Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Domonkos_Nelly

„Sosincs unalmas hétvégém”

„Sosincs unalmas hétvégém”

2017. március 22.
7 perc

Interjú Domonkos Nellyvel, a GTK korábbi hallgatójával

Kérlek, mesélj néhány szót magadról! Hogyan kerültél a GTK-ra?

Szegedi vagyok, de középiskola után szerettem volna Budapesten tanulni. Nem nyertem egyből felvételt a megjelölt, államilag támogatott szakokra, és végül egy OKJ-s képzésen kötöttem ki Budapesten. Ott átértékeltem a tanulásba fektetett energiát, és két évvel később egy OKJ-s képzéssel és egy második nyelvvizsgával gazdagabban adtam be újra a jelentkezésemet az egyetemre. Szerettem volna visszajönni Szegedre, mert sokkal barátságosabb itt egyetemre járni, így az első helyen már a szegedi GTK-t jelöltem meg, és sikerült is bejutnom.

 

Milyen szakot végeztél, és miért azt választottad?

Kereskedelem és marketing szakon végeztem, de leginkább a számvitelre emlékszem. ;) Az OKJ-s képzésen volt marketing tantárgyunk, és ott szerettem bele. Nagyon későn találtam meg magam, és folyamatosan formálódott, tisztult az érdeklődésem egészen a mesterszak befejezéséig.

 

Az egyetemen voltál hallgatói szervezetnek tagja? Ha igen, melyiknek és milyen élmények fűződnek hozzá?

Igen! Szügyi Ágival egyszerre csatlakoztunk a Marketing Klubhoz, és az egyik évben mi szerveztük a kirándulást is. Rengeteg jó élménnyel gazdagodtam, és sok nagyszerű embert ismertem meg – köztük a tanáraim egy részét is. A klub előadásain sok inspiráló előadást hallottam a szakma legjobbjaitól. Mielőtt immár a klub meghívására prezentációt tartottam, megnéztem, kik voltak a vendégek a 2016-17-es tanévben, és azt kell, hogy mondjam, a színvonal egyre magasabb! A marketing kirándulás legendás volt, egyszer minden ker-markos hallgatónak el kell mennie! Mielőtt kiléptünk, még toboroztunk új tagokat, ami szintén nagyon jó élmény volt.

 

Pályakezdőként hol helyezkedtél el?

Az egyetem alatt több gyakornokságot is vállaltam. 16 éves koromtól kezdve minden nyáron dolgoztam, utána pedig folyamatosan vágytam az új helyzetekre, kihívásokra. Életem első igazi irodai munkája a Duna-Dráva Cement váci gyárában volt, ahol a kommunikációs osztályon gyakornokoskodtam. Ott láttam először a dinamikát az ügyfél és a beszállítók között. A másodév alatt két szemeszter erejéig a Procter&Gamble diáknagykövete voltam a Szegedi Tudomenyegyetemen. Az egyetem utolsó éve alatt Budapestre költöztem, és a suli mellett vállaltam munkát. Először egy kisebb reklámügynökségnél voltam gyakornok, majd a Kolor bár kommunikációját menedzseltem. Az utolsó vizsgaidőszak előtt pár hónappal felmondtam, és bejeztem az egyetemet.

 

Hogyan alakult a szakmai életed a GTK után?

A GTK után egyből elkezdtem a mesterképzést az University of Westminsteren, ahol Marketing Communication szakon végeztem. Egy év volt a mesterszak, de három trimeszterig tart, amiből kettő tantárgyas, a harmadik pedig a szakdolgozat megírása. Az oktatás teljesen más jellegű volt, mint a GTK-n. Nem gondolom, hogy jobb vagy rosszabb, csak más. Míg Magyarországon inkább a poroszos, definíciókat visszaismétlő rendszer az uralkodó, addig Angliában inkább az érvelés-ellenérvelés kap nagy hangsúlyt. Persze ennek az a nehézsége, hogy sokszor rengeteget kell olvasni és tanulni ahhoz, hogy egy szakmai vitát vagy érvelést le tudj vezetni. Azt gondolom, a két rendszer vegyítésével megszülethetne a tökéletes oktatási rendszer: az érvelés-ellenérvelés alátámasztása stabil háttértudással.

 

Hogyan kerültél Londonba? Van-e más külföldi tapasztalatod?

Az utolsó évben kihasználtam a lehetőséget, és ERASMUS ösztöndíjjal fél évet töltöttem Németországban, Göttingenben. Akkor határoztam el, hogy mindenképp fogok még külföldön tanulni vagy dolgozni. Először Berlinben terveztem megszerezni a mester diplomámat, mert szeretem Németországot, és beszélem is a nyelvet, de az élet közbeszólt, és végül Londonban kötöttem ki.

 

Jelenleg hol és milyen pozícióban dolgozol? Milyen feladatokat kell ellátnod a munkád során?

Az egyetem után rögtön a Merkle-nél kezdtem, mint Graduate Campaign Consultant, és már több mint 7 hónapja vagyok ebben a pozícióban. Az időm nagy részében automatizált online kampányokat építek az Adobe Campaign Manager programjában. A legtöbb kampány direkt marketing, legyen a kommunikációs csatorna e-mail, socialmedia vagy a klasszikus postai levél. A kampány tervezési szakaszában az adatgyűjtés és szegmentáció után a kulcs teljesítménymutatókat (KPI) határozzuk meg. Ezután tervezem a fogyasztói utat az Adobe programjában.
Ha nem kampányokat építek, akkor valamelyik webelemző programmal (Google Analytics, Adobe Analytics) online felhasználói viselkedést elemzek, hogy az ügyfelek igényeihez megfelelően szabott kampányokat tudjak tervezni. Emellett tartalom/content stratégiával is foglalkozom, ami szorosan kapcsolódik a szegmentációhoz. Mostanában sokat utaztam az egyik ügyfelünk frankfurti irodájába.

 

Mi volt az eddigi életed legnagyobb szakmai kihívása?

Nehéz kérdés. Minden nap találok újabb és újabb funkciókat a szoftverben, amit még meg kell tanulnom, és amit még nem használtam. Számomra sokkal nagyobb kihívás a munkahelyi kultúrába beilleszkedni. Ez az első alkalom, hogy nagy cégnél dolgozom, és ráadásul másik országban, másik nyelven. Ezek mind olyan kihívások,amelyekkel sokkal fontosabb szembenézni, mint az, hogy milyen lehetőségei vannak az adott szoftvernek, amit használok. Ez szinte bárhol igaz lenne: számomra nagyobb kihívás a munkatársakat és a munkahelyi szituációkat kezelni, mint a tárgyi tudást megszerezni.

 

Nehéz volt magyarként beilleszkedned Angliába? Milyen nehézségekkel szembesültél?

Szerencsére nem egyedül indultam neki a külföldi életnek, ezért nem éreztem nehéznek a beilleszkedést. London teljesen más, mint Anglia bármelyik része – elég csak a Brexit referendum eredményeire ránézni –, és ez azt is jelenti, hogy itt sokkal nyitottabbak az emberek. Az egyik legnagyobb tanulsága az itt eltöltött időmnek az, hogy nem szabad ítélkezni. Annyi különleges embert ismertem meg, akiktől rengeteget tanultam, de ez csak úgy működött, ha közben nyitott és toleráns voltam másokkal. Ezt jobb esetben mások is honorálják, de ha nem, akkor menni kell tovább, és olyan emberekkel barátkozni, akik hasonlóan látják a világot.
A legnagyobb nehézség talán az apró részletek elsajátítása: a megfelelő hangsúlyozás, a felsőfokú angolon is túlnyúló szókincs használata és a már-már fojtogató angol udvariasság betartása.

 

Milyen előnyeit, illetve hátrányaid látod annak, hogy külföldön vállaltál munkát és ott élsz?

A legnagyobb előny mindenképpen az, hogy a szakma előrébb jár, aminek több oka is van. Az egyik, hogy itt hatalmas összegű megbízások vannak, ahol a költségvetés méreténél fogva a legújabb technológiákat használják. Ez az adatvezérelt marketing esetében azt jelenti, hogy egy ügyfél megengedheti, hogy egy drágább szoftvert (pl. Adobe) vásároljon és implementáljon. A másik ok az, hogy sok cég marketing központja Londonban van. Azt vettem észre, hogy a legtöbb reklámot Magyarországon adaptálják, dea koncepciók nem ott születnek. Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy nagyon jó feltételekkel lehet Londonban munkát vállalni. Elfogadhatatlannak tartom, hogy Magyarországon alig jelentenek be valakit, és ennek változnia kell.Itt hatalmas hangsúly van az egyenjogúságon, a különböző emberek integrációján, míg otthon ezek sokszor tabu témák. Jó érzés, hogy itt nyíltan lehet róluk beszélni, és a felsővezetés is támogatja ezt.
Hátrányokkal még nem találkoztam. Talán az lesz majd nehéz, ha egyszer máshol vállalok munkát, akkor egy teljesen új kultúrába kell beilleszkednem megint.

 

Szerepel a terveid között, hogy visszatérsz Magyarországra?

A hosszú távú tervek között mindenképpen. Jelenleg nem érzem úgy, hogy bármi pluszt adhatna a magyar munkapiac ahhoz képest, ahol most vagyok. Mivel láttam, hogy hogyan lehet máshogyan, jobban csinálni, így nem vonzó számomra visszamenni. Bízom benne, hogy ez pozitív irányba változik a jövőben, hiszen rengeteg tehetséges ember van Magyarországon.

 

Milyen tanácsokat adnál a frissen végzett közgazdászoknak?

A prezentációm végére is összeszedtem pár ilyen gondolatot, csak azokat tudom megismételni:
  1. Mindig kérdezz, ha valami nem egyértelmű! – A mostani munkám során rengeteg olyan szituációba futottam bele, ami új volt, és csak úgy tudtam továbblépni, és tanulni, ha kérdeztem.
  2. Légy proaktív és pozitív! – Mindenki olyan emberekkel szeretné körülvenni magát, aki motiválja és inspirálja. Illetve senki sem fog kedvelni egy unott, negatív személyiséget a munkahelyén.
  3. Megoldásokat hozz magaddal, ne problémákat! – A főnökeim mind elfoglalt emberek, akiknek nagy segítség, ha valaki már megoldást hoz magával, és nem csak sajnálkozik, ha valami nem a terv szerint megy.
  4. Vigyél struktúrát a gondolkodásodba! – Ezt főleg állásinterjún tapasztaltam. Ha van valami üzenete a mondanivalódnak, van eleje és vége, és összeszedett, akkor az nagy valószínűséggel a munkádban is tükröződik majd.

 

Szabadidődben mit csinálsz szívesen?

Hétvégi bulizás és sörözés helyett egyre többször napközben kávézás, jóga vagy a város felfedezése a program. Mióta elköltöztem, rengeteg könyvet olvastam magyarul, de újra fordítok németről is, hogy szinten tartsam a nyelvtudásomat. Rengeteg programot lehet csinálni Londonban - sokszor ingyen is -, ezért sosincs unalmas hétvégém.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek