Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Bemutatkozik a FernUniversität in Hagen

Bemutatkozik a FernUniversität in Hagen

2016. március 30.
2 perc

Német nyelvű távoktatási képzés a GTK hallgatóinak

A FernUniversität in Hagen és a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara hamarosan közös képzési szerződést köt – azaz a GTK alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatói németországi közgazdász végzettséghez is juthatnak.

2016. április 5-én 18 órától a FernUniversität in Hagen képviselői tartanak bemutatkozó estet a GTK Aulájában (Kálvária sgt. 1.).

Szívesen látnak minden közgazdász hallgatót,

  • aki szívesen kamatoztatná a német nyelvtudását,
  • közgazdasági tanulmányai mellett párhuzamosan egy német egyetemen is szeretne végzettséget szerezni,
  • és ehhez igénybe szeretné venni a német állam ösztöndíját.

A FernUniversität in Hagen a német felsőoktatás első és egyetlen állami távegyeteme, amely 1975 óta működik. Jelenleg 77.000 hallgatója van. Bár az egyetem székhelye, Hagen, Észak- Rajna-Vesztfália tartományban van, a képzések világon bárhonnan végezhetőek. A hallgatók a tananyagot postai úton, papír alapon kapják. A kapcsolattartás az egyetemmel virtuális, a vizsgákat a legközelebb lévő központban lehet letenni: Magyarországon ez a Budapesti Németnyelvű Távtanulási Központ.

A FernUniversität in Hagen és a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara közötti együttműködés eredményeként

  • a hallgatók Magyarországról tanulnak, és német egyetemi diplomát szereznek,
  • a GTK-n teljesített tantárgyak jelentős részét elfogadja a FernUniversität in Hagen,
  • a képzés rugalmasan teljesíthető, hiszen a hallgató dönti el, félévente mennyi tárgyat vesz fel,
  • az ösztöndíjak segítségével akár térítésmentesen is megszerezhető a német egyetemi diploma.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek