Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

csoti_anna_verseny1

Sziporkázó szegedi számvitelesek - EY Inside – Challenge Yourself! audit esettanulmányi verseny, 2017

Sziporkázó szegedi számvitelesek - EY Inside – Challenge Yourself! audit esettanulmányi verseny, 2017

2017. augusztus 29.
2 perc

Csóti Anna beszámolója

Az EY Inside – Challenge Yourself! audit esettanulmányi versenyre az után jelentkeztem, hogy itt Szegeden részt vettem az általuk szervezett próbainterjún. Ekkor már megfogalmazódott bennem, hogy nagyon szívesen lennék ennek az értékes csapatnak a tagja, így nem is volt kérdés, hogy kipróbálom magam a versenyen. A második interjú után nem sokkal kiderült, hogy felvételt nyertem audit asszisztensként, így mint leendő EY-os dolgozó még motiváltabban dolgoztam ki az esettanulmány feladatait.

csoti_anna_verseny2Három gyakorlati szituációra kellett különböző jellegű megoldásokat kitalálnunk, ahol nem is volt kifejezetten helyes eredmény, a gondolkodásunkra és a kreativitásunkra voltak kíváncsiak a megalkotók. A döntőre az EY budapesti épületében került sor, ahol két feladat megoldását prezentálhattuk. Nem volt egyszerű dolgunk, mert öt perc állt a rendelkezésünkre két olyan megoldás ismertetésére, amit otthon korábban több napig, akár 1-2 hétig is boncolgattunk. A zsűri tagjai nagyon barátságosan és érdeklődően hallgatták az előadásainkat, és a végén pár kérdést is feltettek nekünk. Nagyon élveztem az előadást amellett, hogy izgultam.

Az igazi élmény az volt, hogy rengeteg embert ismerhettem meg, ugyanis a versenyen kívül egy szabaduló szobás játékban próbálhattuk ki magunkat, és a várakozási idő alatt is végig jól szórakoztunk. A szervezőkkel is közvetlenül tudtunk beszélgetni, főleg az esti állófogadáson, ahol többek között sokat meséltek a munkájukról is. Az esemény zárásaként röviden ismertették a két verseny feladatait – ugyanis az audit verseny mellett párhuzamosan folyt egy adózási esettanulmány verseny is –, és kihirdették az eredményeket. Nagyon büszkék voltunk, ugyanis a tíz audit versenyre érkezett döntős közül öten voltunk szegediek, amit az egyik zsűritag ki is emelt, mivel korábban ő is Szegeden tanult. Közülünk Brecska Mária különdíjat kapott az átfogó, precíz kidolgozásáért, én pedig második helyezést értem el.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek