Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

A makrogazdaság és a modern tudomány viszonya

A makrogazdaság és a modern tudomány viszonya

2014. február 24.
2 perc

Prof. Dr. Katona Tamás tartott előadást a GTK-n 2014. február 20-án

 

Prof. Dr. Katona Tamás, egyetemi tanár 1967-1972 között a Leningrádi Tudományegyetemen végezte a matematikus szakot, majd 1978-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen egyetemi doktori címet szerzett statisztika tárgykörből. 1984-től a demográfiai tudomány kandidátusa, 1988-tól a közgazdaság-tudomány habilitált doktora. 1996 óta a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára. 1995-től a Központi Statisztikai Hivatal elnöke lett, Horn Gyula tanácsadójaként és kormánybiztosaként tevékenykedett. 2004. február 15-étől vezette a miniszterelnöki kabinetet, 2004. október 4. és 2005. június 15. között a pénzügyi tárca politikai államtitkára, majd 2006. július 3-áig közigazgatási államtitkára volt. 2006-2009 között a Magyar Államkincstár elnöke. 2009. április 21-től a 2010-es kormányváltásig a Pénzügyminisztérium államtitkára.

 

A makrogazdaság és a modern tudomány viszonya

 

A Kornai János munkássága előtt tisztelgő rendezvénysorozat következő előadását rendhagyó módon a korábban meghirdetett Dr. Madarász Aladár, Kornai János és a nagy elmélet című előadása helyett Dr. Katona Tamás, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára tartotta, melynek során a makrogazdasági változások vizsgálatát és annak történelmi jelentőségét hangsúlyozta.

Az előadó Kornait kora úttörőjének nevezte, aki sokszor a szakmát jelentősen megelőzve vizsgált olyan makrogazdasági jellemzőket, mutatókat és tényezőket, mint például az egészség-gazdaságtan, melyek miatt később jelentős támadások érték mind a politika, mind pedig a szakma részéről. Az előadás hallgatósága betekintést nyerhetett a II. világháború utáni szocialista tervgazdálkodás kialakulásának menetébe, szembesülhetett Kornai János azon állításával, mely szerint a tervgazdálkodás természetes velejárója a hiány. Képet kaphattak az új gazdasági mechanizmus elindításáról, annak kritikájáról és hiányosságairól valamint, hogy az egyes országok hogyan állnak, állhatnak talpra egy-egy nagyobb válság, katasztrófa, vagy épp gazdasági összeomlás után. (Berki Viktor)

 

Korábbi előadások:

Farkas Zoltán: Elmélettörténeti kalandozások, avagy Kornai János a magyar nyilvánosságban

 

A rendezvénysorozat következő előadására 2014. február 27-én kerül sor. 14 órától a ko107-es teremben Dr. Simonovits András tart előadást A gazdaság vegetatív működési modelljei Kornai munkásságában címmel.

 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek