A Monkey Templom után még visszamentünk még kicsit a piacra, illetve megnéztük kívülről a Hawa Mahalt, ami szerintem este még szebb, mint nappal, mert a kis színes ablakai belülről ki vannak világítva.

Ezután visszamentünk a hostelbe, mert nagyon ki voltunk fáradva. Én itt már éreztem, hogy Nekem elég volt az utazásból. Örültem, hogy már csak 1 nap van hátra, akár mennyire jól éreztem magam addig. Este egyedül felmentem a tetőre és olvastam. Nagyon hangulatos volt. Egy család tett be zenét, és ilyen igazi ’50-es évekbeli chill zene volt. Nagyon jó élmény volt. Megvártam itt Omart, aki elment egy medencés buliba. Menni akartam aludni, de aztán beszélgettünk, meg rendelt egy vízipipát. Több embert is odaült hozzánk és hajnal 3-ig fent voltunk. Megismertünk egy csávót, aki Manhattanban él, és a világ minden pontján zenei fesztiválokat szervez. Nagyon jó fej volt. Örülök, hogy ébren maradtam, bár másnap voltak problémáim a fáradtsággal.

Ez volt az utolsó nap. Időben keltünk Lobnával, megreggeliztünk és célba vettük a jauipuri erődöt. Igazából ez nekem csalódás volt, mert előtte az összes többi erőd nagyon szép volt, tele múzeummal, minden ki volt dolgozva. Ez pedig egy nagy épület volt, különösebben nem is volt szép, nem volt múzeum sem. Egy pozitívum, hogy a kilátás az pöpec volt.

Az erőd és a vele járó hosszú séta után megfáradva visszamentünk a cuccokért a hotelba, onnan pedig a buszállomásra. Pont elcsíptünk egy Gurgaonba (ahol a suli van, Delhi melett) induló buszt, ami egész normálisan is nézett ki, csak légkondi nem volt benne, de annyi baj legyen… addigra már rég hozzászoktunk a hőséghez. 6 órás út után, este értünk vissza a suliba. Jó érzés volt újra a (kemény) ágyamban aludni. Nagyon jó kis kirándulás volt, életem egyik legjobbja talán. Sok embert ismertem meg, rengeteg helyen jártam, sok-sok élménnyel lettem gazdagabb. Talán a jaipuri 2 nap már nem kellett volna a végére, mert elfáradtunk addigra, de jó volt ez így, mert nem hiszem, hogy visszamennék újra csak Jaipurt megnézni.

Egyébként kíváncsiságból felírtam a költségeket, hogy megnézzem mennyiből jött ki ez a 9 nap. Minden utazással (busz, uber, tuk-tuk), szállással, kajával piával együtt 9600 rúpiát költöttem, ami kb. 38500 Ft. Erre még rájött az ajándékokra költött pénzt, de azokat amúgy is vettem volna, valószínűleg drágább áron. Nagyon durva, hogy mindennel együtt ilyen kevés pénzt költöttünk.

Egy biztos, hogy most egy jó ideig nem fogok utazni. Novemberben terveben van Agra és a Taj Mahal, illetve Varanasszi, ami India legrégebbi városa, de ezek előtt várhatóan még 1 poszttal jelentkezek. Addig is minden jót és jó olvasgatást! Remélem, tetszett az írás, és nem volt vészesen hosszú.

Puszi, pacsi! :)

Továbbra is pörögnek az események

Helló mindenki! Már majdnem egy hónapja itt vagyok! Tudom… nagyon durva. Repül itt az idő.

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést az előző postról, örülök, hogy tetszett Nektek. :)

Most csak egy “gyors” bejegyzést jöttem írni a hétvégémről és 1-2 érdekességről, véleményről, amiket az előző bejegyzés óta fogalmazódtak meg bennem.

Szóval az első, durva dolog, hogy kiderült, hogy a múltkor nem egy kis szimpla, helyi vírussal volt dolgom, hanem dengue lázam volt, ami egy elég veszélyes dolog itt. Ahhoz képest elég lazán túljutottam a dolgon. Azt mondták erős az immunrendszerem. J  Úgy derült ki, hogy kiütéseim lettek, és ez a dengue utolsó fázisa, ezért megcsinálták rajtam a tesztet és pozitív lett. Igazából nem örülök, mert nem lettem immunis. Ez egy olyan vírus, hogy ha másodjára elkapod, akkor sokkal fájdalmasabb és veszélyesebb, mint elsőre. Szóval azóta csak hosszú nadrágot hordok (vettem még 2-t), és állandóan fújom magam szúnyogriasztóval. Igen, még alváshoz is. De nyugi… vigyázok magamra. Az indiaiak azt mondták, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy újra elkapom.

Látjátok? Jól vagyok :D

Na szóval… mióta felépültem nem történt sok említésre méltó dolog. Iskolába járok, telnek a napok, remélhetőleg hamarosan a szakdogám is elkezdem majd írni. De mindig van itt valami napközben, este is. szóval pörögnek a napok.

Egy nap Delhiben

A hétvégén voltam egyik nap Delhiben az egy indiai lánnyal (Surabhi), akit az egyik órán ismertem meg. Nagyon kedves. Ő találta ki, hogy menjünk el az India Gatehez, utána pedig ebédelni. Találkoztunk az egyik barátjával is. Egyébként az indiai diákok itt a campuson nagyon kedvesek, közvetlenek. Elég sok mindenkit megismertem már 3,5 hét alatt, sokakat a menzán random. Csak az a baj, hogy nem emlékszem a nevükre, vagy ha emlékeznék sem tudnám kiejteni.

Szóval délben indultunk, tuk-tukkal elmentünk a metróhoz, innen pedig 1 órát metróztunk Delhi központjába. A metró nagyon durván zsúfolt. Mi az egyik végállomáson szálltunk fel, így volt helyünk (külön nőknek fenntartott), de 2 megállóval később már zsúfolt volt az egész metró. Megnéztük az India Gatet, ahol egy „profi” fotós csinált rólunk képeket. (Egyik sem lett egyenes.) Nagyon vicces volt, mert rengetegen indiai fényképet és szelfit akart velem csinálni. Állandóan leszólítottak, még a katonák is. :D Érdekes volt. Volt egy hatalmas szökőkút amire felmásztak az emberek és ott tusoltak, plusz volt egy kis tó, vagy inkább medencének mondanám, aminek a vize nagyon piszkos volt. A gyerekek pedig ott ugráltak és fürödtek benne. Tuti, hogy én még a kis ujjamat sem tettem volna bele.

[A hajam ilyen lesz a párás levegőtől. -.-’ ]

Az India Gate után elmentünk a Central Parkhoz (nem New Yorkba, itt is van ilyen), ahol egy indiai étteremben ettünk. Én egy dél-indiai kaját választottam, talán az a neve, hogy dosa. Végre valami, ami nem volt csípős. Ettem a Surabhi kajájából is, mert azt akarta, hogy mindent kipróbáljak. Hát ott már voltak erős dolgok, de mondjuk, hogy ehető volt. Nagyon jól laktam.

Ezután találkoztunk egy barátjával, és elmentünk a centrál park alatti, aluljáróban működő bazárba, ahol természetesen mindenki mindent nekem akart eladni, pedig csak nadrágot szerettem volna venni, és körül nézni. Utána elmentünk a Domino’s-ba, ami itt a helyi Don Pepe, ahol a srác is megkajált. 

Végül pedig elvittek egy hindu templomba, ami nem is igazán templom volt, hanem egy hatalmas szobor, aminek a belsejében volt volt egy templom. Körülbelül ennyi volt, de így is sok mindent sűrítettünk bele egy délutánba és estébe.

Ez a bejárta a templom-szobornak:

De most jöjjön pár érdekesség, amit eddig tapasztaltam itt. Biztos, nem fog minden eszembe jutni, de majd a következő blogbejegyzésnél bepótlom.

Állatok

Már írtam róla, hogy mindenhol kutyákba és tehenekbe botlik az ember, viszont macskát még nem láttam az utcán. Viszont ez nem minden. Rengeteg mókus van, itt a campus területén is. Állandóan össze-visszarohangálnak. Próbáltam képet csinálni, de szinte lehetetlen, annyira gyorsak.

A másik állat az a házi gyík vagy inkább gekkó. Ezek imádnak a házak falán lenni, és mivel a szellőzőket nem lehet lezárni, ezért sokszor a szobába is bejönnek, és ott futkároznak a falon, vagy csak egyhelyben pihennek. Szerencsére nem veszélyesek, és nem bántanak senkit.

Denevérek. Itt is vannak, de nem olyanok, mint otthon. Hatalmasak. Nem is tudom, mint egy bagoly. Nagyon durván néznek ki.

Ami meglepett, amikor Delhiben voltunk, hogy a városközpontban hatalmas sasok köröztek. Nekem ez nagyon furcsa, mert mi otthon a természetben sem sűrűn látunk ilyen hatalmas madarakat, nem hogy egy hatalmas város közepén.

Bogarak. Én nem tudom, hogy mi van itt Indiában, hogy minden 10x nagyobb, mint otthon, de itt a hangyák is akkorák, mint amekkorákat még soha az életemben nem láttam. Óriási. És nem tudom, hogy hogy jutnak be ennyien a szobánkba, de nagyon nem szeretem őket.

A másik, amit nem bírok azok a szúnyogok. Főleg mióta megtudtam, hogy elkaptam a denguet, amit szúnyogok terjesztenek. Igazából azt kell mondjam, hogy ezek a szúnyogok eléggé megkeserítik itt az életet. Még ha nem is lenne semmi veszély, akkor is ott vannak a szemét szúnyogok, akik egy csomó betegséget terjeszthetnek. Itt nem teheti meg az ember, hogy nyugodtan leül relaxálni a fűbe vagy olvasni, mert állandó veszélynek van kitéve. Ez nagyon rossz. Én személy szerint nagyon rápörögtem erre, mert nem akarom újra elkapni a denguet, de így valamilyen szinten mindig ott van egy kis stressz az életemben a szúnyogok miatt. Nagyon hálásak lehetünk, hogy olyan helyen lakunk, ahol nincsenek ilyen problémák. Ilyenkor felértékeli az ember a kis dolgokat is.

Nem alszanak

Na jó ez nem teljesen igaz így, de akik itt tanulnak az MDI-n, azok nem alszanak este. Nagyon max ilyen 3-4 órát. Én nem tudom, hogy hogyan lehet ezt hosszú távon bírni. Én a héten 3x feküdtem le egymás után hajnal 3 utám, és 10-kor keltem, de még így is olyan voltam, mint egy zombi. Itt teljesen más a helyzet. Teljesen normális az, hogy hajnal 2-kor a büfé (Sharma) full tele van. Mindenki ébren van vagy tanulnak vagy éppen elvannak egymás társaságában, esznek, de még véletlenül sem alszanak. Inkább fent vannak reggelig, elmennek suliba és órák után fekszenek le. Crazy…..

Kaja

Van egy csávó, aki minden nap éjfél és hajnal 1 között érkezik meg a campusra, és kb. hajnal 3-ig készít parantha-t, ami ilyen tortilla tészta szerű lapos étel, és lehet bele kérni tölteléket. De itt nem feltekerik, hanem a tölteléket alapból belesütik a tésztába, így pedig úgy néz ki, mint egy vastagabb palacsinta. (De ez is csípős.) Erről jut eszembe, hogy kiderrült, hogy a menzán készítenek egy kevés „nem csípős” kaját is, ami természetesen nekem még mindig kicsit csípős, de azért fényévekkel jobb mint, amit eddig ettem. Már egyébként elegem van az indiai kajából. Az egyetlen dolog, ami nagyon-nagyon hiányzik otthonról eddig az a magyar kaja. (nyilván hiányzik más is, család, barátok, de ez elég alapvető szükséglet). És aki ismer, az tudja, hogy én imádok enni, nekem az evés élvezet. De itt nem tudom élvezni, mert semmi mást nem érzek, csak azt, hogy szétég a szám. Nagyon rossz… ezért alig eszek. Mert nem kívánom. Tényleg csak akkor szoktam enni, ha már nagyon-nagyon éhes vagyok.

Élvezzük a vacsorát Lobnával:

Amúgy érdekességként: itt a Coca-Colának teljesen más íze van, mint otthon. Nem tudom, hogy milyen szempontból, még nem tudtam beazonosítani, de nem ugyan olyan.

És amúgy itt minden kaja nagyon olcsó, ahogy már írtam korábban, kivéve az, amit úgy az európai szívesen megvenne, mert olyan, mint otthon. Pl. a csoki, az alkohol, a tojás, a tészta mind drágábbak, mint nálunk.

Kondi

Az előző bejegyzésből kimaradt, de van egy szuper kis kondija itt a sulinak, amit ráadásul ingyen lehet használni. Nem mondom, hogy a legjobb és hogy a legjobb gépek vannak benne, de simán mindent le lehet edzeni. Az egyetlen, amit hiányolok, hogy nincs elég kézi súlyzó, illetve ami rossz, hogy nem valami tiszta a hely. Viszont cserébe délután 4-5 között csak lányok mehetnek, és reggel 5-től este 10-ig nyitva van. Eddig 4x voltam még csak az utazás és a betegség miatt (ebből 3x a héten). Most már rá fogok kapcsolni. :D

Itt van pár kép róla:

Vallás

Megmondom őszintén, hogy úgy jöttem ide, hogy nem igazán volt időm részletesebben utána olvasni a hindu vallásnak. Azóta voltam pár hindu templomban indiaiakkal is, illetve elég sok ünnepük van. Most jövőhéten is egész héten (ezért tudunk menni utazni, mert suli sincs). Szóval szeretnek a vallásról beszélni, és nagyon sokat is beszélnek róla. De nagyon bonyolult, szerintem a legbonyolultabb, főleg, hogy ők is mondták, hogy nem mindent tudnak/értenek, illetve, hogy nem is ismerik az összes istent. Dhwani azt mondta, hogy 33 ezer istenük van. Mindegyiknek egy csomó mítosza, története van, valamelyiknek több alakja. Számomra átláthatatlan az egész, ráadásul ők teljesen máshogy gondolkoznak a vallással kapcsolatban, mint mi. Fontos nekik az istenek, templomok közelsége, a díszítettség, illetve, hogy kifejezzék, kimutassák a vallást. Személy szerint nekem a templomok túl csicsásak, színesek, minden tele van égőkkel, füstölőkkel. Az istenek félelmetesen néznek ki, hatalmas szemük van. Szerintem ijesztő. Ez látszódik azon a pár képen, amit a delhii kirándulásról feltettem. Ja és még, ami más mint otthon, hogy azért itt majdnem mindenki vallásos, és követi is a vallást.

„Hatékonytalanság”

Tudom, hogy nem létezik ilyen szó :D. De, amit eddig észre vettem, hogy az indiaiak nem hatékonyak, legalábbis európai szemmel nem. Nyilván ez is a különböző kultúrára, vallásra és az élethez való más hozzáállásra vezethető vissza. Például ha kapunk egy esettanulmányt órán, akkor a legkisebb dolgokat is töviről-hegyire átbeszélik, és már rég letelt a feladat megoldására adott idő, de még semmit nem haladtunk, mert minden kis részleten leragadnak. És ez igaz a hétköznapokra is. A vállalatokkal kapcsolatban is sokkal előrébb helyezik a személyes kapcsolatoka a főnök szavánál vagy a feladatnál, ami miatt sokkal kevésbé hatékonyak. Ráadásul nem igazán terveznek előre. Csak egy példa, hogy mit értek ez alatt: mikor megyünk valamerre, akkor általában Uberrel megyünk. És már mindenki indulásra készen van, de csak akkor rendelik oda a kocsit, amire még 10 percet minimum várni kell. És ehhez hasonló dolgok, és én ezt nem szeretem, mert én hatékonyan szeretem beosztani és felhasználni az időm, és inkább ott eltölteni, ahova megyek, kiélvezni a pillanatot.

Áram

Ez csak azért jutott eszembe, mert most is elment miközben írok. Rengeteg itt a mini áramszünet. Leáll pár másodpercre, aztán újra indul, de már kezdek hozzászokni. Főleg délután, este fordul elő. Azért elég kellemetlen, amikor a kondiban a futógépen 10 km/h-val futok és hirtelen megáll alattam szalag. :D Azt viszont nem tudom, hogy a nagyobb gyárakban hogyan kezelik ezt, mert ott azért nem 1 pillanat újraindítani a gépeket. Ez sem hiszem, hogy túl hatékony.

Most hirtelen ennyi jut eszembe, de tuti lesz még más is.

Amúgy ahogy már utaltam rá, lesz új utazás, méghozzá ma! Este indulunk olyan busszal, amiben ágyak vannak. Reggelre érünk Udaipurba, ott 2 napot leszünk, utána Jaisalmerbe megyünk, ami már a sivatagban van, onnan Jodphur, Pushkar, Ajmer és Jaipur lesznek a célállomások, és Jaipurból jövőhét vasárnap jövünk haza, szóval majd a kirándulásról is várható egy új blog bejegyzés.

Tegnap elmentünk a vasútállomásra, mert nem tudtunk online jegyet foglalni, de kiderült, hogy minden jegy elfogyott már a vonatra (az ünnep miatt). Vicces volt, mert behívtak minket az irodába, hogy keressenek nekünk megfelelő helyet, de csak 2 hely volt, mi meg 3-an utazunk. 3 hely pedig csak vasárnaptól lett volna, de akkor nem lett volna időnk bejárni mindent. Tehát maradt a busz.

Az irodában:

Nem is ez a lényeg, hanem hogy a vasútállomás mellett van egy nagyobb piac, ahol főleg zöldségeket, gyümölcsöket lehet kapni, illetve street foodot. Bementünk körbe nézni, és találtunk egy helyet, ahol 20 rúpiáért (80 ft) árultak hamburgert. Jó nem volt annyira nagy, de még így is bőven jó árban volt. Mondtuk, hogy nem kérünk csípőset bele. És végre! Egy hónap után ettem valamit, ami nagyon-nagyon ízlett. Nem volt benne hús, hanem ilyen olajban kisütött krumplipogácsa, uborka, hagyma, paradicsom, sajt és valamilyen finom szósz. Gyors vettem is még kettőt. Nagyon finom volt. A piac az pedig csodás. Imádom a színes dolgokat, és ez csupa szín és élet volt. Vettünk még pár gyümölcsöt, utána jöttünk haza, és sikeresen lefoglaltuk a buszt, amivel ma utazunk. Már be is pakoltam, nagyon izgatott vagyok.

Amit visszaérek, megírom, hogy milyen volt, addig is minden jót mindenkinek! Szurkoljatok, hogy kibírjam a 40 fokos hőséget!

Itt egy naplementés kép a könyvtárról búcsúzóul:

Indiai Check-In – avagy az első hét már el is telt (vagy 2?)

Fuhh nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is ott, hogy nem vagyok egy nagy blogoló. Próbálom majd röviden összefoglalni a dolgokat, de úgy, hogy ne maradjon ki semmi lényeges. De ez az első bejegyzés biztos hosszú lesz és részletes, annyi mindent kell mesélnem.

Már egy hete itt vagyok. Nagyon furcsa, mert olyan gyorsan eltelt ez a hét, mintha csak tegnap érkeztem volna meg, mégis annyi minden történt, mintha már egy hónapja itt lennék. Elég paradox, de tényleg így van.

Amúgy tanulni jöttem ki ide Campus Mundi ösztöndíjjal Új Delhi közvetlen szomszédságába a gurgaoni MDI-ba (Management Development Institute), ahol lényegében ugyan azt tanulom, mint otthon. Olyan tárgyakat vettem fel, amik érdekelnek, kis statisztika, marketing és menedzsment. Az a jó, hogy minden kint teljesített tárgyamat elfogadják majd otthon, mondjuk nem mintha lenne rá szükségem, de azoknak hasznos infó lehet, akik gondolkoznak hasonló utazásban. Ki akartam kicsit szakadni a mindennapokból és kitaláltam, hogy a hátamra veszem a világot és Indiába emigrálok 3 hónapra,  hogy új embereket és új kultúrát ismerjek meg. Ez az igazi célom, eddig elég jól haladok vele…

Hogy miért India? (Ezt csak azért írom le, mert sokan kérdezik.)

Úgy kezdődött, hogy tavaly volt nálunk Szegeden egy vendégelőadó, Sumita Rai, akinek felvettem az óráját. Örültem, hogy Finnország után végre angolul tanulhatok valamit. Nagyon tetszett az óra is, az is ahogyan előadta. Ő mondta a kurzus végén, hogy van lehetőség kimenni hozzájuk tanulni ösztöndíjjal. Itt elültette a bogarat a fülemben. Utána elkezdtem utána járni a dolgoknak, meg történt 1-2 dolog, ami miatt úgy éreztem, hogy ki kell szabadulnom a hétköznapokból és látni, átélni valami teljesen újat. Persze a szüleim nem nagyon örültek, hogy India… de később kiderült, hogy nem is lenne lehetőségem máshova menni szóval maradt ez. Szóval mondtam, hogy bocsi Anya és Apa, de ez az én döntésem, már nem vagyok kislány. Az ösztöndíjat is megkaptam, így már nem volt semmi, ami visszatartson. Szóval így kezdődött ez a kis kaland….

Az út

A gépem 16:00-kor indult Pestről és reggel 9-re értem új Delhibe. Az Emiratesszel utaztam, ami elég szuper légitársaság. Nekem legalábbis nagyon tetszett. Eddig még csak fapados légitársaságokkal utaztam, de ez nem az volt. Volt egy átszállásom Dubaiban, így 2 repülőn is utaztam. Mind a kettőn kaptunk enni, inni elég jó kajákat. Az ülés szuperkényelmes volt, volt elég hely. Minden ülés hátuljába be volt építve egy kis képernyő, ahol lehetett TV-zni, filmeket nézni (megnéztema  a baby boss-t és a lego batmant :D) , zenét hallgatni vagy nyomon követni a repülés adatait. Szóval szuper volt.

Emirates menü.

A legjobban viszont az tetszett amikor belerepültünk a naplementébe. Kelet felé repültünk, ahol ugyebár hamarabb megy le a nap, ezért menet közben volt egy pont, ahonnan mögöttünk a naplementét lehetett látni, előttünk pedig a nagy sötétséget, ahol már este volt. Fantasztikus élmény volt Nekem, mert alapból a naplemente a kedvenc napszakom, imádom.

A másik nagy élmény az volt, hogy láthattam Dubait este fentről kivilágítva és a Burj Khalifát is, ami jelenleg a világ legmagasabb épülete. Dubaiban a repülőtéren találkoztam a 2 marokkói lánnyal, akik szintén ott szálltak át, és közös géppel jöttünk tovább Delhibe. Mind a ketten nagyon aranyosak: Lobna és Salma. Jó volt, hogy nem egyedül kellett eljutnom a reptérről a campusra. Várt ránk egy taxi, és ami utána következett az fenomenális…. az Indiai közlekedés.

Dubai fények

Találkozás a marókkói lányokkal (nagyon álmos voltam).

Indiai közlekedés

Erről muszáj írnom pár sort, mert ez volt számomra az első kulturális sokk. Itt nincsenek közlekedési szabályok. Van pár tábla, felfestések, pár lámpa… még rendőrök is az út mellett. De itt senkit nem érdekelnek ezek a dolgok. Megy mindenki arra, amerre lát. Hihetetlen… mindenki egyfolytában dudál. Centikra száguldanak el egymás mellett az autók. És ez nekik természetes. Egy másodpercre sem esnek kétségbe. A keresztbejövő forgalom sem várja ki, hogy szabad legyen az út, mert akkor sosem jutna át a kereszteződésen. Mindenki elindul és egymást kerülgetve, meg dudálva eljutnak a kocsik A-ból B-be. És nem csak a kocsik teszik ezt, hanem a motorosok, a biciklisek, a gyalogosok és a tuk-tuk. Szóval egy nagy kavalkád, amit szerintem csak ők látnak át, nekem meg halálfélelmem van. :D

(Tuk-tuk= 3 kerekű járgány, általában 3 személy + a vezető fér el, ponyvával van leterítve a váz, de oldalt nincs ajtaja)

Miért dudál mindenki? Megőrültek? Meg lehet süketülni….

1. nap

Szóval miután megérkeztünk, megkaptuk a szobáinkat. Én őszintén szólva az otthoni riasztgatások után a legrosszabbra számítottam, de elnöki lakosztályt kaptunk. 2-en vagyunk egy szobában, az én szobatársam egy Stefani nevű német lány lett, akit Stefnek hívunk csak. Kedves lány, de eléggé német. Nekem néha furcsa kicsit, túl kimért de egyébként meg nincs vele baj. Ő is sportol, jól megvagyunk. J Szóval van egy nagy szobánk, egy nagy nappalink + erkély, egy konyhánk, amit nem fogunk használni, mert se sütő, se semmilyen gép nincs benne, meg egy normális fürdőszobánk is.

A lakosztályunk :)

Nagyon álmos voltam első nap, mert nem tudtam a repülőn aludni, de napközben sem akartam, hogy ne legyen jatleg-em, szóval próbáltam elfoglalni magam napközben. Kipakoltam, berendezkedtem, körbe mentem a területen. Egyébként nagyon szép és nagyon zöld itt minden, de van 1-2 számomra furcsa dolog. Például van játszótér a campuson belül, meg romos építési terület is. Ja és rengeteg kutya. Ott vannak mindenhol, de senkit nem érdekel. Itt hozzá vannak szokva az emberek ehhez. Nagyon aranyosak, nem bántanak senkit. Még „Dog feeding point” (kutya etető hely) is van a campuson belül. Amúgy ez nem csak a campuson belül, hanem mindenhol érvényesül, hogy az utcák tele vannak kutyákkal meg tehenekkel. Érdekes módon macskák nincsenek sehol, mintha száműzték volna őket az országból.

A kollégium előtt...

Este

És nappal

Elhagyott építkezés az iskola területén.

Játszótér a gyerekeknek. Mert azt elfelejtettem mondani, hogy mindenki itt lakik bent a campus területén. Nem csak mi, hanem az összes tanár és azok családja is, illetve minden itt dolgozó.

Aloe vera ültetvény és kis kert a campuson belül

Kaja

A suliban van menza (reggeli, ebéd vacsora), egy szinte non-stop büfé, ahova mindig lehet menni enni-innivalóért, ez a Sharma, illetve napközben nyitva van két kisebb büfé is, ahol snacket, szendvicset, kávét (15 rúpia) lehet kapni. Egyébként minden nevetségesen olcsó itt. Már az első nap a menzán ettem, ahol az ebéd és a vacsora 60-60 rúpiába, a reggeli pedig 40-be kerül. Ha forintba átszámoljuk (4x-es szorzó), akkor reggel 160, délben és este pedig 240 forintért tudom tele enni magam, mivel annyit szedek, amennyit akarok, és még repetázni is lehet. Mindig van rizs, valamilyen szósz, amiben általában hüvelyesek vannak valamilyen zöldséges étel, illetve desszert is. És heti 3x vacsorára adnak csirkét. 1 hét alatt egyszer sikerült csirkét ennem, akkor is két falatot, de egyébként egyelőre nem is hiányzik annyira. Teljesen jól megvagyok az itteni kajával, éhezni nem fogok. Ráadásul annyira nem is vészesen erősek, fűszeresek az ételek, hogy ne tudjam megenni.

Így néz ki egy menzás kaja.

Szóval az első nap berendezkedtem, körbe jártam a campust, illetve megismerkedtem a többiekkel és a buddymmal is, Dhwani-val, aki nagyon jófej és segítőkész. Örülök, hogy ilyen jó buddyt kaptam.

Ugye már említettem, hogy milyen őrült itt a közlekedés. Mikor megérkeztem, illetve előtte is azt hittem, hogy nem fogok sokat kijárni a campus területérről. Hát már a 1. napon rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. Ugyanis el kellett menni sim kártyát szerezni nekem. Az egyik mentor Shivam mondta, hogy elkísér, de előtte el kéne mennünk a „bike”-jáért a szervízbe. Na már itt megijedtem, hogy én abban a forgalomban biciklizni fogok, de utána kiderült, hogy nem bicikliért megyünk, hanem egy motorért. Nem lettem nyugodtabb a ténytől, főleg, hogy sisakom sem volt. Mondjuk itt úgy közlekednek, hogy 3-4 ember ül egy robogón meg 10 ember egy kocsiban… szóval semmin nem kell meglepődni. Szerencsésen eljutottunk a 14. sectorba, ahol sim kártyát lehetet venni.

Még egy megjegyzés az indiaiakról: mindig mindenhol egy csomó személyes adatot kérnek tőled.

Egy darab sim kártya megvásárlása fél órát vett igénybe, mert annyi adatot kellett megadni hozzá. Cserébe viszont 500 rúpia volt (2000 Ft) és 85 napig érvényes. Napi 1 GB-t tudok lenetezni és minden indiai számot ingyen hívok, szóval megérte. Utána még Shivam meghívott egy sütire is, csak utána jöttünk vissza a Campusra. De az a motorozás egy élmény volt.

2. és 3. nap – India 2 arca

A további ismerkedés és berendezkedés mellett más dolgok is történtek. Második nap kitalálták a többiek, hogy menjünk el egy igazi bazárba. 6-an mentünk Stef, Lobna, Salma, én, illetve Chris (osztrák srác) és Hendrik (német srác). Ez a hely komolyan egy olyan bazár volt, mint amilyet a filmekben lehet látni. Szűk sikátoros utcák, tele nyitott boltokkal, az emberek a földön ülnek, a házak között színes hirdetések vannak felfüggesztve. Minden csupa szín, csupa kavalkád és igen…. csupa bűz is. Nem tudom, hogy mikor fogom megszokni ezeket a szagokat, ha egyáltalán megfogom, de elég gyomorforgató néha-néha.

A másik dolog, amivel nem vagyok kibékülve az a szemét. Értem én, hogy sokan vannak, de komolyan ennyire nemtörődömnek kell lenni? Itt egy gyönyörű ország, és mindenki össze-visszadobálja a szemetet, nem érdekli őket az, hogy egyről a kettőre jussanak, pedig sok mindent el lehetne érni, ha az emberek nem érnék be itt a minimummal (vagyis az emberek többsége). 3-4 éves, csontsovány kisgyerekek jöttek oda hozzánk kéregetni. Nem volt a legkellemesebb élmény, főleg, hogy nem álltak le.

Ja ás a piacon is, ezekben a szűk utcákban jönnek a motorosok dudálnak állandóan… esküszöm, hogy ezt élvezik. Vettem magamnak 2 nadrágot (150 rúpia/db), mert mondták, hogyha kimegyek a campusról nem árt, ha hosszúban vagyok, de 36 fokban nem voltam hajlandó farmert felvenni, szóval a bazárba is térdgatyában mentem. Lehet paranoiás vagyok, de mintha mindenki meg is nézett volna miatta. Érdekes élmény volt a bazár, de tuti megyek még párszor.

Másnap megkaptuk az első eligazítást az órákról, üdvözöltek miket, kaptunk kis túlélőcsomagot és meghívtak minket sütizni és teázni. Ez már délután volt. Utána kitalálták a többiek, hogy menjünk el egy helyre, aminek CyberHub a neve. Hát ez megint teljesen más világ volt, a másik véglet. Teljesen nyugati színvonal, nyugati légkör, nyugati árak. Egy sör 1200 Ft, szuper étterem, minden csilivili. Jól éreztük magunkat. (Egy szomorú dolog történt, a norvég lányt felhívták, hogy valami történt az öccsével [nem tudni azóta sem, hogy mi], szóval ő és a barátja még aznap este hazarepültek. Azóta sem hallottunk felőlük, nem tudjuk, hogy visszajönnek-e.)

A többiek itt találták ki, hogy el kéne mennünk a hétvégén a hegyekbe, mert ott jó idő van, és később nem is nagyon tudunk majd menni, mert túl hideg lesz hozzá.

Na szóval 2 nap alatt megtapasztaltam India két arcát, és ezek még nem is a legnagyobb szélsőségek voltak.

4. nap

A többiek elkezdték szervezni a kis utazást, én órán ültem már, és nem tudtam, hogy menjek-e velük vagy sem. Annyira szervezetlen volt minden, csak azt tudtuk, hogy menni kéne, de hogy mivel, hova és hogy hol alszunk azt nem tudtuk. Ott volt bennem az érzés, hogy ezt nem hagyhatom ki, de ugyanakkor az is, hogy ez biztos jó ötlet-e így? Végül úgy döntöttem, hogy mennem kell a többiekkel. Ebédnél sikerült rábeszélnek Abisheket, az Indiai „ESN” vezetőjét, hogy jöjjön velünk, ami nagyon megnyugtatott, mert ő már volt azon a helyen, ahova mentünk, meg tud hindiül is. Tényleg jó hasznát vettük az úton, amellett, hogy alapból egy hihetetlen kedves és jószívű ember.

Igazából lényegében már ezen a napon el is indultunk. Állami busszal, Delhiből, fel északra Manaliba. Először el kellett metrózni a buszállomásra. Nagyon jó Delhiben a metró… de nagyon durván zsúfolt is, és hosszú. Körülbelül 1 órát álltunk a metrón mire eljutottunk oda, ahova akartunk, és utána még várni kellett 1,5 órát a buszra. Este 7kor indultunk, a buszunk is szuper volt. Légkondis, tágas, kényelmes székekkel, még lábtartó is volt a széken. Én Omar mellett ültem, mert ragaszkodott hozzá, hogy jó zenéket akar nekem mutatni. Ebből az lett, hogy kb. végig Margaret Islandet hallgattunk, és annyira megszerette, hogy azóta is folyamatosan azt kéri, hogy tegyem be. Én pedig megtanultam a szövegeket. Egész éjszaka utaztunk, 1x álltunk meg, de az utolsó 9-10 órában nem volt megálló. Nem tudtunk pisilni. Én kb semmit nem aludtam, mert mire elálmosodtam már a hegyekben voltunk a szerpentinen, és ezek a sofőrük tényleg állat módjára vezetnek a csupa kátyús úton. Eleinte halálfélelmem volt mikor megláttam, hogy milyen szakadékok mellett száguldozunk, de aztán rájöttem, hogy tudják, hogy kell vezetni.

5-6-7. nap – Kirándulás

Reggel 8-9 között érkeztünk meg Manaliba, ahonnan egy kocsi bevitt minket a városba. Egyébként 10-en jöttünk el: Salma, Lobna, Stef, Omar, Abishek, Hendrik,Chris, Ilias (belga srác), Edoardo (olasz srác) és én. Manali óvárosában megreggeliztünk, utána pedig elmentünk Solan völgyébe, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Itt egy sífelvonóval felmentünk még magasabbra, ahonnan még jobb volt a kilátás.

10-en egy kocsiban....kicsit zsúfolt :D

Manali reggel

Szent tehenek

Ezután elmentünk egy másik településre, ahol volt egy templom és egy hőforrás, amiben meg lehetett fürdeni. Persze én ezt nem akartam kihagyni. Steffel eldöntöttük, hogy fürdünk egyet. Viszont olyan forró volt a víz, hogy én csak derékig tudtam belemenni, mert azt hittem megégek. Ezután nem jöttünk ki a templomból, hanem meg akartunk várni a 3 órát, mert akkor nyitották meg a templom belsejét. Addig ott ültünk az udvarban. Ekkor elkezdtek odajönni hozzánk indai emberek. Mindenki fényképezkedni akart velünk, és kérdezték, hogy honnan jöttünk. Nagyon vicces volt. Amikor kinyitott a templom akkor sem lehetett bemenni csak benézni, ahol ott volt az egyik indiai isten/szellem szobra. Meg kellett kongatni egy harangot, meghajolni előtte, utána pedig tartani a keznket amibe tettek egy kevés szentelt vizet, ebbe belekortyolni, a majd a maradékot a hajunkra kenni. Az érdekes, hogy aki adta a vizet az csak nekem (a csapatunkból) a homlokomra húzott egy narancssárga csíkot. Abishek azt mondta, hogy én vagyok a kiválasztott.

A templom 

Én, a kiválasztott :)

Ezután még egy buddhista templomot is megnéztünk, ahol megpróbáltam meditálni is.

Mikor itt végeztünk visszamentünk Manaliba körül nézni, illetve megvacsoráztunk egy szuper helyen. Érkezésem óta akkor ettem először csirkét. Butter Chicken volt a kaja neve, nagyon finom, majd otthon el kell készítenem. Viszont elnéztük az időt, és lekéstük azt a buszt, ami elvitt volna minket Kasolba, ahol a szállásunk volt. Így egy másik busszal megtettük az út felét egy településig, és reméltük, hogy ott majd találunk taxit vagy valakit, aki elvisz. Ez busz amúgy már nem volt olyan elnöki, mint a másik. Ez egy tipikus., átlagos indiai busz volt. Sok emberrel, főleg férfiakkal. Piszkos és zsúfolt, de elértük a várost. Viszont mire odaértünk már késő volt, és alig találtunk egy kocsit, aki elvitt volna minket Kasolba. A helyiek egyébként nagyon kedvesek voltak, segítettek, hogy legyen valaki, aki elvisz minket. De kb. egy órába telt, mire kocsit találtunk, már eléggé aggasztó volt a helyzet.

Éjfél körül értünk Kasolba a Royal Palace hotelbe, ami 10/10-es hotel volt. Szép, tiszta, színvonalas. És a legdurvább, hogy 800 rúpiába került egy éjszaka (3200 Ft). Otthon hol találnánk hotelt ilyen áron? Másnap később keltünk, mint terveztük, és még utána meg is reggeliztünk a hotelben.ű

Ezután egy újabb kocsi elvitt minket Tosh-ba, ahonnan indult a hegyi túránk útvonala. Egy 13 km-es hegyi túrának néztünk elébe. Én annyira nem voltam oda az ötletért, mivel alapból nem szeretek gyalogolni sem, nemhogy túrázni, és alföldi lányként az emelkedőkhöz sem vagyok hozzászokva. Ez az útvonal pedig meredek is volt. Még engem is megizzasztott pedig azért elég jó kondiban vagyok, de a végén már azt kívántam, hogy csak legyünk ott. Egyébként a csapat nagy része rendszeresen túrázik, őt nagyon gyorsan mentek. Én nem akartam sietni, hanem inkább ki akartam élvezni a tájat, a természetet, ezért lassabbra fogtam. Így 3-an: Lobna, Omar és én lemaradva a többiektől, lassabban tettük meg az utat. Közben sok-sok képet csináltunk, és megismertünk más csoportokat.

Omar  & Lobna

Gyönyörű volt. A kilátás, a fák, a színek, a vízesések… nincsenek szavak rá. Útközben két kecske/birka csordával is találkoztunk, akiknek át kellett adni az utat, amíg elhaladtak. Az is hatalmas élmény volt. Pont naplementére értünk fel a csúcsra, ahol a táborok voltak, ahol sátrakat lehetett bérelni.  Nagy nehezen az egyik helyen, ahol lehetett enni kapni megtaláltuk a többieket, és igazából ott is ragadtunk. Ennek a helynek a belső része olyan volt, hogy beléptél, és egyből le kellett venned a cipődet, mert utána volt egy emelvény, ahol matracok, párnák és kis asztalok voltak. Volt egy kályha is, ami be volt gyújtva, és addigra annyira lehűlt a levegő, hogy nem akartunk elmozdulni mellőle. Itt vacsoráztunk. Nagyon bevacsoráztunk, mindenféle indiai kaját, utána pedig megbeszéltük a tulajdonossal, hogy engedje meg, hogy ott is aludjunk, mert lusták voltunk új helyet keresni. Sokat beszélgettünk, nevettünk, zenét hallgattunk és UNO-ztunk az este alatt. Illetve kimentünk megnézni a csillagokat a sötétben.

A “szállás”

A vacsora - minden indiai

Kb. éjfélkor aludtunk el. Reggel arra ébredtünk, hogy szakad az eső. Ez keresztbe vágta a terveinket, mert időben akartunk kelni, hogy még legyen idő elmenni megnézni egy települést mielőtt haza kellene indulnunk. De így tovább aludtunk, utána volt egy reggeli lakománk is. Majd elmentünk fürdeni, ugyanis itt is volt egy hőforrás, de ez kevésbé volt forró, mint a másik. Ez is nagyon meleg volt, de ebbe bele lehetett menni teljesen. Nagyon jó élmény volt.

Reggeli életkép:

Az eső nem állt el teljesen, de elcsendesedett. Összepakoltunk, fizettünk (fejenként 850 rúpiát a szállásáért, a vacsoráért és a reggeliért – vicc), és elindultunk lefelé a hegyen. Kicsit nehéz volt főleg, hogy csúszott minden az eső miatt, meg pláne nekem, aki teljesen tapasztalatlan ilyen terepen. Hamar le is maradtunk Lobnával a többiektől (megint). Pedig tényleg én olyan gyorsan mentem, ahogy csak bírtam. Ez nem is lett volna baj, ha nem egy másik útvonalon mentünk volna visszafelé. Volt egy pont, amikor nem tudtuk, hogy jó felé megyünk-e, és azt hittük, hogy eltévedtünk. Szerencsére sikerült utolérni a többieket egy büfénél, és megnyugodtunk. Nagyon nagy iramban siettünk le a hegyről, én nagyon el is fáradtam. Mondtam, hogy én soha többet nem szeretnék túrázni vagy hegyet mászni. Ez nem nekem való, de tényleg…

Túra után visszamentünk abba a városba, ahol előző este kocsit kerestünk, mert innen indult vissza a buszunk Delhibe. Egyébként a kocsis, aki vitt minket nagyon jófej volt, mindenkit ismert. Kiderült, hogy ügyvéd.  A városban több órát kellett várnunk a buszra, ami ráadásul késett is, szóval csak este 10 után indultunk vissza Delhibe. Szerencsére ezúttal fáradt voltam, és így végig aludtam az egész utat. 11-re értünk Delhibe, onnan pedig überrel mentünk a campusra, de még így is 1,5 óra volt odaérni, szóval mind a két hétfői órámról lemaradtam. Mondjuk annyira nem voltam szomorú.

Ésatöbbi...

Ezt a blogot másnap, kedden kezdtem el írni, de utána elmentem focizni a fiúkkal! Igen, nagyon, nagyon jó érzés volt megint játszani, és ügyes voltam. Még a fiúk is mondták, hogy jó vagyok. Ezért a blogot szerdán akartam befejezni, de akkor beütött a krach. Lázas lettem. És az is voltam egészen hétfő reggelig. Mikor magasabb, mikor alacsonyabb volt a lázam, emellett gyenge voltam, fáradt, fájtak a szemeim és izomfájdalmaim voltak. Nem igazán tudták, hogy mitől volt, de valószínűleg valami helyi vírust sikerült összeszednem. Ez azért volt szomorú, mert a többiek közben kirándulni voltak Jodpurban és Jaipurban, amit így ki kellett hagynom, de majd bepótlom. Vicces volt, mert ketten maradtunk Omarral az összes külföldi diák közül. Omar egyébként nagyon kedves volt, hozott kaját, próbált felvidítani és nem hagyta, hogy sokat legyek egyedül. Állandóan aludtam vagy sorozatot néztem. Elkezdtem a Suits-ot, majdnem a 2. évad végén vagyok már. Egyébként voltam kórházban is, hát kicsit más volt a színvonal, bár Abishek azt mondta, hogy ez nem egy top kórház volt, de normális. Kb lehetett volna egy vasúti váróterem is, annyira nem volt kórház hangulata, a beteg embereket leszámítva persze.

Végre túl vagyok rajta, szóval be tudtam fejezni az írást, így lett az egy hétből kettő. Most persze, hogy jól lettem kijött valamilyen bőrallergia rajtam. És ég a bőröm, nagyon fáj. Nem tudtam aludni sem, annyira rossz volt, és még mindig az. Nem tudom, hogy mi van velem, de kezd már nagyon elegem lenni ebből, mert így nem tudom élvezni az itt létet.

Még valami, ami kimaradt - időjárás

Meleg van. Nagyon. És nem azzal van a baj, hogy napközben a hőmérséklet 32-37 fok között ingadozik, hanem az, hogy nagy mellette a páratartalom. Ez azt jelenti, hogy 40-45 fokos a hőérzet legtöbbször, de van, hogy még magasabb. Én alig várom már, hogy kicsit hűvösebb legyen. Elvileg 2-3 hét múlva várható. Egyébként az eső nem sokat esett ahhoz képest, hogy elvileg monszun van, kb. 2x ha esett. A hegyekben jó idő volt 20-25 fok. Ott kéne tölteni az időt, amíg itt le nem hűlnek a dolgok. :)

Elég hosszúra sikerült ez az első bejelentkezés, de túl sok inger ért, amit meg kellett osztanom. Most már csak akkor írok, ha valamilyen érdekes történik vagy, ha megyünk kirándulni valamerre. 

Köszi, hogy elolvastad! :)