Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Információk a diplomaosztó ünnepségről

Információk a diplomaosztó ünnepségről

2018. január 10.
1 perc

A Gazdaságtudományi Kar Diplomaosztó Ünnepségére 2018. január 19-én (pénteken) 11.00 órakor az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében (Szeged, Ady tér 10.) kerül sor.

Az ünnepség előtt tájékoztatót és próbát tartunk, melyen a jelöltek e kötelező. Ezért pontos megjelenésére legkésőbb 9.30-kor feltétlenül számítunk!

A vendégek 10.30-tól foglalhatják el a helyüket.

Fényképezés és videózás csak a nézőtérről engedélyezett, a vendégek a színpadra nem mehetnek fel.
A diplomaosztón hivatásos fotós fog felvételeket készíteni. A képeket az SZTE Alma Mater honlapján (www.sztealmamater.hu) lehet majd elérni. A honlapron történő regisztráció és belépés után, a "GTK Diplomaosztó 2018. január" elnevezésű zárt csoportba kell jelentkezni, ahol elérhetőek lesznek az ünnepségen készült fotók.

A diplomák postázását a diplomaosztó ünnepséget követő héten kezdjük meg. Személyes átvételre 2018. január 25-től lesz lehetőség, munkanapokon 10 és 12 óra között a Tanulmányi Irodában. Meghatalmazott által történő átvétel esetén a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a két tanú adatait (név, lakcím, személyi igazolvány szám, aláírás).

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek