PREZILIMPIA – a prezentációs tehetségkutató

Versenyfelhívás 2024

A verseny, ahol bemutathatod és fejlesztheted nyilvános beszéd-készségedet

Itt csak az előadás számít – mi a témát adjuk, a konkrét tartalmat és formát Te határozod meg! Bizonyítsd be 8 perc alatt, hogy szövegelésben Te vagy a legjobb!

Ha eddig is…

érezted, hogy hív a színpad,
kivágtad magad, ha dumálni kellett,
tudtad, hogy az előadói készség az élet minden területén előnyt jelent,

akkor itt az idő, hogy kipróbáld magad élesben!

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és az SZTE Junior Akadémia együttműködésben a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klubbal idén is megrendezi az SZTE-PREZILIMPIA versenyt.
A PREZILIMPIA egy fantasztikus lehetőség, ahol egyetemi hallgatók mérik össze prezentációs készségüket.

A versenyen az SZTE karairól delegált hallgatók vehetnek részt, a kari forduló minden 10 indulója közül 1 fő juthat a döntőbe.

A verseny döntőjébe a Prezilimpia hagyományait követve a magyarországi gazdasági felsőoktatásban tanuló nem SZTE-s hallgatók közül a legjobbak on-line verseny keretében is bejuthatnak.

Az on-line verseny kiírása lent olvasható.

A versenyen bemutatandó egy, a témakiírásnak megfelelő, minimum 6 perc, maximum 8 perc hosszú prezentáció magyar vagy angol nyelven.

Téma: Iskolák – közösségek – értékek
Konkrét tartalom: szabadon választott
Nyelv: magyar vagy angol
Időtartam: minimum 6, maximum 8 perc
Technika: Diasor nem kötelező, bemutatható MS Power Point vagy Prezi formátum

Díjazás (nettó összeg)
Első helyezett: 200.000 HUF
Második helyezett: 160.000 HUF
Harmadik helyezett: 120.000 HUF

SZTE hallgatóknak:
Jelentkezés a tanulmányaidnak megfelelő karon. Az SZTE karai belső válogatóverseny után a jelentkezők arányában juttatják a legjobbakat a döntőbe.

Nem SZTE-s hallgatóknak:
On-line verseny alapján a szegedi döntőbe meghívást kapnak a nem SZTE hallgató helyezettek. A válogatásra küldj egy videót hogy meggyőzd a zsűrit arról, hogy a legjobbak között a helyed!

A videón bemutatandó a prezentációd olyan módon, hogy a beszélő arca a videó teljes terjedelmében látható legyen. A használt diák, megjelenítése tetszőleges módon történhet.

Jelentkezés az itt található jelentkezési lap és azon a videó megtekintésére alkalmas link együttes beküldésével lehetséges.

A verseny döntőjében a zsűri által bejuttatott versenyzők élő prezentációt tartanak. A végső sorrendet a döntő zsűrije határozza meg.

A döntőbe jutott versenyzők külön díjakért önkéntes jelentkezés alapján a hagyományos „Prezentációs karaoke” versenyszámban is megmérettethetik magukat.

A versenyszám lényege, hogy előzetes felkészülés nélkül a versenyzőknek 2 perc áll rendelkezésükre, hogy folyamatosan beszéljenek a kivetítőn megjelenő – a szervezők által összeállított – diasorról. A diák (amelyek lehetnek képek, ábrák, rajzok, diagramok stb.) között az összefüggés a versenyző számára nem ismert, azok automatikusan, 15 másodpercenként követik egymást. Ebben a számban a jelöltek rögtönzőképességét tesszük próbára.

Prezentációs karaoke versenyszám díjazása (nettó összeg)
Első helyezett: 45.000 HUF
Második helyezett: 35.000 HUF
Harmadik helyezett: 25.000 HUF

A részletes versenyszabályzatok itt olvashatóak.

Hogy miért éri meg elindulni?

Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy fejleszd előadói készségedet, amelyre az élet szinte minden területén szükséged lesz. Ha bejutsz a döntőbe, akár az SZTE kari selejtezőből, akár az on-line válogatón, élőben próbálhatod ki magad, ráadásul profi felkészítést kapsz, mentor segítségével igazán lehengerlő beszédet tarthatsz, élőben.

A projekt partnere a világ legnagyobb, professzionális nyilvános beszéd és vezetői készség fejlesztő szervezetének (Toastmasters International) szegedi klubja. A Toastmasters International a világ 141 országban, 14.600 klubban több mint 352.000 taggal segíti és fejleszti a nyilvános beszédet és előadói készséget.

Kerülj a legjobbak közé, Te most részese lehetsz ennek az élménynek és megtapasztalhatod, milyen egy profi közegben felkészülni!

Határidők

A döntő időpontja: 2024. május 8. 14.00

A videók beküldési határideje: 2024. április 19. 24:00 óra

Jelentkezés módja nem SZTE hallgatóknak: a jelentkezési lapot kitöltve és abban a videó megtekintésére alkalmas linket e-mailben elküldve.

További információ: prezilimpia@eco.u-szeged.hu

Gondolatébresztő

Téma: Iskolák – közösségek – értékek

A tanulás, különösen az iskolai tanulás, társas folyamat. Akár készülünk a szakmánkra, az életpályánkra, akár mélyítjük a korábban szerzett tudást és haladunk a korral, sosem vagyunk egyedül. Vannak tanáraink, diáktársaink, apróbb-nagyobb csoportok, akikkel osztozunk a tanulás élményében. Mi a közös bennünk? Mi a hatékonyabb? Ha egyedül járjuk végig az utat vagy, ha egy közösség részeként?
A mai iskolák teremtenek-e értékközösséget? Az együtt tanulók szükségképpen azonos tudást, látásmódot és értékrendet alakítanak ki? Közvetítik-e azt mások felé?
Jelent-e ma valamit egy iskolához tartozni? Együtt hallgatni egy előadást, együtt dolgozni a laborban vagy együtt gyakorolni. Vagy pusztán a szakmánk jelent közösséget, hasonlóságot, az intézmény ma már nem? Vajon mekkora hozzáadott érték rejlik egy egyetemi értékközösségben?
A közösségek összetartó ereje kétségkívül változik. Az iskolák, az egyetemek keresik a helyüket ebben a változásban. Több a kérdés, mint a racionális válasz. És még az sem biztos, hogy a racionális választ kell keresnünk…