Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Egy nap a Z generációról a GTK-n

Egy nap a Z generációról a GTK-n

2018. május 03.
2 perc

Új korosztály a felsőoktatásban: a Z generáció erősségei vállalkozóként és előadóként konferencia

2017. 04. 27-én a Gazdaságtudományi Karon a Z generációval foglalkozó konferencián vehettek részt az érdeklődők, ahol hallgatók, vállalkozók és oktatók egyaránt megosztották tapasztalataikat.

A rendezvényt Kovács Péter, a GTK dékánja nyitotta meg. Buzás Norbert, a GTK korábbi oktatója, aki sorozatvállalkozóként mutatkozott be, számolt be élményeiről a Z generációs munkavállalókkal kapcsolatban – szót ejtve az elvárásokról és a tévhitekről is. A másik oldal szempontjait és tapasztalatait Olajos Márk, a GTK hallgatója osztotta meg a közönséggel. A négy GTK-s hallgató által alapított reklámcég indulásáról, sikereiről és nehézségeiről mesélt hamisíthatatlan Z generációs szemszögből.

Prónay Szabolcs, a GTK adjunktusa a vállalkozói gondolkodásmód felől közelítette meg a fiatalok vállalkozóvá válásának folyamatát, illetve azt mutatta meg, milyen szerepet vállalhat egy egyetem a vállalkozói képesség fejlesztésében. Az EEE projekt keretein belül 2017 őszén meghirdetett kurzus tapasztalatait összefoglalva beszélt a vállalkozói szféra és a felsőoktatás együttműködéséről, illetve annak lehetséges nehézségeiről és sikereiről. A kurzusról részletek itt olvashatóak: http://www.eco.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/gtk-2018-februar/vallalkozoktol?objectParentFolderId=26014

Azt, hogy hogyan egyeztethető össze a vállalkozói és a hallgatói élet, Tóth Attila, a kurzus egyik résztvevője, ma már vállalkozó hallgató elemezte, bemutatva azt is, hogy sikerült csapatot építenie, és lépésről lépésre fejleszteni vállalkozását.

A vállalkozói gondolkodásmód fejlesztésének gyakorlati tapasztalatait a résztvevők egy workshopon egyeztethették.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek