Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Tanulj a legnagyobbaktól! Mentorprogram

Tanulj a legnagyobbaktól! Mentorprogram

2017. február 21.
2 perc

2017 tavaszán is elindul az SZTE Alma Mater ALUMNI MENTORPROGRAMJA

A 4 hónapig tartó program keretein belül, a résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek. A kiválasztott hallgatóknak az őszi szemeszterben lehetőségük nyílik a személyes kapcsolatfelvétel mellett, egy adott szakmai terület, illetve a cégen belüli karrierlehetőségek megismerésére a mentorok közreműködésével.

A program azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson a munkaerőpiacon elhelyezkedett SZTE-s alumnik és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolatfelvételben, ezáltal is átadva a mentorok tapasztalatait, szakmai tudását a mentoráltaknak, aminek köszönhetően a hallgatók reális szakmai képet alakíthatnak ki, és kipróbálhatják az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is.

Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a későbbi munkahelyválasztásban segítséget kapjanak. A szakmai elméletek és gyakorlati sajátosságok megismerésén túl abban is kiemelkedő, hogy a hallgatók betekintést nyerhetnek egy szervezet, illetve szakember mindennapi életébe, ezáltal is képet alkotva a saját jövőjükről, elképzeléseikről

Részletek:

2017-es tanév tavaszi félévének mentori felhívásai: https://www.sztealmamater.hu/contents/felhivas-a-gtk-hallgatoi-szamara
Mentorok bemutatkozásai: https://www.sztealmamater.hu/contents/2017-tavaszi-mentorprogram-mentorainak-bemutatkozoi
Hallgatói jelentkezési lapok: https://www.sztealmamater.hu/contents/felhivas-a-gtk-hallgatoi-szamara

(Egy jelentkezési lapon több mentort is lehet választani, a sorrendet kérjük ebben az esetben megadni)

Jelentkezés módja: önéletrajz és a kitöltött jelentkezési lap elküldésével az info@sztealmamater.hu vagy az iroda@sztealmamater.hu e-mail címre (e-mail tárgyaként az „Alumni mentorprogram – illetve a kiválasztott mentor neve szerepeljen), vagy személyesen leadva az SZTE Alma Mater irodában:Szeged, Honvéd tér 6., 33-as iroda

Határidő: 2017. február 27.

További információk:

SZTE Alma Mater mentorprogram: http://www.sztealmamater.hu

Elérhetőség:

info@sztealmamater.hu, iroda@sztealmamater.hu
www.sztealmamater.hu
62/546775, 70/4591795

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek