Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

SZTE GTK Távoktatás: „Go Digital”

SZTE GTK Távoktatás: „Go Digital”

2018. január 27.
3 perc

Mit jelent távoktatási formában tanulni?

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán évtizedes hagyománya van a közgazdász távoktatási képzéseknek. Diákjaink nemcsak a tantermek falai között, hanem otthonukban, munkahelyükön, akár a villamoson vagy egy kávézóban ülve szerezhetik meg azt a tudást, amit társaik nappali tagozaton órarendi órák között sajátítanak el.

Az ezredforduló előtt még egyetemi jegyzetek, papíron nyomtatott évközi feladatok százait gyártották a fénymásoló gépeink, ma mindezt papírmentesen, a környezetünkre is vigyázva valósítjuk meg: mindent a neten keresztül intézünk távoktatásos diákjainkkal, persze azért néhány úgynevezett blokkzáró vizsgán, és az államvizsgán elvárjuk a személyes találkozást.

Mennyien szereznek így diplomát Szegeden?

Az elmúlt 10 évben több mint 600-an szereztek diplomát távoktatási tagozaton. Büszkék vagyunk azokra a hallgatóinkra, akik akár munkahelyükről, akár külföldről, akár a gyereknevelés mellett tanulnak, és tettek sikeres vizsgákat, szereztek diplomát nálunk.

Online kurzus. Mit jelent ez?

Hallottatok már a coursera.org vagy ez edX.org oldalakon meghirdetett több száz, elsősorban angol nyelvű egyetemi kurzusról? Tudtátok, hogy félévente több millióan iratkoznak be ilyen virtuális egyetemi órákra?

A szegedi közgazdász távoktatási képzés ma már ugyanilyen, úgynevezett Open Online környezetben működik. Egy-egy kurzushoz videóleckék és olvasóleckék sora kapcsolódik. Mint egy számítógépes játék pályáin, a tanulóink döntik el, mikor és hogy játsszák végig a leckéket. Ha egy önellenőrző teszt esetleg elsőre nem sikerülne, akár az egész lecke újrakezdhető. Ha esetleg elakadsz, tanáraink, tutoraink és oktatásszervezőink „virtuális fogadóórákon” segítenek.

A kurzusokhoz tartozó videóleckék általában 8-10 percesek, könnyen tanulhatók, bármikor visszanézhetők és keretrendszerünkben egyből tesztelheted a tudásod. Az online kurzusainkon tanáraink nemcsak teszteket készítettek, de önálló műhelymunkát, esszét is kérhetnek, amiket mindenki otthon készíthet el. Ezek értékelése után szerezheted meg a kurzus teljesítéséért járó krediteket.

Mit tanulhatnak diákjaink?

Kurzusaink virtuális párjai a tantermi kurzusoknak, ugyanazon oktatók fejlesztik őket, mint akik a tantermeinkben előadnak. Ha szeretnéd az összes kurzust látni, akkor letöltheted innen pdf formátumban.

Íme pár példa:

Pénzügyi alapismeretek:

Kosztopulosz Andreász egyetemi oktatónk meggyőződése, hogy a pénz, a bank, a biztosítás a mindennapi éltünk része, így fontos, hogy ezekben tudatos döntéseket hozzunk. Egyetemi oktatónk szerint ráadásul egy olyan szellemi kalandban lehet részünk, amely területén folyamatosan újabb és újabb Nobel-díjak születnek.

Ha van négy perced, mindezt most meg is nézheted tanárunk kurzusindító videójában:

Statisztika

Kovács Péter, karunk dékánja, két egyetemi kollégájával közösen tartja a statisztika kurzusokat. Egyetemi docensünk szerint a statisztika az adatok értelmezésének művészete. Ma már azt is hallani, hogy ebben az században az „ADAT az új olaj” és az adatelemzők az új rocksztárok…

Ha van két perced, mindezt most meg is nézheted tanáraink bemutatkozó videójában:

Menedzsment

Majó-Petri Zoltán oktatónk videóleckéje arról szól, hogy a menedzsment talált-e általános választ arra, hogyan legyünk sikeres menedzserek, és hogyan vigyünk sikerre egy szervezetet. Található-e egyetlen legjobb út az üzleti életben?

Ha van öt perced, most ezt a leckét meg is nézheted videólecke formátumban.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek