Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Speciális német nyelvórák a GTK hallgatóinak!

Speciális német nyelvórák a GTK hallgatóinak!

2018. február 19.
2 perc

Ideje lenne felfrissíteni a németből tanultakat? Szívesen dolgoznál egy német vállalatnál? Beiratkoznál a hageni távegyetemre? Használható nyelvtudásra vágysz?

A szegedi Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára induló német nyelvi kurzusok több mint nyelvórák. Az idegen nyelv elsajátításán, könnyed használatán túl szemléletmódot, önismereti és tanulásmódszertani ismereteket is szerezhettek Gyáfrás Edit tanárnő (szaknyelvoktató, közgazdász) óráin. Mitől ilyen különlegesek ezek a kurzusok? Megkérdeztük a hallgatókat:

  • „Ha tehetném, újra felvenném ezt a tárgyat. Aki beszél németül (nyelvvizsgától függetlenül), annak nagyon ajánlott felvenni ezt a kurzust, mert csak ezzel csak nyerni lehet!”
  • „Az egyik legnagyobb hozzáadott értékű kurzus volt a 7 félévem alatt!”
  • „A legmeglepőbbnek (pozitív értelemben) azt tartottam a kurzussal kapcsolatban, hogy nemcsak a német nyelvtudásom fejlesztését segítette, hanem lelki feltöltődést/kikapcsolódást nyújtott és részben önismereti kurzusként is tekintettem rá. Az órák hasznosságát az is mutatja, hogy később sikeres szakmai nyelvvizsgát tettem.”
  • „Úgy gondolom, hogy a kurzusnak köszönhetően, az idegennyelv-tanulási technikák elsajátítása mellett leküzdöttem azt a félelmet, ami gátolta, hogy igenis meg merjek szólalni németül bátran és könnyedebben.”
  • „Most a Mercedesnel dolgozom, és a munkám során is kell használnom a németet. Úgy érzem, hogy még a fél évet kint tanulókhoz képest is jól beszélek - a német kollégák előtt való megszólalás nem okoz gondot.”
  • „Amennyiben szeretnétek a megszokott kurzusok rengetegéből kilépni és emberileg úgy fejlődni, hogy a szakmai nyelvtudásotok és az idegen nyelvi közegben való fellépésetek csak mintegy „mellékhatásként”, mindenfajta görcsölés, és kellemetlen érzés nélkül óráról-órára megszilárdul, úgy szívből ajánlom Gyáfrás Edit kurzusát/kurzusait.”

A kurzus rövid bemutatása:

A kurzus elsődleges célja a hallgatók felkészítése a Z generáció igényeinek megfelelő innovatív módszertani eszköztár segítségével a szakmai idegen nyelv aktív használatára. A tematika igazodik ahhoz a szókincshez, amely a pályakezdők szakmai szókincséhez szükséges. A kurzus a tematikának és a módszernek köszönhetően nemcsak az idegen nyelvi készségeket fejleszti, hanem általános kompetenciákat is (logikus gondolkodás, kreativitás, problémamegoldó készség, kommunikációs készség, csoportmunkára való nyitottság stb.), amelyek segítenek a gazdasági összefüggések megértésében.

Kurzuscímek:

  1. Kommunikációs készségfejlesztés német nyelven
  2. Üzleti kommunikáció német nyelven
  3. Üzleti kommunikáció és prezentációs készségek fejlesztése német nyelven

További részletek, információk a Coospace-n.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek