Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

„A hiány” szerepe a rendszerváltás szellemiségének előkészítésében

„A hiány” szerepe a rendszerváltás szellemiségének előkészítésében

2014. március 13.
2 perc

Dr. Chikán Attila előadása a szegedi Gazdaságtudományi Karon.

ChikanAttila_Kornaikurzus

Dr. Chikán Attila magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Kutatási területe a vállalatgazdaság-tan, a vállalati versenyképesség és a logisztika. 1970-től a Rajk László Szakkollégium alapító igazgatója. 1998–1999-ben Magyarország gazdasági minisztere, majd 2000 és 2003 között a Budapesti Corvinus Egyetem rektora.


„A hiány” szerepe a rendszerváltás szellemiségének előkészítésében

Dr.Chikán Attila előadása

Kornai János „A hiány”-ban korábbi munkáinak és az általa ismert szocialista gazdaság tapasztalati tényeinek szintézisét foglalja össze. Kornai átfogó célja a közgazdaságtudományok modellező erejére és az „Anti-equilibrium” logikai építményére alapozva bemutatni az erőforráskorlátos gazdaság működésének modelljét az egyensúlytól eltérő gazdasági működés tételén keresztül. Munkái közül talán ez a legismertebb, olyan tudományos alkotás mely, mélyreható társadalmi, politikai visszhangot váltott ki, és a „kritikai gondolkodás”, a rendszerváltó reformmozgalmak egyik gondolati platformjává vált.

Kornai „A hiányban” egyértelmű és világos gondolatmenetet követve mutatja be a szocilaista gazdaság működésének modelljét a hiány és túltermelés, az erőforráskorlátok és az állam-politika kapcsolataira épülő allokációs mechanizmusok együttélésének rendszereként.

„A hiány” a kései 70-es évek politikai váltása, a Kádári növekedés és eladósodás utáni korban született, mely politikai váltás félredobta a 60-as évek végén megfogalmazott és elkezdődő Új gazdasági mechanizmus vívmányait. A rendszer kritikájaként Kornai nem explicit módon, de megfogalmazza az ítéletet a szocialista gazdasági modell életképességéről és reform lehetőségeiről: a tulajdonviszonyok megváltozatása szükséges egy működő gazdasági modell kialakulásához. Ez a felismerés és a mögé felsorakoztatott elméleti építmény bizonyító ereje tette „A hiány”-t a rendszerváltó értelmiség egyik alapművévé

Kornai „A hiány”-ban megfogalmazott, máig fontos igazságot hordozó következtetéseinek központi eleme a gazdaság, a társadalom, a normák és mechanizmusok kapcsolatrendszerének holisztikus leírása. Kornai kimondja, hogy a meghatározott társadalmi viszonyok, intézményi adottságok meghatározott magatartási formákat, gazdasági szabályosságokat, normákat szülnek. Ezek a normák, elvek, és magatartások központi beavatkozással, állami beavatkozással nem változtathatók meg programszerűen. A társadalmi-gazdasági rendszerek változásában a normák, rendszerek és mechanizmusok működései azonban nem örökérvényűek, azok változása lehetséges és szükséges is a társadalom alkalmazkodóképességének fenntartásában.


A rendezvénysorozat többi előadása is elérhető honlapunkon.

 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek